Meleg pornósztárral randizik a sztártervező?

2011. december 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Louis Vuitton vezető tervezőjének szerelmi ügyeiről hangos a sajtó, és nyugodtan mondhatjuk, újra.

Két éve még arról szóltak a hírek, hogy a népszerű dizájner hamarosan házasodik, aztán kiderült, hogy hiába készült Lorenzo Martone már az esküvőre, a kapcsolatnak vége lett.

Marc Jacobs még a 90-es években meglehetősen zaklatott életet élt, s mint egy nemrég megjelent interjújában bevallotta, bizony a drogokat sem vetette meg ebben az időszakban. A partnerek pedig meglehetősen gyors ütemben váltották egymást a tervező mellett. Ennek az időszaknak szerencsére vége lett, és ma már Marc Jacobs a díler helyett a konditeremet látogatja rendszeresen.

A Louis Vuitton kreatív agyának szerelmi élete azonban mostanság legalább annyira kusza, mint másfél évtizede. Korábban is volt már kapcsolata egy meleg pornószínésszel, bár mindketten tagadták, hogy a barátságon kívül más is lenne közöttük. Most azonban egy Harry Loius nevű pornósztárral hozták hírbe. Jobban mondva, maga a színész csiripelte a Twitteren nemrég, hogy fantasztikus hétvégét töltött a világ egyik legnagyszerűbb emberével, Marc Jacobs-szal. A brazil pornósztár először azt írta (igaz akkor még nem nevesítette a tervezőt), hogy: micsoda nagyszerű hétvége, remek szex és remek vacsora, nem mondhatom el a nevét, de ő az egyik legmenőbb ember a földön.

Harry Louis úgy látszik, őszintén felvállalja a kapcsolatát a tervezővel, akivel legközelebb Párizsban találkozik majd, ha lehet hinni az üzenetének. A tervező egyelőre nem kommentálta a dolgot, de hogy ne legyenek kétségein, előkerült ez a fotó is a párról.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Skorpió legyen rugalmasabb, az Ikrek utazni készül december 22-én

Napi horoszkóp: A Skorpió legyen rugalmasabb, az Ikrek utazni készül december 22-én

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Két csodaszer, amelyek új szintre emelik a hajápolási rutinod (x)

Két csodaszer, amelyek új szintre emelik a hajápolási rutinod (x)