Kislányként nem álmodott koronáról, most mégis ő Magyarország Szépe
Katzenbach Andrea, Magyarország legszebb lánya jelenleg egy átlagos huszonéves életét éli, az, hogy koronát kapott, nem befolyásolja különösebben az életét. Munkát keres, állásinterjúkra jár, és Budapestre költözne a szülővárosából.
Ezeket láttad már?
Katzenbach Andrea nyerte a Magyarország Szépe 2024 versenyt. A 24 éves kiskőrösi lánynak gimnazista korában javasolták először, hogy próbálja ki magát a szépségiparban, de fontosnak találta előbb elvégezni az egyetemet, és csak ezután vágott bele élete egyik legnagyobb kalandjába.
Mióta készülsz rá, hogy egy nap a szépségeddel fogsz kitűnni a tömegből?
Kislányként nem ábrándoztam királynői koronáról, és semmi ilyesfajta biztatást nem kaptam a környezetemtől. Gimis koromban jöttek az első jelzések, hogy érdemes lenne kipróbálnom magam a szépségiparban. Kislány koromban inkább azt éreztette a környezetem, a szüleim, hogy nem a szépséggel, hanem az intelligenciával és a tudásommal kell majd egy nap érvényesülnöm.
A gimnázium után azt javasolták, hogy egyetemen folytassam a tanulmányaimat. A felsőfokú végzettség alap volt nálunk, és csak utána jöhetett valami olyan egyéb szakma vagy hobbi, amit csinálni szerettem volna. Természetesen támogattak, amikor megtudták, hogy jelentkeztem a versenyre.
Milyen egyetemet végeztél? Dolgoztál a szakmádban?
Kereskedelmet és marketinget tanultam, közgazdászként végeztem. Rögtön az egyetem után egy évet dolgoztam a szakmában, utána a cég nehéz helyzetbe került és csökkentette a munkavállalói számát. Mindez egyidőben történt a versenyre való jelentkezésemmel, így könnyen vágtam bele a sok időt igénylő felkészítő táborba, majd a megmérettetésbe. Most, hogy mindez véget ért, szeretnék újból elhelyezkedni.
Nem tartod elavultnak, hogy 2024-ben a kinézetük alapján díjazzák a nőket?
Ezt nem így fogom fel. A szépségversenyen nem csak a szépség fontos, mellette nagyon sokat számít a talpraesettség, kitartás, alázat és egyéb pozitív tulajdonságok. A versenyt sem tartom felszíneskedésnek, mert nem mindegy, ki fogja képviselni az országot egy világversenyen, ahol a szépség már nem biztos, hogy elég a győzelemhez.
Nem veti vissza a nők egyenjogúságát, hogy a külső tulajdonságuk alapján mérettetnek meg?
Nem érzem úgy, mert mindenkinek más a szép, a szomszéd néninek és a zsűrinek is. Ráadásul a Miss World nemzetközi győztese egy éven keresztül rendkívül fontos kezdeményezésekre hívja fel a figyelmet, bejárva az egész világot. Ahogy a világ változik, úgy változott ez a verseny is, ami már több, mint hetven éves. Például ezért nincs már sem itthon, sem a világdöntőn bikinis felvonulás.
Volt már előnyöd abból, hogy szép vagy, megnyerő a külsőd?
Nem vettem észre. Nyilván több helyen is bókoltak, de csak azért nem értem el eredményt sehol a versenyen kívül, mert szépnek tartanak.
Hogy zajlanak a napjaid, miután ismert lett az arcod?
Jelenleg munkát keresek, a versennyel kapcsolatos interjúkat felváltották az állásinterjúk.
Felismernek, hogy Magyarország legszebb lánya jelentkezik munkára? Benne van az önéletrajzodban, hogy szépségkirálynőnek koronáztak meg?
Nincsen. Pont ma voltam egy állásinterjún. Kénytelen voltam elmondani, hogy azért keresek rugalmasabb munkahelyet, mert több helyen meg kell jelennem a királynői státuszom miatt. Jelezték, hogy akkor azért találták ismerősnek az arcomat, de nem tudtak hova tenni. A többi állásinterjún nem ismertek fel.
Hogyan lehet felkészülni a világversenyre, amiről nem tudni, mikor lesz?
Főleg mentálisan kell tréningeznem magamat, mert egy hónapig egyedül leszek egy idegen országban, valószínűleg nagyon távol az otthonomtól. Persze a testemet is karban tartom, és az angolomat is csiszolom, igyekszem felfrissíteni a tudásomat. Hogy hol és pontosan mikor lesz a világverseny, még nem tudni.
Most leszel először egyedül külföldön?
Voltam és éltem már egyedül, de csak pár száz kilométerre a családomtól. Ez új dolog lesz a számomra, izgatottan állok elébe.
Mit vársz a versenytől, ha jó helyezést érsz el? Maradsz a szépségiparban vagy elhelyezkedsz a szakmádban?
Ha kapok majd a szépségiparral kapcsolatos megkereséseket, akkor valószínűleg ezt fogom az előtérbe helyezni, de tudom, hogy a szépség mulandó, így a későbbiekben szükség lesz a tudásomra is.
A hazai verseny a társadalmi felelősségvállalásra irányította a fókuszt a verseny. Te mit támogatsz?
Azzal, hogy megnyertem a verseny, én lettem a nagykövete az Amigos Alapítványnak, akik beteg gyereknek segítenek, hogy ne legyenek egyedül a gyógyulás felé vezető úton. Velük fogom járni a kórházakat, és a közösségi oldalamon felhívni a figyelmet erre a nagyon szép és hasznos önkéntes munkára.
Csak magadról posztoltál korábban az Instagramon vagy társadalmi ügyekeért is kampányoltál?
Eddig csak a saját életemből osztottam meg képeket, főleg a pörgős napjaimat mutattam be, de most kezd lazább lenni a napom, tudok már mással is foglalkozni. A jövőben szeretnék kiállni az egészséges táplálkozás mellett, az ultra feldolgozott ételek fogyasztása ellen készítenék Tiktok-videókat.
Miért pont ezt a témát karoltad fel? Ezt most a trendi?
Régebben nem fektettem nagy figyelmet arra, mit eszem. Amikor elkezdtem egészségesen étkezni, édesanyám is beleásta magát a témába. Ma már nem fogyasztana olyan gyorsfagyasztott készételeket, amiket régen, teljesen áttért az egészséges étkezésre.
Alaposan megnézzük az ételek összetevőit, és igyekszünk elkerülni az élelmiszerekbe kerülő mesterséges anyagokat. Inkább főzünk, és piacon, hentesnél vásárolunk. Néha persze veszünk olyan dolgokat, amik nem a legmegfelelőbbek, de egyre kevesebbszer.
Hogyan telik a nyarad?
Szeretnék a barátnőimmel csajos nyaralásra utazni Olaszországba, de a Balatonra is leugranék egy-egy napra vitorlázni, és pár fesztiválra is szívesen ellátogatnék. Persze csak akkor, ha munka mellett lesz rá időm, most az lenne a legfontosabb.
Kiskőrösről felköltözöl Budapestre?
Igen, jelenleg albérletet keresek. A testvérem és a legjobb barátnőm már a fővárosban él, nem leszek egyedül.