Lengyel Tamás: „Szeretném magam irányítani a szakmai életemet, és eldönteni, mi fontos”

Interjúnkban sem a felszínes fecsegés kapott teret. Lengyel Tamás ahogy negyvenöt évesen a szerepeket sem szereti, ha elé teszik, a kérdéseket is szívesen alakította. Hogy azt mondhassa, amit fontosnak tart.

Nagy fába vágtad a fejszédet, úgy tudjuk, saját társulatot alapítottatok.

Így van, bár nem csak az én nevemhez köthető a Loupe Színházi Társulás. Angolról lefordítva ez nagyítót jelent, mert igyekszünk olyan tabusított témákat górcső alá venni, amikről kényelmetlen beszélni, vagy a tartalombuborékainkból adódóan nem szoktunk, pedig érdemes lenne közösen gondolkodni róluk.

Molnár Áron, Lovas Rozi és Horváth János Antal az alapítói a társulatnak rajtam kívül. Fontos társadalmi kérdéseket teszünk fel a darabjainkkal. Olyan kérdéseket, melyek megosztóak, így gyakran konfliktust eredményeznek. Az egyik előadásunk, a Becsapódás az orosz-ukrán háború magyarországi hatásairól szól. Az emberek különböző narratívákból való kiszakadni képtelenségét mutatja be, egy disztópiát, amiben hazánk is belesodródik a konfliktusba.

Érdemes-e élni haza nélkül? Vagy érdemes meghalni egy hazáért, ami már sosem lesz a miénk? A mű abszurd, sokszor nagyon vicces, közben meg erősen elgondolkodtató. Pont olyan, mint a valóság, amiben élünk. A másik előadásunk pedig egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról. Elég sűrűn játszunk, a jövő évadban már négy előadást viszünk színpadra.

Erős Antónia: „Magyarországon az emberek többsége szomorú arccal járkál”

Miért fontos neked, hogy színpadon megjelenítsd ezeket a problémákat?

Sokan úgy nyúlnak ezekhez a témákhoz, mintha tojáshéjon járnának, pedig közös gondolkodást igényelnek. Kevés hely van ma Magyarországon, ahol bátran, kertelés nélkül, öncezúra mentesen, a retorzióktól nem tartva lehetne fogalmazni, a mi színházunk pont ilyen szeretne lenni, miközben a célunk a szórakoztatás is. Tehát egyfajta rést szeretnénk betölteni. Reméljük, a témáinkkal, a közösségi eseményeinkkel és az országosan ismert színészeinkkel olyan réteget is meg tudunk szólítani, akik nem sűrűn járnak színházba.

Lengyel Tamás rendszeresen kiáll társadalmi ügyek mellett

Fotó: RTL Sajtóklub

Hivatásként tekintesz a tudatformálásra?

Nem tartom magam vátesznek. Szerintem sokunknak szüksége van arra, így nekem is, hogy értelmezze a környező világot, kérdéseire válaszokat keressen. Ha pedig hazug, erkölcstelen dolgokat tapasztal, akkor arról nyilvánosan beszélhessen, erre felhívja mások figyelmét. Egyébként meg szeretném magam irányítani a szakmai életemet, és eldönteni, mi fontos, és mi az, amire teszek magasról.

Ez egy érési folyamat eredménye?

Az első húsz évem azzal telt, hogy elfogadtam, amire lehetőség kínálkozott, a második húszat azzal tölteném, hogy én dönthetek, arról, mi érdekel.

A Centrál Színházban játszol a 2.22 cmű kísértethistóriában, ahol az általad megformált karakter egy teljes mértékben racionális, ateista figura. Jómagad a valóságban hogy viszonyulsz a kérdéshez? Hiszel a túlvilágban?

Nem. A halál számomra végleges. A karakterem álláspontjában hiszek. Hogy az ember értelmet és összefüggést keres a vég nélküli káoszban. Az univerzum felfoghatatlan és az ember saját létezésének értelmetlenségét igyekszik ellensúlyozni a túlvilággal és mindenféle magyarázattal.

És nem tölt el szorongással az elmúlás?

Kit nem? Szerintem mindenkit szorongással tölt el a halál gondolata, de nem rágódom ezen naphosszat. Bár speciális eset vagyok, mert napi néhány órát rászánok, de ha választhatok, inkább szeretnék minél több időt jókedvben eltölteni a gyerekemmel és a feleségemmel, nem pedig azon lamentálni, hogy mi egy emberélet az univerzum korához képest.

Radics Gigi: „Ma már nem ugyanaz a védtelen kislány vagyok”

Mitől lesz valaki jó színész a véleményed szerint?

Számomra nagyon fontos a hitelesség. Talán ez az egyik fő szempont. Ami több dolog alapján jön létre. Például, hogy a színész ne elmondandó szövegként tekintsen a megírt mondatokra, hanem gondolatokként, amelyeknek eredője adja a karakter motivációját, ezenkívül, hogy valós interakciót akarjon kezdeményezni a másik karakterrel, ne csak úgy csináljon, és mindezt a saját hangján legyen képes megvalósítani. Fontos még az is, hogy kicsit kiismerhetetlen legyen, személyiségében legyen valami vonzó vagy a taszító, és legyen humora.

Kikkel játszol szívesen?

A fent felsoroltakkal.

Ki, mi inspirál?

Élethelyzet függő. Most például az, hogy bebizonyítsuk, hogy kizárólag piaci alapon is lehet színházat csinálni. De egyébként szinte minden. A kortársaim, a feleségem, gyerekem, az ősök, akiknek a vállán állok, a sok esetben hazug magyar helyzet, könyvek, filmek, utazások.

„Hosszú út vezetett a beteljesülésig” - A Király című sorozat színésznőjével, Bíró Panna Dominikával beszélgettünk

Hogy telnek a napjaid Vincével, a kisfiaddal?

Most épp egy játszóházból jövök, ahol megszámlálhatatlanul sokszor csúsztam le az óriás csúszdán, de Vince még mindig nem unta meg. Az egyszerű dolgokra való rácsodálkozás idejét éli ő, és ezáltal mi is. Most épp felfedeztük, milyen jó dolog metrózni, villamoson ülni, ez is egy programmá vált számunkra. Vince egy visszafogott, jólelkű kisfiú. Udvarias, kerüli a konfliktust. A csúszdán is mindenkit előre engedett, szereti a békességet, a nyugalmat.

Nagy sikerrel fut a Kitolás, apaságról kezdőknek és haladóknak című darabod, ami a legtöbb szülő számára ismerős jeleneteket dolgoz fel a csecsemőt, kisgyereket nevelők mindennapjaiból.

Igen, nemrég játszottam Miskolcon a századik előadást, és még most is teltházas. Nagy sikere van, büszke vagyok rá, és mindig tudom kicsit továbbfejleszteni. Szerte az országban játszom, és mindenütt szeretettel fogadja a közönség.

Létezik ennyi munka és a család mellett énidőd, amit kikapcsolódásra szánsz?

Nekem a munkám az énidőm. Szabad perceimben a jegyeladással, a szervezéssel, táblázatok töltögetésével foglalkozom. Nagyon ritkán elmegyek a feleségemmel színházba, moziba, de körülbelül tíz szabad estém van egy hónapban. Olyankor inkább otthon vagyunk együtt.

ByeAlex: „Lehet, hogy nem én vagyok a legnépszerűbb az országban, viszont megkerülhetetlen vagyok”

Elégedett vagy az életeddel? Volt, van boldog szomorú korszakod, mint Kosztolányinak?

Én alapvetően egy spleenes figura vagyok. Állandóan van egy kis bajom mindennel, de ha kicsit távolabb lépek, és el tudom engedni a kontrollt, akkor képes vagyok arra is, hogy belelazuljak a helyzetbe és önfeledten boldog legyek.

Izgalmas interjúkkal inspirálunk.

• Trokán Nóra: „Ahelyett, hogy várakoznék egy szerepre, inkább kitöltöm a napjaimat más álmok megvalósításával ”
• „Mindig a kőkemény munkában hittem” – Gubik Petrával, a Sztárban sztár nyertesével beszélgettünk
• Sztarenki Dóra: „Jó érzés olyan karakter szerepébe bújni, aki nem fél kimondani, amit gondol”