Lady Gaga normális ruhákban?

2015. március 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A sokszor hajmeresztő öltözékeiről is elhíresült énekesnő úgy tűnik, kifinomultabb stílusra vált. Ex-stylistjával, Nicola Formichettivel karöltve régebben számtalan megbotránkoztató összeállítást alkottak meg, hiszen ki ne emlékezne a 2010-es MTV díjátadó gálán viselt nyers húscafatokból készült ruhájára, vagy az egy évvel korábbi tetőtől talpig piros csipke szettjére?

Miután 2013-ban Formichetti bejelentette kilépését, a feladatot volt asszisztensének, Brandon Maxwellnek adta át, és ezzel láthatóan le is zárult egy korszak Lady Gaga stílusában. A 2014-ben megjelent Cheek to Cheek című jazz albuma mindenképpen pozitív irányba terelte az előadót, és úgy tűnik, így 27 éves korára végre öltözködése is felnőtt nőhöz illő.

Maxwell elmondása szerint, aki ráadásul a The Hollywood Repoter 25 legbefolyásosabb sylistja között szerepel, éppen itt az ideje, hogy a megbotránkoztató szettekből visszavegyenek egy kicsit, és sokkal inkább a zenéje kerüljön előtérbe. De megnyugtat mindenkit, hogy az énekesnő még most is maga találja ki, mit hogyan szeretne viselni, és ötleteit minden ruhadarab tükrözi. Maxwell úgy gondolja, Gagának nincs szüksége rengeteg sminkre ahhoz, hogy gyönyörű legyen, és ez a belülről fakadó szépség inspirálta őt, hogy finomabb darabokba öltöztesse a divatikont. Meg kell hagyni, nagyon is jól áll neki!

Nekünk bejön ez a kifinomult stílus, habár kíváncsiak vagyunk meddig marad ez így? Nektek hogy tetszik az új Lady Gaga?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
0 seconds of 56 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:56
00:56
 

Ez is érdekelhet

Ne szólj vissza, ne nézz rá? – ezt tedd, ha utcai zaklatás ér

Ne szólj vissza, ne nézz rá? – ezt tedd, ha utcai zaklatás ér

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Mit tennél, ha hazafelé egy idegen megjegyzéseket tenne a külsődre és el akarna kísérni? (x)

Mit tennél, ha hazafelé egy idegen megjegyzéseket tenne a külsődre és el akarna kísérni? (x)

Jó hír: 2 év után ismét láthatjuk ezt a zenekart Budapesten! (x)

Jó hír: 2 év után ismét láthatjuk ezt a zenekart Budapesten! (x)

Te is mindig fáradt vagy? - Itt a megoldás! (x)

Te is mindig fáradt vagy? - Itt a megoldás! (x)

A hüvelyed tényleg jelez, ha túl sok cukrot eszel? (x)

A hüvelyed tényleg jelez, ha túl sok cukrot eszel? (x)