Krausz Gábor: „A szeme csillogott, éreztem rajta, hogy büszke rám”

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Általában Krausz Gábor szerelmi életéről ír a bulvársajtó, miközben elismert gasztroszakember és gondoskodó apuka, aki számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a kislányával is megszerettesse a számára kedves ételeket.

Krausz Gábor
Krausz Gábor őszintén mesél arról, mennyire meglepte az a sok támogatás, amit ismeretlen emberektől és persze a barátoktól, ismerősöktől kapott a nehéz időkben - Ing és nadrág COS Gyűrű NILE.ATELIER
Fotó: Lőrincz Márk

Krausz Gábor legutóbb Szicíliát és annak ízeit fedezte fel párjával, Mikes Anna táncművésszel, akivel a Dancing with the Stars alatt ismerkedett meg. A séf digitális címlapinterjúnkban azt is elárulta nekünk, hogy kislánya, Hanni számára melyik lett a táncos műsor kedvenc pillanata.

Hogy telik a nyarad, mennyire sűrű?

Hála istennek, jól telik. Annával nemrégiben jöttünk haza Szicíliából, egy hetet pihentünk együtt. Azóta dolgozom. Persze akad majd még némi szabadidőm, és Törökországba megyünk majd a kislányommal egy barátokkal, családdal közös nyaralásra.

Egy séf az étkezés szempontjából hogyan nyaral? Vannak bakancslistás helyeid, ahol meg kell kóstolni az ételt, vagy elengeded a munkát, és spontán átadod magad a helyi ízeknek?

Mivel Szicíliát választottuk, és nekem kedvencem az olasz konyha, igyekeztünk minél több kis helyi vendéglőt kipróbálni. Itthon sem szeretem a tömeget, és ez akkor is igaz, amikor külföldön vagyok. Találtunk egy-két olyan vendéglőt, ahová csak a helyiek járnak, és kicsit távolabb esik a turisták által látogatott részektől. Egyszerűen zseniális volt mindegyik!

Krausz Gábornak A szépség és a szörnyeteg táncalakítása óta ezt a produkciót kellett kislányával a legtöbbször visszanéznie - Atléta AANRO Farmerdzseki BOSS - Van Graaf Nadrág MASSIMO DUTTI Nyakláncok NILE.ATELIER
Fotó: Lőrincz Márk

GLAMOUR-napok Summer Week kuponokkal, Tomán Szabinával a címlapon megjelent a GLAMOUR magazin legújabb száma

GLAMOUR-napok Summer Week kuponokkal, Tomán Szabinával a címlapon megjelent a GLAMOUR magazin legújabb száma

Egyébként egy séf is tud nyaralni és pihenni, nem az étkezésen volt a hangsúly. Akkor ettünk, amikor éhesek voltunk, és jólesett. Itthon sem szeretem előre lefoglalni az asztalt fix időpontra, mert lehet, hogy közben meggondoljuk magunkat, és változik a program. Ez a közös nyaralás arról szólt, hogy azt csináltuk, amihez kedvünk volt, kötöttségek nélkül.

Mennyire inspirálnak az új ízek? Hozol haza különleges fűszereket?

Nyilván hozok haza egy-két különleges dolgot, de szerencsére a mai világban már eljutottunk oda, hogy itthon is be lehet szerezni mindent.

Krausz Gábor szerepel a GLAMOUR digitális címlapján, melynek fókuszában az apaság áll. Most szerepel férfi először egyedül GLAMOUR címlapon! - Póló COS Nadrág MASSIMO DUTTI
Fotó: Lőrincz Márk

Bár Hanni még nagyon kicsi, de érdekelne, hogy tanítod-e már a konyhában, vagy egyelőre ott tartotok, hogy a finom ízekkel próbálod megismertetni?

Szívfájdalmam, hogy válogatós, és kevés ételt hajlandó megenni. Bár azt mondják, minden gyerek így van ezzel, és majd megváltozik. Óvatosan, finoman kell próbálkozni nála, és nehéz új dolgokra rábeszélni. Ha valamire egyszer azt mondja, hogy nem, azt fixen nem fogja megkóstolni a következő alkalommal sem.

Nagyon eltökélt ebből a szempontból. Ha viszont ráhagyom, nem erőltetem, és látja, hogy Anna is, én is eszem, akkor van rá esély, hogy meggondolja magát. Többször előfordult már, hogy miután megkóstolt valami újat, annyira ízlett neki, hogy már nem is akarta visszaadni. Ha segít valamit elkészíteni, akkor azt mindig megízleli.

Krausz Gábor és párja, Mikes Anna nemrégiben jöttek haza Szicíliából, egy hetet pihentek együtt - Ing és nadrág COS Gyűrű NILE.ATELIER
Fotó: Lőrincz Márk

Négy emberből három nem megfelelő parfümöt használ a szakértő szerint - te közéjük tartozol?

Négy emberből három nem megfelelő parfümöt használ a szakértő szerint - te közéjük tartozol?

Nagyon előttem van egy, a Dancing with the Starsban bejátszott kisfilm; ülsz magányosan a lakásodban. Ezt az időszakodat a bulvár keményen szétszedte akkor, de az újságírók közül kevesen kérdezték meg, hogy amúgy hogy vagy. Apaként hogyan vészelted át azt az időszakot, hogy stabil támasza tudj lenni a kislányodnak?

Még néha engem is meglepett az a sok szeretet, támogatás, amit ismeretlen emberektől és persze a barátoktól, ismerősöktől kaptam. Mintha érezték volna, hogy min megyek keresztül, és mindent megtettek azért, hogy jobban legyek. Én pedig igyekeztem minden percben elfoglalni magam, hogy ne maradjon időm a történtekkel foglalkozni.

Ott volt a kislányom, akivel rengeteg időt töltöttem, közös programokat szerveztem, és ez szépen, lassan gyógyította a lelkem. Lakást is kellett találnom, amit felújítottam, aztán jött egy remek munkalehetőség, meg persze a felkérés a Dancing with the Stars műsortól. Annyira gyorsan történt minden, úgy pörögtek az események, hogy nem volt időm a dolgokon rágódni, egyszerűen mentem előre és tettem, amit kellett.

Krausz Gábor szívfájdalma, hogy kislánya válogatós, és kevés ételt hajlandó megenni - Póló COS Nadrág MASSIMO DUTTI Napszemüveg IZIPIZI - Fiók Shop Sportcipő ADIDAS - Foot Locker
Fotó: Lőrincz Márk

Billie Eilish-rajongók, figyelem! GLAMOUR bookazine jelent meg kedvencetekről

Billie Eilish-rajongók, figyelem! GLAMOUR bookazine jelent meg kedvencetekről

Ha jól tudom, a lányod több táncpróbádon is ott lehetett. Azért szerintem elég kevés kislány mondhatja el magáról, hogy látta az apukáját Disney-hercegként, amikor A szépség és a szörnyeteg betétdalára keringőztetek Annával.

Soha nem felejtem el azt a napot. Az élő adásra nem tudott bejönni, de előtte, a nagy főpróbán, amikor már be voltunk öltözve, ott volt, és nagyon élvezte. Láttam az arcán, hogy nem igazán érti, hogyan lehetek Disney-herceg, miközben az apukája vagyok. Ráadásul azt a mesét játszottuk el, ami az egyik kedvence, és rendszeresen nézi.

A szeme csillogott, éreztem rajta, hogy büszke rám. Nagyon örültem, hogy akkor és ott a részese lehetett ennek a varázslatnak. Azóta ezt a produkciót kellett vele a legtöbbször visszanézni, és akárhova megyünk, ezt a zenét kéri az autóban. Érzem, hogy ez az élmény mély nyomot hagyott benne.

Krausz Gábor úgy érzi, sokat adott neki a tánc és a Dancing with the Stars - Pulóver AANRO Nadrág MASSIMO DUTTI
Fotó: Lőrincz Márk

A produkciót én is láthattam a stúdióban ülve. Nagyon szép pillanat volt!

Pedig én erősen küzdöttem, amikor megtudtam, hogy ez a dal és ez a tánc lesz. Nagyon féltem tőle, mert annyira távol áll tőlem, annyira nem én vagyok. De ma már, így utólag azt mondom, hála istennek, hogy beleálltam és megcsináltam. Úgy érzem, akkor érkeztem meg valójában a műsorba. Akkor kaptam a legtöbb támogató üzenetet.

Tény, hogy abban a műsorban sokszorosan kiléptél a komfortzónádból. A tánc a mindennapjaid része maradt, túl azon, hogy Anna fontos szereplője lett az életednek?

Akkor azt mondtam, hogy biztosan fogok táncolni járni továbbra is. Otthon szoktunk is, hármasban Hannival. Annát meglátogattam már, miközben órát tartott, tanított, de táncolni nem táncoltam. Igazából nem tudom, mi ennek az oka.

Mindenesetre Törökországba egy olyan tánctáborba megyünk, amit Anna szervez, és ott naponta kétszer biztosan lesz mozgás. Tény, hogy a tánc nem lett a hétköznapjaim szerves része, legalábbis nem olyan formában, mint ahogy azt a műsor idején gondoltam.

Anna van olyan ügyes a konyhában, mint te a parketten? Szoktatok együtt főzni?

Anna finomakat főz és nagyon kreatív. De a konyha azért megmaradt az én felségterületemnek. Mire hazajön az esti tánctanításból, vacsorával várom haza, rendszeresen főzök neki – ez is a szerelem egyfajta megnyilvánulása.

Fotó: Lőricz Márk/GLAMOUR Stylist: Kökény Nikoletta Smink és haj: Kiss Csilla Fotóasszisztens: Ruff Zsófia

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Bika a munkahelyén flörtölhet, az Oroszlán életét a csábítás tölti ki - augusztus 22.

Napi horoszkóp: A Bika a munkahelyén flörtölhet, az Oroszlán életét a csábítás tölti ki - augusztus 22.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

TESZT: Te mennyire ismered fel a tested jelzéseit? (x)

TESZT: Te mennyire ismered fel a tested jelzéseit? (x)

Egy lány meglepő története, aki a Tinderen keresett idegenvezetőt (x)

Egy lány meglepő története, aki a Tinderen keresett idegenvezetőt (x)

Elképesztő, de ez a kellemetlen tünet minden második nőnél jelentkezik (x)

Elképesztő, de ez a kellemetlen tünet minden második nőnél jelentkezik (x)

Itt a rekkenő hőség – tippek, hogy jobban el tudd viselni a kánikulát (x)

Itt a rekkenő hőség – tippek, hogy jobban el tudd viselni a kánikulát (x)