Katy Perry szülinapján Orlando Bloom eddig soha nem látott képekkel köszöntötte fel őt
Katy Perry a hétvégén töltötte be a 36. évet és ezt gyermeke apja és vőlegénye egy sor eddig soha nem látott fotóval ünnepelte Instagramon.
Ezeket láttad már?
A 43 éves színész egy kis betekintést nyújtott a rajongók számára közös életükbe Katy Perryvel, hiszen olyan intim képeket osztott meg a közösségi oldalán, amelyeket eddig még soha nem láthattunk sehol.
A fotók között szerepelnek közös nyaralások, például Egyiptomba, amint ez a piramisokról is látható a háttérben, de kapcsolatuk kezdetéről is kaptunk egy közös szelfit, amikor Katy Perrynek még fekete volt a haja.
A páros 2016 januárjában kezdett el randizni egymással, majd egy évvel később szakítottak, de ismét összesodorta őket az élet, ami azért sem volt meglepő, mert röpke szétválásuk is nagyon barátságosnak tűnt, legalábbis külső szemmel nézve. Most meg már örökre összeköti őket közös gyermekük születése, Daisy, aki másfél évvel eljegyzésük után született idén augusztusban.
Ezúton is boldog születésnapot kívánunk Katy Perrynek és a lehető legtöbb boldogságot mindkettejük számára!