Itt a bizonyíték: A királyi család a saját gyerekei testét, lelkét és imázsát használja, hogy túléljen
Károly király koronázása előtt két héttel szinte minden brit bulvárfelületet György herceg mosolygós arcképe uralt. A közeli dátum ellenére a cikkek apropója nem a herceg eseményen betöltött szerepe volt: a gyorsan terjedő sztori szerint a kisiskolás György arra hivatkozva oldott meg egy vitás kérdést, hogy közölte, az ő apukája egyszer majd király lesz. A gyermeki történet, melyet talán egyszerűen aranyosnak szántak, komplex kérdéseket vet fel. Annak ugyanis, ahogy az uralkodó unokái megjelennek a médiában - a királyi családban betöltött szerepükhöz hasonlóan - ellentmondásos hozadékai is lehetnek.
Ezeket láttad már?
Harry herceg a Tartalék című könyvében azzal vádolta meg a monarchiát (illetve egyben a szüleit is), hogy az ő fogantatása és egész létezése bátyja, a trónörökös szolgálatáról és támogatásáról szól. Bár a hercegnek bizonyos szempontból igaza van, azt a felvetést sokan már túlzásnak gondolták, hogy Harry szerint ő mindössze potenciális vesedonorként született meg. A megoldás talán az, hogy ezt a gondolatmenetet valószínűleg nem szó szerint kell értenünk. A herceg mondatai leginkább arra utalhatnak, hogy az uralkodóház általánosságban használja a saját gyermekei testét, lelkét és imázsát a túlélés érdekében. Ez az attitűd pedig bizonyos pontokon összefonódik a Harry által híresen megvetett bulvármédia logikájával is. A jelenség manapság is kiválóan lekövethető, hiszen Károly király unokái már most a média szereposztásában jelennek meg a közbeszédben - részben beleértve Harry herceg gyerekeit is.
Az új Harryként beszélnek a kis Lajosról
Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya és két fia közül még egyikük sem több tíz évesnél. Ennek ellenére már most sokan tudni vélik, milyen a személyiségük, és milyen felnőtt válik majd belőlük. A 2013-ban született György hercegről általában komoly, megfontolt és introvertált karakterként írnak, olyan fiúként, akinek kis gyermekkezeiben máris biztonságban van a monarchia. Ő az, aki a koronázáson a nagyapja mögött vonulhatott, és aki nyáron a brit miniszterelnök társaságában pizzázott egy krikettmeccsen.
A fentebb leírt iskolai történet szerint pedig, amikor helytelenül viselkedik, akkor is a királyi származása jár a fejében. A bátyjánál két évvel fiatalabb, határozott és pont megfelelő mértékben pimasz kislányként ábrázolt Saroltától a szalagcímek és a kommentelők általában azt várják, hogy majd rendben tartja a fivéreit. Ezek alapján nem csoda, hogy számos videóban és fotósorozatban jelenítik meg a két idősebb testvért Károly király és a húga, Anna hercegnő fiatalabb verziójaként. Sarolta hercegnő azonban az édesanyja miniváltozata is, a béke angyala, akinek szépsége és királyi tartása beragyogja a monarchia jövőjét - erre a képre a koronázási öltözéke (hófehér ruhája és ezüst fejdísze) is ráerősített.
A család sztárja viszont ezzel együtt is a kisebbik fiú volt az elmúlt években, a most öt és féléves Lajos herceg, akit az autizmustól kezdve a figyelemzavaron át a Harry-szindrómáig mindennel diagnosztizáltak már a királyi család történeteinek fogyasztói. Amennyiben az első két problémát soha nem állapítják meg nála, félő, hogy a harmadik címkét akkor is nehéz lesz levakarnia magáról. Ennek leginkább az az oka, hogy a személyiségének a nyilvánosság előtt eddig megmutatott részei túlságosan jól kiaknázható kontrasztot képeznek a - látszólag - sokkal nyugodtabb viselkedésű Györggyel.
Eredetileg Vilmos herceget könyvelték el ördögfiókaként
Ha valaki beleássa magát az 1980-as években készült felvételekbe és újságcikkekbe, akkor könnyű észlelni, hogy kezdetben Vilmos volt az, akinek a publikus megnyilvánulásai dinamikusabb, szabályszegőbb személyiséget sejtettek. Harryt ellenben jóval csendesebb és szemlélődőbb karakterként könyvelték el - egészen addig, amíg teljesen a feje tetejére nem állították ezt a képet. Ettől kezdve több mint 30 éven át III. Károly kisebbik fiára osztották a „partiherceg” szerepét. Vilmos pedig a szintén laza, de a jövőjére egyre komolyabban készülő trónörökös karakterét vitte.
Hogy a két herceg valójában milyen ember, azt csak a családjuk és a legközelebbi barátaik tudják - bár az valószínűsíthető, hogy egyikük személyisége sem írható le ilyen egyszerűen. Mégis megteszik: Harry arról is beszélt korábban, hogy a brit királyi család médianarratívái mennyire karikaturisztikusan kezelik a királyi gyerekeket, szinte belecastingolva kiforratlan énjüket olyan szerepekbe, amelyeknek sokszor nem sok közük van a valósághoz. Hogy a család ezt a jelenséget mennyire tudja visszafogni, az erősen kétséges - ahogy időnként az is, hogy egyáltalán mely pontokon akarja ezt megtenni.
Sok előnye van ugyanis a monarchia számára annak, ha például a trónörökösről bebizonyosodik, hogy ő kivételes és valóban uralkodónak született, tehát joggal emelkedik ki az alattvalók közül. Ehhez pedig remek eszköz egy szertelen, kevésbé alkalmasnak tűnő fiatalabb testvér. A monarchia működéséből adódóan a királyi család így aztán minden bizonnyal meghoz olyan kockázatos narratív kompromisszumokat, amelynek a következményeit még egy igazán szerető családi közeg sem biztos, hogy kompenzálni tudja.
Senki sem tudja, hogy néz ki valójában Lilibet hercegnő
Különösen így van ez azért, mert a család és a monarchia fogalma és valósága közötti határok áttetszőek és átjárhatóak. Ezt jól illusztrálják az olyan jelenetek, mint amikor a királynő gyémántjubileumi ünnepségén Lajos III. Károly ölébe ült. Arra valószínűleg lehetett számítani, hogy a négyéves herceg nem marad majd nyugton a hosszú műsor közben (nem is maradt), így elképzelhető, hogy a jelenetet előre megbeszélték. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kisfiú ne a legnagyobb temészetességgel rohant volna oda a nagyapjához, amikor Vilmos hozzá irányította.
Ez a lehetséges kettősség azonban a végeredményt nézve nem is számít: az eseményen a privát érzésekből ikonikus publikus képek születtek, amelyek valószínűleg nagyon jót tettek Károly imázsának. És amelyekhez hasonlókat Harry herceg és Meghan Markle gyermekeiről szinte egyáltalán nem láthatunk. A helyzetnek egyrészt az az oka, hogy a rossz kapcsolatok miatt Károly szűk körben sem találkozik a legfiatalabb unokáival, nemhogy a kamerák kereszttüzében.
Másrészt Harry és Meghan az utóbbi években kizárólag olyan felvételeket hoztak nyilvánosságra, amelyeken vagy a szög miatt nem látszott jól a gyerekek arca vagy pedig a minőség miatt gyakorlatilag kivehetetlen volt. A 2019-ben született Archie-ról az élete első pár hónapjában jó pár hivatalos kép és videó készült, a két évvel fiatalabb húgát, Lilibetet azonban valószínűleg senki nem ismerné fel az utcán. A gyerekeknek ez a fajta védelme a médiától óhatatlanul a monarchiáról való leválasztást is jelenti. S ha a monarchia és a család között átfedés van, akkor a családi kapcsolatok sem lehetségesek.
A konteósok szerint Archie és Lilibet sosem született meg
Archie hercegről és Lilibet hercegnőről így aztán óvodai történetek sem keringenek és szerepekbe is nehéz besorolni őket. Ez azonban nem akadályozza meg azt, hogy III. Károly többi unokájához hasonlóan a család médiaelbeszéléseiben ők is helyet kapjanak. Harry gyerekei leginkább a herceg által generált vagy felvállalt konfliktusok áldozataiként tételeződnek, sokszor azzal a felhanggal, hogy szegények se a nagyapjukat, se az unokatestvéreiket nem ismerik.
Adott esetben találkozhatunk emellett olyan gondolatmenetekkel is (leginkább a kommentszekciókban), melyek szerint tudják rá, ha ilyenek a szüleik. Ennél a hozzáállásnál még inkább meghökkentő az az összeesküvés-elmélet, mely szerint Archie és Lilibet legalábbis béranya közreműködésével született vagy akár nem is létezik. A bizarr felvetésnek valószínűleg nagyon is racionális magyarázata van. Annyira hozzá vagyunk szokva ugyanis a királyi gyermekekkel kapcsolatos „jogainkhoz,” hogy ha nem rendelkezünk róluk felvételekkel és történetekkel, úgy érezhetjük: nincsenek. Látni akarjuk őket és hallani akarunk felőlük - szinte bármi áron.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”