Könnyeivel küszködött Károly király: teljesen megrázták a történtek az uralkodót
Károly király tegnap látogatást tett Auschwitz-Birkenauban, ahol a holokauszt áldozatai előtt tisztelgett. Az uralkodó történelmet írt, hiszen ő az első brit államfő, aki ellátogatott a hírhedt koncentrációs tábor helyszínére.
Ezeket láttad már?
Károly király lengyelországi látogatása során az auschwitzi túlélők megrázó történeteivel szembesült, amelyek szemmel láthatóan mélyen megérintették őt. A felszabadulás 80. évfordulóján tartott emlékrendezvényen a holokauszt túlélőit vastaps fogadta, a közönség soraiban pedig világvezetők és méltóságok, köztük Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár, valamint VI. Fülöp spanyol király és Letícia spanyol királyné is helyet foglaltak.
Szívbemarkoló beszédet mondott
A ceremónián a 98 éves Marian Turski holokauszt-túlélő is felszólalt, aki elítéli az antiszemitizmus „hatalmas növekedését”, és „bátorságra” szólítja fel az érintetteket a holokauszt tagadóival szemben. Károly király megható beszédet is mondott az eseményen, amelyben külön kiemelte a holokauszt borzalmaiból levonható tanulságot: „Ez az a pillanat, amikor felidézzük, milyen mélységekbe süllyedhet az emberiség, ha hagyják, hogy a gonosz virágozzon, és a világ túl sokáig figyelmen kívül hagyja azt” - mondta könnyek között az uralkodó, akit mélyen megráztak a túlélők tragikus történetei.
Károly királyt a rendezvényt megelőzően Krakkóban fogadták, ahol ellátogatott a Zsidó Közösségi Központba (JCC). Itt túlélőkkel, önkéntesekkel és a helyi zsidó vezetőkkel találkozott, akik bemutatták a közösség életét, melynek újjáépítésén jelenleg is gőzerővel dolgoznak.
Támogatja a jövő generációit
Károly király hangsúlyozta továbbá, hogy a holokauszt-túlélők egyre csökkenő száma miatt az emlékezés felelőssége mindannyiunkra hárul. Kiemelte: „Ahogy az idő múlásával a holokauszt-túlélők száma sajnálatos módon egyre csökken, az emlékezés felelőssége egyre nehezebben nyomja a mi vállunkat, ahogy azokra is, akik még meg sem születtek. A múlt gonoszságaira való emlékezés továbbra is létfontosságú feladat. Ezzel nemcsak jelenünket formáljuk, hanem jövőnket is alakítjuk” hangsúlyozta Károly király.
Beszédes fotók jelentek meg Károly királyról: rég láthattuk már így a rákbetegséggel küzdő uralkodót
A lengyelországi esemény mellett Londonban is zajlottak megemlékezések. Katalin hercegné és Vilmos herceg az Egyesült Királyság hivatalos rendezvényein vettek részt, ezzel is hangsúlyozva a brit királyi család elhivatottságát a holokauszt emlékének megőrzése iránt.
Forrás: dailymail.co.uk
