Károly király visszatért, megható oka volt rá

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mióta Károly király bejelentette, hogy rákkal küzd, részt vett ugyan néhány nyilvános eseményen, de azok a palota falai között zajlottak. Most azonban a diagnózisa óta először jelent meg Kamilla királynéval a palota falain kívül, és erre nagyon nyomós oka volt.

Károly király visszatért
Károly király visszatért
Fotó: Northfoto

Az uralkodó a diagnózisa óta üzeneteiben minden alkalommal beszél a rák korai diagnózisának fontosságáról. Nem véletlen, hogy az első megjelenésén éppen egy olyan egészségügyi intézménybe látogatott, ahol rákos betegeket gyógyítanak.

Szívszorító találkozások

Károly király a látogatása során szakorvosok és ápolók mellett rengeteg beteggel is találkozott, mindenkivel váltott néhány szót. Kíváncsian és együttérzően érdeklődött a betegek hogyléte felől, és hogy a támogatások hogyan tudják segíteni a hatékonyabb gyógyítást. Bár a Macmillan Rákközpont kórháza közvetlenül nem vett részt az uralkodó kezelésében, elmondta, hogy számára mennyire fontos, hogy saját diagnózisa után a korai felismerés fontosságát hangsúlyozza. Ez motiválta akkor is, mikor úgy döntött, megosztja a világgal a betegségét. A látogatáson pedig nem titkolt célja volt megmutatni a központban gyógyulóknak, hogy nincsenek egyedül a harcban. Ezen a videón például érdemes megnézni azt a bátorító kézszorítást, ami többet mond minden jókívánságnál, és ami olyan gesztus, amiről pontosan látszódik, hogy mennyire őszinte.

Fontos üzenet

Amellett, hogy a bátorítás, és a korai diagnózis, a szűrővizsgálatok hangsúlyozása volt az elsődleges cél, Károly király egy másik fontos üzenetet is szeretett volna közvetíteni. A látogatásával azt is üzente, hogy bár a diagnózis ijesztő, de az emberek nagy odafigyeléssel, és a kezelőorvosok pontos utasításait betartva folytathatják a munkát, sőt sok esetben ez segít is. "Mindenkinek megvan a maga útja, amit követnie kell a kezelése során" - mondta erről a Palota.

Hivatalos válaszokat adott a palota Károly király állapotáról

Hivatalos válaszokat adott a palota Károly király állapotáról

Így reagált a diagnózisára

A látogatás során Károly király a betegek kezét fogva hallgatta a történeteiket. Az egyiküknek bevallotta, hogy mit érzett, mikor megkapta a diagnózisát

Elég sokkoló

- emlékezett vissza az érzésre az uralkodó. Arra a kérdésre, hogy ő hogyan van, azt mondta, rendben érzi magát "Nem túl rosszul" - mondta őszintén. Úgy tűnik, hogy a következő hetekben is láthatjuk majd nyilvános megjelenéseken, ugyanakkor elmondta, hogy a kezelése még nem ért véget.

A rákkutatás kiemelt terület

A királyi család szeretné a látogatással felhívni a figyelmet nemcsak a kórház, de a Cancer Research UK által támogatott kutatásra is. A felvételeken, és a Károly királlyal beszélgető emberek beszámolói szerint a király tele volt energiával, pozitív volt, és nagyon lelkes. Rengetegen várták a kórház előtt is, ő pedig jókedvűen, viccelődve és nevetve fogadta a jókivánságokat. "Minden alkalommal, mikor beszélek vele, valami újat tanulok a rákról" - mondta David Probert, a londoni University College Hospital vezérigazgatója a People magazinnak arról, hogy a király valóban nagyon tájékozott a témában, és nagyon érdeklik a legújabb innovációk és kutatások.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Homor Fatima: A mesterséges intelligenciát csak akkor lehet hatékonyan alkalmazni, ha jól beszélünk valamilyen világnyelvet

glamour plusz ikon Homor Fatima: A mesterséges intelligenciát csak akkor lehet hatékonyan alkalmazni, ha jól beszélünk valamilyen világnyelvet

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kimerültség, idegesség, feszültség - ha neked is ismerős, itt a megoldás (x)

Kimerültség, idegesség, feszültség - ha neked is ismerős, itt a megoldás (x)

Melyik arcápolási rutin a legmegfelelőbb a Te bőrtípusodnak? Most megtudhatod (x)

Melyik arcápolási rutin a legmegfelelőbb a Te bőrtípusodnak? Most megtudhatod (x)

5 tipp, ami tényleg segít a narancsbőr ellen (x)

5 tipp, ami tényleg segít a narancsbőr ellen (x)

Szőrtelenítés mesterfokon: így kerüld el a benőtt szőrszálakat! (x)

Szőrtelenítés mesterfokon: így kerüld el a benőtt szőrszálakat! (x)