Ez tényleg ő? Ritkán látott fotó került elő Károly királyról, alig ismertük fel bajusszal

2024. szeptember 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár Károly király megjelenése az utóbbi évek során nem sokat változott, a 70-es években egészen máshogy nézett ki - és nem csak azért, mert akkoriban még csak a 20-as évei végét taposta. Gondoltad volna, hogy az uralkodó fiatalkorában még a bajusszal is kísérletezett?

Károly királyt valami nagyon felbosszantotta
Rá sem ismertünk Károly királyra a fiatalkori fotóján
Fotó: Northfoto

Károly király 1975-ben úgy döntött, hogy búcsút mond a teljesen sima, borotvált arcbőrnek. Bár ez az időszak nem tartott túl sokáig, most előkerült róla egy régi fotó, amin bajusszal láthatjuk az akkor 27 éves trónörököst.

HIRDETÉS

Károlyt a Westminsteri apátságban kapták lencsevégre egy királyi eseményen, ahol elegáns öltözéket és vörös palástot viselt. Sötét hajjal és bajusszal első látásra fel sem ismertük a fiatal herceget. Szerintünk nagyon jól állt neki!

Károly király 1975 májusában
Fotó: Keystone/Getty Images

Hogy van most Károly király?

Év elején bombaként robbant a hír, hogy Károly király rákbetegséggel küzd. Bár a bejelentés után minimalizálta a nyilvános megjelenéseit, hogy a gyógyulására összpontosíthasson, tavasszal újra visszatért királyi kötelezettségeihez. Állapotáról azóta a palota nem közölt hivatalos információkat, de a Mirror szerint annak ellenére, hogy a betegség megviselte, nagyon pozitív és bizakodó.

Ő most a rákbeteg Károly király legnagyobb támasza? Kulcsfigura válhat a jövőben a királyi család kevésbé ismert tagjából

Ő most a rákbeteg Károly király legnagyobb támasza? Kulcsfigura válhat a jövőben a királyi család kevésbé ismert tagjából

Augusztus végén ő maga árulta el, hogy érzi magát jelenleg: „Nem vagyok túl rosszul” - válaszolta, amikor egy rajongó rákérdezett az állapotára a southporti látogatása során. Ennek pedig nagyon örülünk, de a válaszából azért az is egyértelműen érződik, hogy nagyon nehéz időszakon megy keresztül.

Kamilla királyné emiatt aggódik az uralkodóért

Kamilla június elején a Queen's Reading Room Irodalmi Fesztiválon egy íróval, Lee Childdal beszélgetett, akinek a The Sun szerint elárulta, hogy érzi magát Károly király. „Jól van, kivéve, hogy nem lassít le és nem teszi azt, amit mondanak neki” - panaszkodott a királyné.

De nem ez volt az első alkalom, hogy Kamilla királyné arra célzott, az uralkodó nem igazán követi az orvosok utasításait. Májusban, a Rye-i Lamb House kerti partiján a vendégeknek elárulta, hogy Károly „egyre jobban van”, majd tréfásan hozzátette: „legalábbis, jobban lenne, ha viselkedne”- írja az Independent.

Forrás: hellomagazine.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Z generáció és a munka – beleszülettek a technológiába, most már ők diktálják a szabályokat

glamour plusz ikon A Z generáció és a munka – beleszülettek a technológiába, most már ők diktálják a szabályokat

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ha gőzöd sincs, milyen ajándékot vegyél karácsonyra, segítünk! Íme 30 szuper ajándékötlet (x)

Ha gőzöd sincs, milyen ajándékot vegyél karácsonyra, segítünk! Íme 30 szuper ajándékötlet (x)

Három zseniális budapesti étterem, amit muszáj kipróbálnod! (x)

Három zseniális budapesti étterem, amit muszáj kipróbálnod! (x)

7 óriási tévhit a hüvelyszárazságról, amit azonnal el kell felejteni! (x)

7 óriási tévhit a hüvelyszárazságról, amit azonnal el kell felejteni! (x)

Ezeket a hatóanyagokat mindenképpen érdemes beépíteni a bőrápolási rutinba! Mutatjuk, miért (x)

Ezeket a hatóanyagokat mindenképpen érdemes beépíteni a bőrápolási rutinba! Mutatjuk, miért (x)