Juronics Tamás a Dancing with the Stars műsoráról: „Nem vagyok szigorú, csak kimondom, amit gondolok”
Juronics Tamás, Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész és koreográfus véleménye nagyon is számít a Dancing with the Stars zsűrijében. Szigorúnak tűnik, de kritikájával inkább építeni szeretne, mintsem bírálni.
Ezeket láttad már?
Juronics Tamás, a Halhatatlanok Társulatának tagja az egyik legszebb pályának tartja a művészi pályát, legyen szó bármelyik irányról. Hisz benne, hogy a művészi vénával megáldott lányai valami egyedit tudnak majd egy nap létrehozni, kifejezve azt a különlegességet, ami bennük van.
Ön szerint fontos, hogy legyen egy színvonalas szórakoztató műsor a tévé képernyőjén?
Sok olyan showműsort látunk, ahol könnyen jön a durva beszéd, az alpári stílus, ám a Dancing with the Stars nem az a fajta reality, ahol kellemetlen helyzetbe hozzuk az embereket és azt élvezzük, hogy ügyetlenek és nevetünk rajtuk. Ebben a műsorban azért drukkolunk, hogy a sztárok jól táncoljanak, ügyesek és szépek legyenek. Az egész műsornak magas a színvonala, van egy eleganciája.
Minden szempontból minőséget jelent, és nekünk, a zsűrinek köszönhetően intellektuális tud maradni. A mi értékeléseink magas, szakmai színvonalon mozognak, és tudunk a nézőknek is támpontot adni abban, mik a mi szempontjaink – a pontozásnál, így jobban részesei lehetnek ennek a nagy játéknak. Én azért vállaltam el, mert a szakmámba vág a műsor. Táncról van szó, így nincs bennem félsz, mert ehhez a területhez értek, hiszen 35 éve csinálom. A másik ok, hogy ez egy szép műsor.
A nézők szeretnek táncoló sztárokat nézni?
Korábban már volt egy próbálkozás, amiben én is részt vettem zsűritagként, a Megatáncban 2006-ban, ami a TV2 táncos tehetségkutató show-műsora volt. Akkor a nézők még kevésbé voltak nyitottak erre a fajta produkcióra. Kevésbé sikerült átadni az érzést, hogy a képzett táncosokkal együtt tudjanak érezni. A hírességek szerepeleltetése érdekes mozgatórugója lett a táncos shownak. Felhívja a figyelmet a táncra, hiszen az érdekli a nézőt, hogy az általa kedvelt vagy nem kedvelt celebritás hogyan teljesíti a feladatot. Ily módon sikerült jól becsempészni a táncnak a művészi formáját az otthonokba. A szakmánkban dolgozóknak pedig nagyon jó üzenet, hogy ennyire szerethető a műfajunk.
Ennek a táncos műsornak a sikere azért is érdekes számomra, mert az éneket sokkal hamarabb értik az emberek, a zene könnyebben szól a hallgatóhoz. Látjuk, hogy az énekes műsorokat nagyon kedvelik, az éneklést jobban meg tudják ítélni, közelebb áll hozzájuk.
Az ön szavai rendkívül sokat nyomnak a latba, a nézők szavazatai múlhatnak rajta. Nem túl nagy felelősség ez?
Nem gondolom, ennyi szabadsága mindenkinek kell, hogy legyen, hogy elmondja a véleményét. Nyilván olyan dolgokat is szóvá teszek, amit a nézők vagy más szakemberek nem látnak, és gyakran a pontozásom nagyon eltér a többi zsűritag véleményétől. Másképp tekintek a produkciókra, hiszen napi 8 órában táncot nézek, a szemem rááll az apróságokra. Amikor úgy tűnik, hogy valaki jól táncolt, én akkor is észreveszek benne olyan hamisságot, ami nem tetszik, és meg is fogalmazom.
WhisperTont, az egyetlen képzett, civil szereplőt keményebben bírálta a műsor alatt.
Ő az egyetlen táncos múlttal rendelkező sztár, évekig tanult a balettintézetben. Bárki más könnyen legyint, hogy kit érdekel ez, az a fontos, hogy jól táncoljon. Én sokáig úgy voltam vele, hogy pontosan tudom, micsoda előnyt jelent ez az előképzettség azokkal szemben, akik eddig főztek, műsort vezettek, vagy éppen a medencében úsztak olimpikonként. Nem voltam hajlandó azonos módon tekinteni rá, ezt az előnyét inkább hátránynak éreztem, és levontam az értékelésnél, hiszen nem éreztem fairnek.
Aztán eljutottunk a versenynek abba a szakaszába, ahol megbizonyosodtam róla, hogy ez a fiatalember önmaga szempontjából is jól teszi a dolgát, szerethető, amit csinál, ám meg kellett dolgoznia azért, hogy elfogadjam a tánctudását.
Fontos ennyire szakmailag nézni és értékelni a produkciókat, nem elég a látvány, a jó hangulat, a szimpátia?
Enélkül nem lenne tétje a játéknak. Csomó olyan műsort látunk, ahol hírességek azt teszik, amihez értenek. Például egy énekes műsorban énekesek mérik össze magukat, és énekesek is ülnek a zsűriben. Azt nehezebb pontozni a kollégának, mert nem lehet azt mondani neki, hogy nem volt jó, mert a szakmán belül ez kellemetlen. A mi esetünkben annyi az előnyünk, hogy arról kell véleményt mondani, amihez a szereplők nem értenek. Ha megmondom a versenyzőnek, hogy nem táncolt jól, azzal nem sértem meg, mert attól ő még egy jó úszó, és senki nem várja el, hogy a táncparketten is a kiváló teljesítményt nyújtson.
A szakmaiságot pedig nem szeretném levetkőzni, nem tudnék úgy értékelni, mintha nem értenék a tánchoz. A Kossuth-díjam nyilván ilyen szempontból hitelesíti a véleményemet. Fontos, hogy a műsornak legyen tétje és igazsága, hogy legyen táncművész szakember is a zsűriben a többi tag mellett, akik szintén sokat láttak táncot, vagy táncoltak is korábban, mint Ördög Nóri. Szente Vajk pedig rengeteg musicalt alkotott, kitűnő szakember.
A Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas művészeti vezetője. Ott is ennyire szigorú a kollégáival?
Az nem szigor, ahogy megnyilvánulok, nem vagyok szigorú, csak kimondom, amit gondolok, megfogalmazom a szakmai véleményemet, aminek alapján a táncos tud továbblépni. Ha nem mondanám el a meglátásaimat – most épp operát rendezek –, akkor nem csinálnám jól a dolgomat. Nem tudnának a táncosok vagy énekesek mihez képest fejlődni. Bármelyik előadónak sokat számít az összes kimondott szó, mert abból tud építkezni. Ha nem kap valaki kritikát arra, amit csinál, akkor nem tudja, hogy mások szemében milyen volt.
Bársonyos vagyok, nyugalmat és rendet igyekszem tartani magam körül, hogy mindenki biztonságban érezze magát. A társulatom pici, 15 táncos plusz a stáb. Mi egy kis család vagyunk, családias és bensőséges kapcsolat van mindannyiunk között. Ez egy alkotó közösség, ahol hiszünk és bízunk egymásban, a hangnem is ehhez alkalmazkodik. Nem élek hangos szóval, erőszakossággal, az nem az én világom. Mi ebben a közös összehangolódásban tudunk dolgozni.
A Dancing with the Stars műsorában klasszikus társastáncot látunk modern zenékre, ez elfogadott dolog manapság?
Igen, már a versenyeken is alkalmazzák. Az alaptempók meg vannak határozva, a ritmika, és ehhez szabadabbá vált a zene. Egy ilyen műsorban muszáj populárisabb irányba elmozdulni és olyan dalokat betenni, amelyeket a nézők szeretnek és ismernek. Nagyon jó és érdekes fúziók tudnak ebből születni.
15 éve nem táncol nagyobb szerepet, volt kedvenc darabja?
40 éves koromban táncoltam utoljára A csodálatos mandarint, az volt a legfőbb színpadi alakításom, kb. 100 előadást csináltam, és mellette sok mást is. A mai napig felmegyek néha a színpadra. Például a halál szerepében a Carmina Buranában, ami túl van a 400. előadásán. Nagyon magas vagyok és szigorú, ezzel hatást tudok kiváltani, de ez már nem olyan táncolás, mint egykor. Nem idegenkedem a színpadtól, de az ember idővel kiöregszik belőle.
A családját nem fertőzte meg a tánccal?
A feleségem a társulatomban volt táncművész. A nagyobbik lányom 8 évesen már tanul táncolni, több előadásban is szerepelt. Vágyik a táncra, amit mi nem fogunk neki tiltani. A kisebb 4 éves lányom szintén tehetséges, benne egy komplex előadói, zenei tehetséget érzek. Egészen különlegesen énekel, nagyon jó hallása van, tisztán fogja meg a hangokat.
Nem félti őket a művészi pálya kiszolgáltatottságától?
Kifejezetten támogatom őket, ez az egyik legszebb pálya, igaz, megélni nem egyszerű belőle, de olyan kiteljesedést, örömöt tud adni, amire nem sok más civil állás képes. A lányaim bármelyik irányt is választják, hiszek benne, hogy lesz bennük annyi tehetség és fantázia, hogy valami egyedit tudnak majd létrehozni, ki tudják majd fejezni azt a különlegességet, ami bennük van.
