John Legend könnyekig hatódott a Billboard gálán, miután Chrissy Teigennek dedikálta előadását
Minekutána áprilisban elhalasztották a Billboard díjak átadását, most októberben pótolták a gálát, de ezúttal is közönség nélkül. Az este folyamán számos emlékezetes pillanatnak lehettünk szemtanúi, de a legmeghatóbb mindközül John Legend fellépése volt.
Ezeket láttad már?
Kelly Clarkson, az este házigazdája is már nagyon kedves szavakkal illette a zenészt, aki feleségével, Chrissy Teigennel pár hete veszítette el harmadik babáját. Az egész világot megrázta a történet, főleg az őszintesége Chrissynek, amivel a közösségi médiában tudtára adta a követőinek a tragédiát. Érthető módon a pár azóta visszavonult a nyilvánosság elől, ez volt Legend első szereplése is kisfiuk elvesztése után.
Chrissy Teigen fájdalmas poszttal adta a világ tudtára, hogy elveszítette gyermekét
Chrissy Teigen fájdalmas poszttal adta a világ tudtára, hogy elveszítette gyermekét
John Legend Never Break című dalát adta elő, amit feleségének, Chrissynek küldött. A nézők mindannyian, de maga Legend is megkönnyezte az előadást, néha még a hangja is elcsuklott a dal közben.
Our love for @johnlegend will Never Break. ❤🎙 #BBMAs pic.twitter.com/9xznsTm3zj— Billboard Music Awards (@BBMAs) October 15, 2020 src="https://platform.twitter.com/widgets.js" charset="utf-8">
Ezúton is kitartást kívánunk nekik ebben a rendkívül nehéz periódusban, és reméljük, hogy megtalálják az erőt, hogy mindazt a szeretet, amit magukból árazta felénk, azt ezután is ki tudják fejezni, mert a világnak szüksége van rájuk.