Itt az újabb bizonyíték, hogy Jennifer Aniston a kis fekete ruhák királynője
Az 55 éves Jennifer Aniston egy percet sem öregedett az évek során, sőt, napról napra egyre szebb. A Variety exkluzív interjújához egy lélegzetelállító fotósorozat is készült, melyen a sztár egy fekete miniruhában tündököl. Nézd csak, milyen gyönyörű benne!
Ezeket láttad már?
Jennifer Aniston bármilyen ruhát választhat mert egyszerűen minden jól áll neki - legyen szó egy vörös szőnyeges ruhakölteményről, hétköznapi szettről, vagy éppen a kis fekete ruháról, ami minden nő szekrényében kötelező darab. A Jóbarátok sztárja sem kivétel ez alól, és most azt is bebizonyította, hogy igazi királynőként tudja viselni!
Óriási mérföldkőhöz ért
Jennifer Aniston az „Abbott Elementary” alkotójával, Quinta Brunsonnal beszélgetett, a cikkhez pedig egy pazar fotósorozat is készült. Az interjú során Aniston többek között azt is elmondta, hogy úgy gondolja, a Jóbarátok „továbbra is a televíziózás egyik legjobb műsora”, és tréfásan hozzátette, hogy ahogy a sorozat betöltötte a 30. évét, ő is elérkezett ehhez a mérföldkőhöz.
„A Jóbarátok 30 éves lett” – jegyezte meg Brunson, ami arra késztette Anistont, hogy elsüssön egy jó kis poént: „És én is 30 éves leszek” - mondta viccelődve, majd hozzátette: „Olyan furcsa még csak belegondolni is, hogy már 30 éves” – osztotta meg, miközben visszaemlékezett a sorozat debütálásának napjára.
Hatalmas űrt hagyott maga után
„Az a tény, hogy ilyen hosszú, csodálatos időt élt meg, és még mindig sokat jelent az embereknek, az egyik legnagyobb ajándék, azt hiszem, mind az ötünknek – mind a hatunknak –; soha nem hittük volna!” - tette hozzá, egyúttal utalva arra is, hogy a csapat hatodik tagja, Matthew Perry sajnos már nem lehet velük, de számára is biztosan nagy öröm lenne a sorozat sikere. Perry 2023 októberében halt meg „a ketamin akut hatásai miatt”. 54 éves volt, hatalmas űrt hagyott maga után.