Hevesi Kriszta szerint kocka szemlélet, hogy az oktatói léttel nem összeegyeztethetőek a tévés szereplések
Hevesi Kriszta az ország legismertebb szexuálpszichológusa, közel húsz éve oktat, praktizál, emellett pedig tévéműsorokban, újságcikkekhez kérik fel szakértőnek - de arról keveset tudunk, hogy milyen ő valójában.
Ezeket láttad már?
Hevesi Kriszta nemcsak szexuálpszichológusi minőségben jelent már meg a tévéképernyőkön, hiszen olyan showműsorokban is szerepelt, mint a Celeb vagyok, ments ki innen! vagy a Farm VIP. Tisztában van vele, hogy sokaknak ez összeegyeztethetetlen az oktatói léttel, ő azonban nem foglalkozik a negatív, becsmérlő kommentekkel.
Klasszikus balettoztál, aztán közgazdaságtant is tanultál, hogy lett belőled végül pszichológus?
Pszichológusként izgalmas, ahogy visszanézek ezekre a vargabetűkre. Dacára annak, hogy sokszor úgy éreztem, a véletlenek játszottak nagy szerepet a pályaválasztásomban, végső soron nagyon determinált volt, hogy pszichológus lett belőlem. Bájos családi történet, hogy nagymamám azt szerette volna, hogy apuból orvos vagy mérnök válik, de az orvosnak a faluban nagyobbat köszöntek előre, ezért lehetőség szerint inkább az legyen. Apu lázadó ifjúként végül mérnök lett, a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója, számtalan szakkönyv szerzője, nemzetközi hírű szakember.
Így a családi elvárás rám örökítődött tovább, hamarabb tudtam kimondani, hogy orvos leszek, mint a nevemet. Kamaszként azonban én is lázadtam, be sem adtam a felvételimet a felsőoktatásba egy évig, ezt követően szereztem az első diplomámat közgazdaságtanból, utána egy posztgraduális képzésen kikacsintottam az újságírás felé is, de még mindig nem éreztem magam a helyemen.
Édesapámat kérdeztem meg, hogy mi lenne, ha a gimnazista vágyaimhoz méltó módon jelentkeznék pszichológia szakra? Azt hittem, hogy majd lebeszél róla, de nem így lett, én pedig nemsokára már az ELTE-n találtam magam - és lubickoltam benne. Úgy gondolom, hogy ez a fiataloknak és a szülőknek is jó üzenet lehet: ha az ember a helyén van, és tudja, mi az, amit szeret, azt nagy lelkesedéssel és munkabírással képes végezni, de ha kényszerpályáról van szó, közel sem fog akkora lendülettel hozzáállni.
Édesapád mellett édesanyádnak mennyire volt meghatározó szerepe a pályaválasztásodban?
Ők egészen jól kiegészítették egymást, apu megmondta, mit csináljak, anyu pedig bármilyen hülyeségbe is fogtam, mindenben támogatott. Igazi szeretetgombóc, nagybetűs anya, a „Mindegy kislányom, csak boldog legyél” - típus.
Az egyetemen aztán egyből a szexuálpszichológia felé fordultál?
Egyáltalán nem. A mesterképzés után elvégeztem egészségpszichológia, sportpszichológia szakképzéseket is, a szexuálpszichológiához a véletlen sodort. Egy barátnőm vitt el magával Szilágyi Vilmos bácsi órájára, úgy voltam vele, hogy jó lesz, ha ehhez is értek, dehogy akartam egyébként szexuálpszichológus lenni! Aztán az egyetemen láttuk, mennyire hiányterület, így rábeszéltek, hogy tartsak egy órát ebben a témában.
Meghirdettük a kurzust, amit én nyolc-tíz fős olvasószemináriumnak terveztem, de elfelejtettünk létszámlimitet beállítani, és egyszerre százhatvankettő ember vette fel a tárgyat. Riadtan rohantam a tanulmányi osztályra, hogy „Úristen, gyorsan le kellene íratni legalább 150 főt”, - erre az akkori ügyintéző azt mondta: „Krisztikém, ha a hallgatókat végre valami érdekli, akkor azt meg kell nekik adni."
Újabb véletlen volt az életemben, amikor megláttam az interneten egy Magyar Szexuális Medicina Társaság által meghirdetett konferenciát. Még nyolc percem volt az éjféli jelentkezési határidő leteltéig, hogy beküldjek egy absztraktot, amivel kapcsolatban szívesen előadnék, pont volt egy ilyen anyagom, úgyhogy jelentkeztem, és reggel már kaptam is a választ.
Így kerültem be a Társaság vérkeringésébe, ismertem meg dr. Fekete Ferenc elnököt, akik rögtön előadásokra, konferenciákra vittek és küldtek, valamint kaptam egy kétéves ösztöndíjat is. Itt ismertem meg az egyik legjobb barátomat, dr. Osváth Péter urológus, andrológus, szexuális medicina szakembert, aki az eddigi könyveim szakmai lektora és most tervezünk egy közöset is írni. Óriási biztonságot ad, ha bármilyen orvosi kérdésben elbizonytalanodok, rögtön megkérdezhetem őt.
Mit szeretsz legjobban az oktatói munkában?
A tudásátadást. Bármennyire nagyképűnek hangzik, azt gondolom, hogy jól magyarázok. Nekem nagyon fontos, hogy hatékonyan, sok példával, gyakorlattal tanítsak, hogy a hallgatók megértsék az anyagot. Emlékszem, mivel küszködtem annak idején én magam is hallgatóként, ezeket igyekszem a mostani diákoknak emészthetőbbé, színesebbé tenni. Azonban fontos, hogy elhivatott, jól képzett pszichológusok kerüljenek ki tőlünk, ezért az alapozó tárgyak terén szigorú vagyok.
Nyilván utópia, hogy a tudásátadás önmagában elég, hiszen minden szakmában vannak jók és rosszak, függetlenül attól, hogyan végeztek az egyetemen. Viszont az én hatáskörömben szeretném a legjobbat adni, megtenni, ami rajtam múlik.
A hallgatók magától értetődően egymástól kérdezik, ki milyen oktató, kinél érdemes felvenni a tárgyakat, és a stílusommal és a munkámmal kapcsolatos, hozzám is eljutott visszajelzések közül ez volt a kedvencem: „egy gyilkos, de megéri”. Egyébként pedig a hallgatóknak köszönhetően kerültem be a médiába.
Mesélj erről!
Sokan közülük televíziós pályára mentek, és amikor - általában magazinműsorokban - szükség volt nyilatkozóra például sport-, szexuál-, vagy akár személyiségpszichológia témában, általában engem ajánlottak. Egy volt diákom hívta fel rám a kiadóm figyelmét is, így születtek meg a Szex és a Szextrém című könyveim, amiket azonban nem említhettem meg a tévéműsorokban.
Az emberek sok helyen láttak szakértőként, de a nevemet nem igazán ismerték, így nem annyira fogyott a két könyv. Pont ekkor hívtak a Celeb vagyok, ments ki innen!-be, én pedig úgymond 19-re lapot húztam, és félig dacból elvállaltam. Annyira azért ismertem magamat, hogy tudtam, nem leszek botrányhős, nem fogom ittasan dobálni magam vagy bármi olyat tenni, ami az egyetemi létemmel összeegyeztethetetlen.
Függetlenül attól, hogy ez így is lett, sok ember máshogy értékelte az ottani szereplésemet. Viszont hozzá kell tenni, hogy épp a hazatérésem után jelent meg A szürke ötven árnyalata a mozikban, és hirtelen minden média engem hívott szakértőnek a filmmel kapcsolatban. Felültem a hullámra, ez pedig az ismertséget adta.
Megváltoztatta a hallgatóid veled kapcsolatos hozzáállását, hogy a Celeb vagyok…-hoz hasonló műsorokat is elvállaltál?
Nagyon ellentétesen alakultak a dolgok, mint az ember várná. Amikor ötöd-ennyi tudással elkezdtem tanítani, hihetetlen, de az egyik legkedveltebb oktató voltam a karon, nagyrészt ötös hallgatói értékelésekkel. Aztán lépdeltem felfelé az ismertség lépcsőin, közben pedig igyekeztem minél több tudást magamba szívni, doktoráltam, habilitáltam, docens lettem, folyamatosan képeztem magam és nemzetközi szinten is rengeteget publikálok. Ehhez képest a megítélésem minimum két pontot csúszott vissza.
Ebben egyrészt benne van az a - szerintem - „kocka szemlélet”, hogy egy oktatónak hogyan kell kinéznie, viselkednie, és ezzel nem összeegyeztethetőek a tévés szereplések. A másik ok nyilván az, hogy ha valaki nagyon ismert vagy elismert, az emberek egyből tökéleteset várnak tőle, és nem férnek bele hibák, kétségek, kérdőjelek. Persze ezt tudnom kell kezelni, és bevallom, nem sokat foglalkozom vele.
Az ELTE-n egyébként nagyon sok lehetőségük van a hallgatóknak, több gyakorlatvezető közül választhatnak, ezért az jön hozzám, akinek szimpatikus vagyok, aki elfogadja ezt a fajta csomagot, ez pedig nekem is így jó.
A showműsorokban való szereplésekkel kapcsolatban nemcsak tőlük kapsz hideget-meleget, hanem a nagyközönségtől is. Hogy érint, ha valaki beszól neked emiatt?
Eleinte elolvastam a beszólásokat, ma már nem teszem. Más a jóindulatú kritika, de a vulgáris kifejezésekkel tarkított, indulat vezérelt, agresszív kommenteket nem veszem magamra. Ezek nem rólam, hanem a kommentelőről szólnak, őt minősítik. Nem olvasom a negatív hozzászólásokat, sőt, vállalom, hogy a közösségi oldalamon ilyen esetben a törlés-tiltás a következő lépés. Pszichológusként talán mondhatom azt, hogy ez az egészséges önvédelmi mechanizmusom.
Én szeretem az embereket, a hallgatókat, a klienseket, szeretek segíteni abban, hogyan oldják meg a problémáikat, támogatni a boldogabb szexuális életüket, a jobb párkapcsolatot, hogy a párok együtt maradjanak, hogy megszülessen a várva várt gyerek. Én ezt helyezem előtérbe, és a beszólások csak visszavennének ebből.
Egyébként pedig a Farm VIP tapasztalatai és barátságai egyértelműen pozitív irányba billentik a mérleget. Visváder Tomival - és a feleségével, Palácsik Lillával - azóta is nagyon jóban vagyunk, és nem felejthetem ki Budavári Fülöpöt sem, akit szintén nagyon szeretek és szurkolok az amerikai karrierjéhez, vele az Együtt A Bántalmazás Ellen Alapítványt vezetjük. Már alig emlékszem arra, hogy mi volt a műsorban, de arra mindenképpen, hogy őket magammal hoztam.
Ha már barátságok: nagyon színes, mindenféle háttérből és korosztályból érkező embereket tudhatsz magad körül. Ez mindig így volt?
Igen, egyébként mindig felnőttek közt voltam, így gyerekkoromban jól kijöttem az idősebbekkel. Aztán persze ott voltak a kortárs csoportok, majd az oktatói éveim során nagyon sok kiváló hallgatóval ismerkedtem meg, akikkel később kollégák lettünk, és volt, hogy baráti kötelékek is kialakultak. Aztán mivel nemcsak pszichológusokat tanítok, hanem sportszervezőket is, onnan is maradtak barátságok, Gelencsér Hajni például nálam írta a szakdolgozatát.
Később eljött az előadásaimra, hozta magával Timit és Orsit, és kimondhatatlanul megszerettem ezt a három lányt! Ha leülsz velük egy asztalhoz, tiszta Kardashian-show, ahogy repkednek a poénok, csipkelődnek, ám ők okosan, szellemesen viccelődnek egymással.
Mindig is érdekelt, hogy pszichológusként hogy tudsz pártatlan maradni a barátaiddal, ha párkapcsolati ügyekben kérik ki a véleményed? Szakemberként vagy magánemberként válaszolsz először?
Ez egy nagyon jó kérdés! Ha két éve tetted volna fel, akkor azt mondom, hogy nagyon jól kezelem, mert teljesen más üzemmód, állapot, amikor beülök a rendelőbe, kérdezek, visszajelzek, haladunk előre, érzéseket, traumákat tépünk föl, és dolgozunk rajtuk. Viszont pont az elmúlt két év koppintott rá az orromra, hogy ne legyek biztos ebben az elméletemben. Nehéz ezt jól kezelni - ha úgy reagálok, mint egy pszichológus, akkor megsértődik, hiszen az a szerepem, hogy barátként támogassam.
De mivel pszichológus vagyok, azt is várja tőlem, hogy segítsek. Én pedig nem tudok ennek a kettős szerepnek megfelelni, hanem igyekeztem megtartani a határokat, nem adni szakmai tanácsot, mert ahogy mondani szokás: „a kéretlen tanácsnál nincs rosszabb ajándék.” A másik dolog, hogy a pszichológia nagyon elfogadó tudomány. A szakembertől azt várják, hogy mindent értsen meg és nézzen el a páciensnek, de a barátságaimban viszont nem tudok és nem is szeretnék ilyen egyoldalú szerepet felvenni.
Nekem is vannak vágyaim, kéréseim, önálló gondolataim, nemcsak alkalmazkodási készség. Nehéz pszichológus barátnőnek lenni, két közeli barátot is elveszítettem az utóbbi időszakban.
A pszichológusokkal kapcsolatban általában az is elvárás az emberek részéről, hogy külsőleg is legyenek visszafogottak, semlegesebbek - te ezzel ellentétben imádod az élénk színeket, a feltűnő ruhákat.
Persze, de a médiának köszönhetem azt is, hogy semmivel kapcsolatban nem árulok zsákbamacskát. Hozzám rendelésre pont azok jönnek, akik tudják, milyen vagyok és elfogadják, így tartanak hitelesnek. Bár hozzáteszem, ez is kétpólusú, mert van, aki szerint pont az öltözködésem miatt nem vagyok számára hiteles.
Egyébként amikor az első évfolyamokat indítottuk az ELTE szexuálpszichológiai kurzusán, mindig az volt az első mondatom: „Köszöntöm a hallgatókat, és megnyugtatásként mondom, hogy óra elején mindig adok egy pár percet, hogy megszokják a látványt."
Ezek szerint a humor a mindennapjaid része.
Ez így van, alapvető megküzdési stratégiám a humor, nagy szerepe van nálam a belső beszédnek is. Öniróniával fordulok magam felé, sokat csipkelődöm magamban, ezek a poénok néha a könyveimbe is bekerülnek.
Volt olyan dolog a karriered kezdete óta, amit szakmailag megbántál, máshogy csinálnál?
Tudom, hogy divatos azt mondani, hogy semmit, de ha lenne, mondanám. Most viszont tényleg nem jut az eszembe ilyen. Ha az ember nincs jól, akkor szokott visszagondolni arra, hogy mit és hol rontott el, de én jól érzem magam a bőrömben. Nincs semmi eget rengető baki, amit most meg tudnék említeni.
Szeptemberben egy szuper videósorozat indul Hevesi Krisztával aGLAMOUR+-on,olyan sokakat foglalkoztató témákkal, mint miben más a szexuális életünk 30, 40 és 50 éves kor felett, milyen testi és lelki panaszokat enyhíthet a szex vagy fel lehet-e támasztani egy szexuális szempontból haldokló kapcsolatot. Mindenképp nézd meg a videókat!
Stylist: Komáromy Csillu, Smink és haj: Leányfalvi Vanda
Dizájner kollaborációk – miért akarnak a divatházak egy szeletet a fast fashionból?