Hermányi Mariann: „Korlátok között szabadon közlekedni a legjobb érzés”
A Kaposvári Egyetemen végzett Cserhalmi György osztályában, ami a mai napig meghatározó időszak Hermányi Mariann életében. Nem robbant be azonnal a pályája, de manapság már kevésbé van ideje unatkozni. Az RTL napi realityje mellett részt vett a Hunyadi-sorozatban, és életében először társulati tag lett.
Ezeket láttad már?
Az elmúlt évek befektetett munkáját mind mostanában fogja learatni Hermányi Mariann. Bár úgy érzi, hogy a tévés sorozatoktól nem feltétlenül lett ismertebb, az étteremben, ahol találkozunk, rögtön megszólítja egy hölgy, aki neki szurkolt az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című taktikai-pszichológiai reality műsorban. Erről is, és a Cannes-i bemutatkozásról is beszélgettünk a fiatal színésznővel.
Akik nem járnak színházba, azok a HBO népszerű sorozatából, A besúgóból ismerhetnek téged. Mennyit adott ez hozzá a pályádhoz, a népszerűségedhez?
Az biztos, hogy többen megismerték a nevemet a szakmából, de munkám nem lett több. Sőt, akiktől a film utáni időszakban kaptam feladatot, ők nem is látták, tehát akkor, aktívan nem indította ez be a karrieremet. Nyilván valahol mégiscsak ez a referenciám, hiszen kaptam érte egy díjat, aminek nagyon örültem, mert nem tudtam, milyen hatást váltok ki az emberekből, és hogy egyáltalán jó-e, amit csinálok. Mivel nincs filmes oktatás itthon, ezért csak élesben van lehetőség kipróbálni magunkat. Nagyon jólesett, hogy jókor, jó helyen kaptam egy elég erős visszaigazolást arról, hogy jó úton indultam el.
Sokáig úgy volt, hogy lesz folytatás, ám ez egyelőre meghiúsulni látszik. Nagyon jó csapat jött össze, tartjátok a kapcsolatot?
A mai napig bennünk van a remény, hogy egyszer folytatódhat. Álmodozunk róla, az egész csapat nagyon szeretné, mert ez egy jó történet volt, és bőven lenne hova folytatni az eseményeket. A többiekkel a mai napig találkozunk, amikor Bálint (Szentgyörgyi Bálint, A besúgó író, rendezője – A szerk.) itthon van, akkor összehoz minket. Ő a motorja a csapatnak, a lelkesedése semmit sem csökkent. Mind bízunk abban, hogy jön egy olyan szél, ami felkapja ezt a lehetőséget, és tovább viszi a második évad felé.
De amíg erre vársz, addig sem telnek tétlenül a napjaid, rengeteg dolog történt veled mostanában. Például részt vettél az RTL Klub kalandjátékában, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című realityben. Hogy kerültél bele?
Ugyanolyan casting volt, mint ahogy a sorozatokba, filmekbe válogatnak szereplőket. Soha életemben nem vettem még részt ilyenben, rám eddig mindig szerepeket osztottak. Most először volt lehetőségem arra, hogy ne azt mutassam meg, hogyan tudok eljátszani egy szerepet, hanem én, mint Hermányi Mariann szerepelek egy játékban. Itt lényegében egy élő, gyilkosos játékot játszottunk, ami engem végtelenül izgatott, mert nagyon szerettem ezt játszani gyerekként is.
Azt gondolom, ha már realityt kell készíteni a tévében, amit sokan néznek, akkor annak legyen valami értelme. Ne bikiniben ugrálás, habban csúszkálás vagy bogarak evése legyen a középpontban, hanem legyen mondanivaló, tanulság, érték. Látszódjon, hogy különböző emberek, akik a tudásuk mentén elértek valamit az életben, találkoznak, és ütköztetik az élettapasztalataikat. Ez egy olyan feladat volt, amiben érdemes volt részt vennem.
Számodra mi volt a játék tanulsága?
Főként az, hogy meggyőződésből nem szabad ítélkezni. Azt kellett kitalálni, ki a gyilkos, és ki az ártatlan. Minden résztvevő úgy kezdte a műsort, hogy ő nagyon jó emberismerő, neki nem lehet hazudni, ő azonnal észreveszi, ha kilóg a lóláb. De a nagy önbizalom szépen lassan elkezdett összetörni, nagyon kevesek, szinte alig volt valaki, aki átlátott a szitán.
Én ezt tettem el magamnak tanulságnak, hogy nem szabad első látásra, de másodikra és harmadikra sem ítélkezni, hanem körbe kell járni a témát. Nagyon fontos, hogy a kimondott szavaknak súlya van, és ha már kimondjuk őket, akkor azok teljes mértékben legyenek megalapozottak.
Te önismeretből voltál jó, vagy jó megfigyelő vagy?
Nagyon igyekeztem figyelni, helytállni, de egy idő után maga alá temetett a játék. Az biztos, hogy megerősítette bennem azt a tudatot, hogy a saját igazunk mellett határozottan és bátran ki kell állni. Ez logikai, stratégiai játék volt, nem lehetett színészkedni. Sokkal több intelligencia kell hozzá, mint színészi képesség. Komoly megmérettetés volt, mert mindig új kihívásokkal kerültem szembe, és összességében nagyon tanulságos volt.
Ha A besúgó után kaptál hideget, meleget, akkor ez után gondolom még többet.
Szerencsém van, eddig életem során nem sokat bántottak. Nem sértegettek, nem vettek elő. Ha én hibákat vétek, azok nem olyan fajsúlyosak, amitől bárki zsebében kinyílna a bicska. Általános, kisebb hibák, de meg kell tanulni megfelelő helyre tenni a jót és a rosszat is. A visszajelzés nem egy objektív igazság, az egy vélemény. Fontos a kritikát meghallani, átgondolni, de nem függhet ettől az ember boldogsága, vagy játékkedve.
Másik komoly változás is van az életedben: amióta a pályán vagy, most először lettél egy társulat tagja. Miért pont a Centrál Színházba szerződtél?
Tíz évvel ezelőtt, amikor elsőre nem vettek fel a Színművészetire, akkor az édesapám és később bátyám is a Centrálban dolgozott ügyelő-orvosként. Mivel én nem művészcsaládból származom, senki nem tudott mit mondani a sikertelen felvételim után, nem tudták meggyógyítani a lelkemet.
A bátyám Puskás Tamást (A Centrál Színház igazgatója – A szerk.) kereste meg, hogy próbáljon meg építő jelleggel beszélni velem. Bementem hozzá, beszélgettünk, és abban maradtunk, hogy ott töltöm az évadot, mint az asszisztens asszisztense. Néztem, figyeltem a próbákat, az előadásokat, hogy mi szükséges szellemileg és fizikailag ahhoz, hogy egy előadás létrejöjjön.
Éjjel-nappal bent voltam, próbáltam minden rezdülést magamba szívni. Aztán tíz évvel később megkerestek egy babát váró kolléganő szerepeinek átvétele kapcsán. Kipróbáltak, hogy működök élesben együtt a csapattal, és januárban ajánlottak szerződést. Ez nekem egy nagyon jó visszajelzés volt, és tulajdonképpen egy kicsit vissza, illetve hazatérés is. Mintha ott nőttem volna fel, és emiatt nagyon biztonságban is érzem magam.
Most először lesz saját premiered a Centrálban, ami nem szerepátvétel, hanem konkrétan a tiéd. November 23-án lesz a bemutató, mit lehet tudni a darabról, a karakteredről?
Igen, az utóbbi két évben több színház több darabjába ugrottam be valaki helyett, de a Pinceszínházban volt egy Macbeth bemutatóm. Az Oleanna című előadást Puskás Samu rendezi a kisszínpadra és Szabó Kimmel Tamással játsszuk. Egy tanárról és egy diákról szól, a társadalmi olló nyílik ki kettőjük között. Van egy nagyon jó anyagi helyzetben lévő, sikeres tanár, és egy kevésbé jómódú diáklány.
Más korosztály, más társadalmi helyzet, más hatalmi pozíció, és amikor minden tekintetben két ennyire különböző helyről érkező embernek kell konszenzusra jutnia, az mindenkinek borzasztóan nehéz. Ha körülnézünk a világban, akkor látjuk, hogy ez nem csak nehéz, hanem sokszor feloldhatatlan is. Erről beszélünk mi is ezen a darabon keresztül, ami nagyon izgalmasan mutatja be, milyen nehéz kommunikálni, hogy milyen nehéz megértetni magunkat másokkal. Vagy, hogy mennyire nehéz letenni a saját egónkat.
Milyen az új érzés, hogy egy társulathoz tartozol?
Még szokom, de jó. Tanulni kell, hogy mit jelent a társulati lét, és nem csak úgy értem, hogyan kell megtalálni a hangot mindenkivel, vagy beépülni egy működő közösségbe, hanem arról is, hogy mik a kötelezettségeim, mivel tartozok elszámolással. Ha mondjuk valaki kiseik egy előadásból, akkor készen kell állni a beugrásra, ez egy folyamatos készenlét is.
Minden programot a színházhoz kell igazítani, amiért cserébe kapsz egy biztonságot. Mert most pontosan tudom, hogy a következő egy évben mit csinálok. Van egy intézmény, ami szeret téged, megvéd, viszont korlátokat szab. De a korlátok között szabadon közlekedni a legjobb érzés. Rendkívül tisztelem és tehetségesnek tartom a kollégáimat, ami mutatja az utat is, hogy rengeteget kell még tanulnom.
Az elmúlt évekhez képest most elég sűrű lett a szakmai életed. Korábban voltál alkalmi sofőr, de tartottál sushi tanfolyamokat is. Az ilyen típusú kilengések beleférnek mostanában?
Nem igazán, bár a forgatásokon megtetszett a sminkelés, ezért elvégeztem egy sminkiskolát. Most tényleg sűrű időszakom van, és az Árulók kapcsán a közösségi médiában is van feladatom, amiben nem vagyok túl jó, de igyekszem. Hiszek abban, hogy ha valaki kíváncsi rám, az úgyis megtalál, nem fogom azért megerőszakolni magam, hogy három emberrel több kövessen. Most rengeteg a feladat, de decembertől majd kiengedek.
A kiengedek mit jelent nálad? Mi tölt fel egy ilyen intenzív időszak után?
Csak játszom esténként. Ha feltöltődésre vágyok, akkor kirándulok. Sokszor sétálok céltalanul az erdőben, többnyire egyedül, a kutyákkal. A természet és az állatok közelsége mindig kitisztítja a fejemet. Vagy lemegyek a Dunához, akár szöveget is képes vagyok ott tanulni. És ami egészen furcsa delíriumba taszít, az a vasalás. Ritkán csinálom, mert a jó dolgokat nem szabad túlzásba vinni, de nagyon szeretem. Főzni is szeretek, abban is jól el tudok mélyedni.
Nemrég harminc éves lettél, ez mekkora fordulópont volt az életedben?
Na, te aztán tudod, hogy kell elvenni az ember étvágyát! (nevet.) Furcsa, mert alapvetően nagyon szerencsés embernek érzem magam, előbb vagy utóbb mindig sikerülnek a dolgok. Viszont a harmincadik születésnapom utáni napokban leállt az autóm, elromlott a mosógépem, összevesztem az egyik kedvenc kollégámmal, a tájelőadásunkra elfelejtették lehozni a jelmezeket, elvesztettem a személyimet.
Úgy érzem, hogy az „isteni discount", ami harminc évig érvényes volt, az lejárt, és mostantól mindenért fizetem a teljes árat. Valószínűleg a Jóisten azt akarja üzenni, hogy eddig fogta a kezemet, de most apránként elengedi, mert ideje a saját lábamra állni.
Ott tartasz a pályán, ahol szerettél volna tartani ennyi idősen?
Dehogyis! Én Meryl Streeppel akartam játszani! Gyakran álmodozom arról, hogy Magyarországon forgat, belém botlanak a castingosai, és kiválasztanak a lánya szerepére. Néha nehéz is megértetni magammal, hogy attól, hogy nem vagyok Hollywoodban, attól még jó az, ahol most tartok.
Ha nem is Hollywoodban, de a napokban Cannes-ban mutatkoztok be a Hunyadi filmmel.
A MIPCOM Fesztiválra megyünk, ahol tévésorozatokat vetítenek. Itt kerül bemutatásra a Hunyadi-sorozat első része, ami hatalmas megtiszteltetés. Nagyon jó lehetőség lesz, hogy ne csak magunkat, hanem az országot is képviseljük.
Felkészültél? Ruha, cipő, táska, minden megvan?
A magyar divattervezőket is képviseljük majd, két különböző ruhám lesz: Daalarna és Zhoja. Több ruhapróbánk volt, nagyon izgalmas volt a készülődés is. Nekem ez egyértelműen kilépés volt a komfortzónámból, nem igazán tulajdonítok különösebb jelentőséget az öltözködésnek. Simán elvagyok melegítőben.
Nem hoz lázba a divat, a vásárlás?
Alapvetően is fiúsabb vagyok, a klasszikus értelemben vett női létezés, ha nem is esik nehezemre, de nagyobb levegőt kell vennem előtte, hogy ne vicceskedjem el. A nővérem, bár jogász, igazi divatőrült, neki szoktam kiszervezni ezt a feladatot. Ő kitűnő érzékkel válogat, sokszor kapok tőle ruhákat, és csak vele vásárolok. De nem csak a stylistom, a lelki támaszom és a kabalám is, ezért jön velem Cannes-ba is. Praktikus nő, három másodperc alatt összeszed, ha arra van szükségem, és mindig mindent megold. Remélem Cannes-ban is szerencsét hoz!
