Szívszorító kéréssel fordult a palotához Harry herceg: komoly feltétellel, de végül megkapta az engedélyt

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tavaly ősszel, egy évvel Erzsébet királynő halálát követően Harry herceg pont Angliában tartózkodott és úgy döntött, az évforduló kapcsán meglátogatja szeretett nagymamája sírját. Csakhogy ehhez a palota engedélyére volt szüksége, amit végül megkapott, de komoly feltétellel.

Harry herceg váratlan kéréssel fordult a palotához
Harry herceg váratlan kéréssel fordult a palotához
Fotó: Getty Images / John Nacion / Contributor

Harry herceg sokáig nem volt benne biztos, meglátogathatja-e Erzsébet királynő sírját. Mivel tavaly pont Angliában tartózkodott az uralkodó halálának első évfordulóján, lehetősége nyílt arra, hogy a helyszínen emlékezzen meg szeretett nagymamájától, ám kérését a palota nem fogadta kitörő örömmel.

HIRDETÉS

Ő sem nagyon reménykedett abban, hogy megkaphatja az engedélyt

Harry herceg ritkán látogat Angliába azóta, hogy néhány évvel ezelőtt a kaliforniai Montecitóba költözött feleségével, Meghan Markle-lel. Tavaly ősszel azonban, Erzsébet királynő halálának első évfordulóján pont úgy adódott, hogy szülőhazájában tartózkodott. Úgy döntött, meglátogatja szeretett nagymamája sírját, ehhez azonban engedélyt kellett kérnie a palotától.

A Mirror azt írja, ő maga sem fűzött hozzá sok reményt, hogy megvalósulhat a látogatás, már csaknem le is mondott róla, amikor az utolsó pillanatban megérkezett a palota engedélye. Ezt azonban komoly feltételhez kötötték: a látogatásnak szigorúan privátnak kellett maradnia.

Harry igyekezett is titokban tartani, ám végül mégis kiszivárgott a hír és képek készültek róla, amint lerótta kegyeletét és kilépett a windsori Szent György-kápolnából. A fotók később a közösségi oldalakon is elterjedtek. A látogatás után Harry herceg rögtön elutazott Düsseldorfba az általa alapított Invictus Games-re.

Vilmos herceg szívszaggató dologra emlékezteti Harry herceget: ezt az egy dolgot még nagyon bánni fogja

Vilmos herceg szívszaggató dologra emlékezteti Harry herceget: ezt az egy dolgot még nagyon bánni fogja

A családdal azóta sem találkozott

Harry herceg egyébként hosszú hónapok óta először ismét Angliában járt nemrég, Londonban részt vett a WellChild jótékonysági szervezet díjátadóján. Az eseményre nem kísérte el felesége, Meghan Markle, aki inkább otthon maradt Amerikában közös gyermekeikkel.

Egyelőre arról sincs hír, hogy Harry esetleg összefutott volna a családjával, sőt miközben ő a díjátadón vendégeskedett, addig testvére, Vilmos herceg David Beckhammel találkozott. Ez azért is érdekes, mert a legendás focistával és családjával korábban remek kapcsolatot ápolt Harry herceg és Meghan Markle, ám a két páros az utóbbi időben igencsak eltávolodott egymástól.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Palya Bea: A beszédfejlődéshez elengedhetetlen, hogy ritmikusan váltakozzon egymással hang és a csend

glamour plusz ikon Palya Bea: A beszédfejlődéshez elengedhetetlen, hogy ritmikusan váltakozzon egymással hang és a csend

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)