Hámori Gabriella: „Fontos lenne, hogy a felesleges dolgokról le tudjunk mondani”

2025. február 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az ismertséget a Kaméleon című film hozta el számára, de szakmai pályája jóval színesebb és sokoldalúbb a közel húsz éve forgatott filmnél. Több hazai színház mellett külföldi teátrumokban is megállta a helyét, manapság pedig már nem is annyira a szakmája áll az élete középpontjában.

Hámori Gabriella színésznő szívesen tölti az idejét emberek között úgy, hogy nem előad, hanem segíti őket az önmagukkal való kapcsolódásban
Hámori Gabriella színésznő szívesen tölti az idejét emberek között úgy, hogy nem előad, hanem segíti őket az önmagukkal való kapcsolódásban
Fotó: Horváth Judit

Jó pár éve komoly szerepe van a Jászai-díjas színésznő, Hámori Gabriella életében a jógának, a rendszeres gyakorlás mellett órákat is tart. Igyekszik a legjobban helytállni az anyaszerepben, mesekönyvet ír, a ráncai nem aggasztják, viszont a klímaváltozás annál inkább.

Mióta része intenzíven az életednek a jóga?

Régen, amikor nem volt még gyerekem, főleg astanga jógáztam. Ez az egyik legfiatalabb irányzat, két kötött sorozat, légzésekkel, kitartott pózokkal. Erőt és kitartást igénylő feladatsor, ami az akkori állapotomhoz nagyon passzolt. Később, amikor a lányom, Lotti fél éves volt, egy jógatáborban regenerálódtam, ahová vittem őt is magammal.

A jóga régóta része az életemnek – volt idő, amikor szenvedélyesen újra felfedeztem, máskor pedig kicsit a háttérbe szorult. Nem akarom felmenteni magamat, de azt, hogy a jóga folyamatosan jelen legyen, nagyon nehéz beépíteni a mindennapi életbe. Mindenkit megértek, aki lelkesen jön az óráimra, és egyszer csak eltűnik, mert rengeteg dolgunk van, mindig jön valami, ami a fontossági sorrendben ez elé tolakszik.

Hámori Gabriella szerint a pályája nem így alakult volna, ha nem hoz meg néhányszor kíméletlenül határozott döntéseket: választja a járatlan utat, és megtalálja azokat, akikkel kreatív elképzelései egyeznek
Fotó: Horváth Judit

Cserpes Laura olyan szerelmes dalt írt férjének, hogy a lélegzeted is eláll: hallgasd meg nálunk elsőként

Cserpes Laura olyan szerelmes dalt írt férjének, hogy a lélegzeted is eláll: hallgasd meg nálunk elsőként

Ha elfoglalt, leterhelt időszakban vagyunk, akkor is érdemes úgy felépíteni a napot, hogy legalább húsz-huszonöt perc gyakorlás legyen benne, mert már az is segít átvészelni a hajtást. Azt hiszem, ezt sokszor kisgyerekes anyukáknak a legnehezebb kivitelezni.

A te életed is elég zsúfolt, hogy fér bele, hogy órát is tarts?

Szerintem már nem annyira zsúfolt, mint korábban. Azt a tizenöt-húsz évet, amikor a szakma két sávon, színház és film vonalon párhuzamosan futott egyszerre az életemben, már kipipáltam. Nem vállalok el mindent, és azért is választottam a jógát, mert szívesen töltöm az időm emberek között úgy, hogy nem előadok, hanem segítem őket az önmagukkal való kapcsolódásban.

Hámori Gabriella szerint a családalapítás komoly egyensúlyozást igényel – lelkileg, koncentrációban és logisztikailag is nagy kihívás mindent összehangolni.
Fotó: Horváth Judit

Mi alapján szelektálsz, amikor jön egy feladat, felkérés?

Megfordult a sorrend, már a feladatok szelektálnak engem. Olyan dolgokkal keresnek meg, amikről pontosan tudják, hogy szívesen csinálom. Voltak olyan filmjeim, amiket én hígabbnak éreztem, de a közönség nagyon szerette, és bizonyos értelemben jót tett mindez, mert megismertek. De közben azt éreztem, hogy műfajilag nem az én terepem. Az Örkény Színház, ahol dolgozom egy művészszínház, ahol van egyfajta igényesség, és azt nem akarnám roncsolni. Próbálom ezt a szintet tartani mindenben.

Megszámlálhatatlan mennyiségű filmben, és színdarabban játszottál, van, akinek egész életében nem jut ennek a töredéke sem. Mi a titka ennek? Hiszen ez sokkal több annál, mint egyszerűen jókor lenni jó helyen.

Ez például érdekes kifejezés, mert én szerintem nem voltam mindig jókor jó helyen, de olyankor eljöttem. Az egész pályám nem alakul így, ha néhányszor nem hozom meg azt a kíméletlen és határozott döntést, hogy választok egy járatlan utat, és megkeresem azokat az embereket akikkel a kreativitásban közös az elképzelésünk.

Addig mentem, amíg a közösségemre nem találtam ebben. Nagyon fontos volt maga a munka, szerettem sokat és bátran dolgozni. Magamon igazán mélyen és komolyan dolgozni későn, a kislányom születése után kezdtem, és az utóbbi időszakban ez az igényem csak egyre erősebbé vált.

Az Örkény István Színháznak minden évben van egy nagykoncertje, ahol Hámori Gabriella színésznő is részt vesz. Idén májusban lesz, ezzel ünneplik az intézmény húszéves fennállását
Fotó: Horváth Judit

Palotás Petra: „Tizenhat éve Németország az otthonom, de a hazám mindig Magyarország marad”

Palotás Petra: „Tizenhat éve Németország az otthonom, de a hazám mindig Magyarország marad”

Most már éppen amiatt, hogy ennyi filmben és előadásban játszottam, merem ezeket valamennyire letenni. Pont annyira, hogy csináljak helyet az életemben mindannak, amiben szerettem volna még kreatív lenni, és sokat fejlődni, legfőképpen a saját korlátaimat meghaladni, illetve letenni a magammal cipelt batyut.

A családomban van tanár, és több barátom is az egészségügyben dolgozik. Én magam is hosszú ideig ápoltam édesapámat, ami nagyon meghatározta, hogyan tekintek a szakmámra – hiszen közelről látom, milyen embert próbáló terepeken kell helytállniuk. Engem egyetlen dolog érdekel: hogyan lehet az, amit csinálok, emberi és természetes. Hogyan tárhatom fel a történetek mélységeit – a fájdalmukat, ambivalenciájukat, igazságukat, humorukat, finomságukat vagy erejüket – úgy, hogy közben ne gondoljam túl, és más se lássa bennük túlzónak a saját jelentőségemet.

Hámori Gabriella színésznő pályafutása során rengetegféle színjátszással és színészi életstílussal találkozott, ami önmagában is gazdag életismerettel ruházta fel.
Fotó: Horváth Judit

A stílus örök – Pataki Ágival indul a BCEFW Fashion HUB divatikonokat bemutató életműsorozata

A stílus örök – Pataki Ágival indul a BCEFW Fashion HUB divatikonokat bemutató életműsorozata

A sztárkultuszt sosem kedveltem, és gyakran éppen azok a kollégák nyújtanak katartikus élményt vagy kimagasló színészi munkát, akiket soha nem jelöltek sem magazinok év művésze díjára, sem szakmai elismerésekre. Számomra a lényeg mindig a létrehozás és a közlés marad.

Az Örkényben úgy gondoljuk, hogy az a korszerű, ha nem utasítjuk el a társadalmi felelősséget abban, hogy milyen darabot, vagy filmet mutatunk be, milyen problémával foglalkozunk. Abszolút van felelősségvállalás az állításainkban.

Változik valami azáltal, hogy lezárul Mácsai Pál igazgatói korszaka?

Húszéves korszak zárul le most, és nagyon jó látni, ahogy a szellemi örökségét átörökíti, mert tényleg van egy fajta speciális szemléletmód, ami jellemző a legtöbb előadásra, illetve egy sajátos atmoszféra, amit közösen megteremtettünk. Lesznek változások biztosan, nagy lépés, hogy készülnek nemzetközi koprodukciók. A társulat néhány tagja Németországba utazik próbálni egy előadásra, miközben hozzánk is érkeztek német színészek.

Trill Beatrix: „Az ember néha nem is veszi észre, hogy milyen szerencsés”

Trill Beatrix: „Az ember néha nem is veszi észre, hogy milyen szerencsés”

Az új igazgatónak, Gáspár Máténak és a művészeti vezetőnek, Polgár Csabának megvannak az elképzeléseik. Csaba régóta színészként és rendezőként is része a társulatnak, így tökéletesen ismeri a működést, Máté pedig friss, európai szemléletet hoz. Szerintem minden, amit kialakítanak, jól tud majd épülni arra a nagyon komplex rendszerre, amit Mácsai húszéves igazgatása alatt felépített. Ami pedig nagyon klassz, hogy nálunk a társulat része a műszak és a titkárság is, nem csak a színészeket tekintjük annak.

Rendszerességgel van lehetőség közös egyeztetésre, szóval a változás folyamataiba mindenki bevonódik a munkatársak közül, és ez egy nagyon ritka és izgalmas folyamat. Kevés munkahelyen kérdezik meg, mit gondolsz a feladataidról, a közösségről, arról, hogy milyen típusú fejlődés lenne most ideális?

Az óráimon a gyakorlókkal én is ugyanígy igyekszem kialakítani egy közösséget. Most indult egy új sorozatom: fém hangtálakkal és kristálytálakkal dolgozom, amelyeknek különlegesen intenzív rezgésük van. A relaxációba építem be ezt a kissé oratorikus hangzást, és elkezdtem Nemes Nagy Ágnes és Szabó Magda költészetéből olyan szövegeket beemelni, amelyek a mélységeinket kutatják, és segítenek közelebb kerülni önmagunkhoz.

Hunyadi Donatella: „A zenében szeretnék előrelépni, nem a celebkedés az első”

Hunyadi Donatella: „A zenében szeretnék előrelépni, nem a celebkedés az első”

Ezek, mint új feladatok, érdekesek a számodra, mert egy másik típusú kapcsolódás az emberekhez, vagy van neked is dolgod vele?

Egyrészt ezt egy újfajta útnak érzem a művészethez. Szerintem nagyon izgalmas nemcsak a tudatos, aktív befogadás – ahogyan egy moziban vagy színházban vagyunk jelen –, hanem ennek az ellenkezője is, a amikor a figyelemnek nincs feszültsége.

Fogékony mindenre az érzékelés egy nagyon letisztított minősége, amikor a befogadás folyamata nincs az elménk által leuralva – ez pedig különösen jellemző a testgyakorlás után. Szóval ebben az állapotban olyan szövegek szólalnak meg, amelyek ezúttal nem sok százéves szentszövegek vagy mantrák, hanem modern kori alkotó emberekhez köthető gondolatok, amelyek mégis mindenen átívelve az emberi lét kérdéseit érintik.

Persze, van dolgom magamban is mindezzel. Ahogy rengeteg embert, engem is érdekelnek a generációs traumák, amelyek mindenütt jelen vannak. Foglalkoztat, hogy nemcsak oldani lehet ezeket, hanem megtalálni azokat a technikákat is, amivel már nem adjuk tovább. Nekem a jóga a nyújtásokkal, illetve a szomatikus szemléletű mozgás sokat segít, és olyan napokon amikor gyakorlok, sokkal tudatosabban bánok az érzelmeimmel.

Schoblocher Barbara: „Élvezem a magammal való munkát, abszolút központi témája lett az életemnek”

Schoblocher Barbara: „Élvezem a magammal való munkát, abszolút központi témája lett az életemnek”

Egyre jobban érzem a fejlődést is, Ami hozzáteszem, soha nem csak felszabadító állapotokkal teljes, nagyon sokszor ösztönöz az erőteljes szembenézésre. A fájdalmas felismeréseket nem lehet elkerülni ebben.

Tudnál csak ezzel foglalkozni?

Érdekes, hogy kérdezed, egyre többet gondolok erre. Egyelőre több képzést végzek, a legtöbbet sajnos online, mert amerikai vagy indiai iskolákról van szó. Szeretném ezt az egészet minél több szemszögből, és minél alaposabban megismerni. Emellett fontos még számomra a társulat is, ahol dolgozom.

A szereplés, a magamutogatás elég távol áll tőled. A színpad annak idején mi miatt vonzott?

Magammal volt dolgom. De ahogy ezt kimondom, tudom, hogy kevés, hiszen nagyon szeretek játszani, élénk a képzeletem, festőnek készültem, mozgat a képekben való gondolkodás, de leginkább játszani szeretek a többiekkel. Azt a nagyon különleges kapcsolatot imádom a legjobban, ami játék közben kialakul egy csoportban.

Szász Júlia: „A terápiának köszönhetően a traumatikus élmények mára inkább csak rossz emlékekké szelídültek”

Szász Júlia: „A terápiának köszönhetően a traumatikus élmények mára inkább csak rossz emlékekké szelídültek”

Persze, fontos volt a sok, bennem zajló érzés kifejezése is. Szerintem minden színésznél van valamilyen törés vagy deficit a szeretetből, amiért kiállnak, hogy felmutassák ezt a hiányt. A mi munkánkban a belső magányosság érzete is enyhülhet, összeköt egy ügy, amiben sokszor nagy közös energiák keringenek.

Bennem is volt egy hiány persze, de már kiskoromban is látszott, hogy imádok játszani, ez alkati dolog. Olyankor nem zavar a nyilvánosság, egyébként viszont nagyon. De természetes, hogy gyakran az alkotó ember nyilvános perszónája eltér a privát személyiségtől.

Többször, és több helyen is éltél külföldön. Mi volt a legnagyobb tapasztalat, amit elhoztál magaddal?

Nagyon sokféle színjátszással és színészi életstílussal találkoztam, ez önmagában adott egy életismeretet. Ha bármilyen helyzetbe kerültem, objektíven tudtam nézni. Azzal mindig is tisztában voltam, hogy a mi művészeti életünk nagyon zárt, de hogy ennyire, arra külföldről láttam rá még jobban.

Konkoly Zsófia: „Az elfogadás és a befogadás terén van még hova fejlődnie az embereknek”

Konkoly Zsófia: „Az elfogadás és a befogadás terén van még hova fejlődnie az embereknek”

Soha nem akartál, ha nem is végleg, de hosszabb távon külföldön maradni?

A mi szakmánk anyanyelvhez kötött. Az a kontinuitás, ami az itthoni pályámon megvolt, nem biztos, hogy bárhol a világban adott lett volna. És családot is itthon szerettem volna alapítani.

A kislányod idén lett elsős. Ő milyen beállítottságú?

Megvan benne a nyitottság a művészetek iránt, de egyszerre racionális is. Elképesztően komplex a gondolkodása. A pályámat nem reklámozom neki, látja, hogy esténként előfordul, hogy el kell mennem otthonról. Tudja, hogy azt gondolom, hogy a művészi pálya szuper addig, amíg nem fontos a család. Amikor az ember családot alapít, akkor nagy matek ezt megoldani lelkileg, koncentrációban, és logisztikailag IS.

Milyen anya vagy? Engedékeny, vagy szigorú?

Az anyaság az egyik olyan dolog, amiben az ember könnyen úgy érezheti, hogy nem elég jó. Nálam legalábbis előfordul. De azért a visszajelzések a környezetemből azt mutatják, illetve én is úgy érzem, hogy nekem ez nagyon kellett, és teljesen ki tud tölteni.

Vanya Timi: „Most már érzem hogy ha elkapom a fonalat, sok mindenre képes vagyok”

Vanya Timi: „Most már érzem hogy ha elkapom a fonalat, sok mindenre képes vagyok”

A reggeli indulás a mumusom. Ezen kívül már sok mindent szépen kialakítottunk. Természetesen van, amiben határt szabok, de könnyű dolgom van, mert csodás a kislányunk, tényleg csak elrontani lehet. Együttműködő típus, de van egy belső szabadsága is. Nagy tanítóm, mesterem.

Nektek mi a közös időtöltésetek, mit csináltok együtt a legszívesebben?

Arra nagyon figyelek, hogy ha lehet minden nap legyen olyan idő, amit közösen, tartalmasan töltünk. Van, amikor a barátaival szervezünk programot, de néha ő jelzi, hogy csak kettesben csináljunk valamit. Gyakran kirándulunk, állatokkal vagyunk, rengeteget beszélgetünk, hangtálazunk, jógázunk, főzünk, vagy alkotunk valamit, és gyakran kézműveskedünk.

Van egy fél szobányi terület, ahol csak ehhez vannak eszközök: festékek, tinták, papírok. Sok mindent elrakosgatok – botokat, terméseket, leveleket, csomagolóanyagokat, amelyekben küldemény érkezik, textileket –, szóval mindent felhasználunk. Szeretek én is ebben teljesen elmerülni, annak idején felvettek a festő szakra.

Borbély Alexandra egy szerencsés véletlennek köszönhetően kapta meg élete szerepét: eredetileg nem is neki szánták a Testről és lélekről főszerepét

Borbély Alexandra egy szerencsés véletlennek köszönhetően kapta meg élete szerepét: eredetileg nem is neki szánták a Testről és lélekről főszerepét

És végül mi miatt nem a festészet lett a befutó?

Ültem a Színművészetin, és azt éreztem, hogy választanom kell, hogy egyedül, vagy csapatban fogok dolgozni. A csapat mellett döntöttem. Az Örkénnyel minden évben van egy nagykoncertünk, idén májusban az Arénában lesz, ezzel ünnepeljük a húszéves fennállást. Ez is egy életre szóló élménynek ígérkezik, amiben mindannyian nagyon együtt leszünk.

A közösségi médiában is igazi csapatjátékos vagy, a saját óráid, darabjaid mellett sok más programot és előadást is ajánlasz.

Mostanában kevésbé vagyok aktív, de igen, a nyilvánosságot igyekeztem inkább arra használni, hogy felhívjam a figyelmet valamire, vagy valakire. Magamról sem tudósítok semmit öncélúan. A munkámmal kapcsolatban nincs bajom a nyilvánossággal, de nem teregetem ki a magánéletemet. Ez korábban sem volt rám jellemző, nem a közösségi média óta van így. Nekem más dolgok fontosak.

Számodra mi a fontos?

Azt gondolom, hogy a világ hatalmas változások előtt áll. Több területen is alapjaiban alakulnak át a mindent átszövő rendszerek – az ökoszisztémától kezdve a társadalmakon át egészen a mesterséges intelligenciáig. Ezek nem távoli folyamatok, hanem egyre inkább érezhetővé válnak az emberek mindennapjaiban, emiatt pedig sokak számára egyre nehezebb lesz megtalálni a stabilitást.

Nyáry Krisztián: „A saját gasztronómiájával Magyarország egyébként nagyon pazarlóan bánik”

Nyáry Krisztián: „A saját gasztronómiájával Magyarország egyébként nagyon pazarlóan bánik”

Mindeközben gyakran a mikrosérüléseinkkel vagyunk elfoglalva. Nekem is volt olyan emberi kapcsolatom, ami beragadt egyfajta sérelemfüzérbe, de ez a jelenség minden társadalmi szinten megtalálható.A nagyobb változások és a személyes kapcsolatok terén is gyakran feloldhatatlannak tűnő ellentétek alakulnak ki. Nemrégiben volt egy időszakom, amelyben ez a kérdés különösen meghatározóvá vált számomra.

Ebben az élethelyzetbe jött egy nagyobb krízis, amikor apám betegsége súlyosabbra fordult. Én egyébként egy ilyen krízishelyzetben maximumra kapcsolok. Hosszasan mellette maradtam, nyitott voltam arra, hogy teljesen átadjam magam ennek az állapotnak. Ő állt mindenek felett ebben az időszakban, végig fogtam a kezét, és anyu korai elvesztése után ismét végigkísértem ezt a folyamatot. Ahogy láttam a test és a lélek útját, az életvégi szakasz minden másodperce sok mindent a helyére tett bennem.

A teljes családom nagyon megtartó volt ebben, végtelenül szeretetteljes volt az egész. Amit előhívott belőlem az az, hogy erre a folyamatra is lehet úgy tekinteni, mint a születésre, és tulajdonképpen dúlaként kísérni. Az Isten című eutanáziaelőadásunk próbája alatt is így éreztem, de most még inkább meggyőződésem, hogy a perfekcionizmust hirdető, a harapnivaló fiatalságot fetisizáló világban az ember nem élhet igazán emberként.

Mikes Anna: „Az életem valahogy mindig arról szólt, hogy bedobtak a mélyvízbe, és nekem fel kellett zárkóznom”

Mikes Anna: „Az életem valahogy mindig arról szólt, hogy bedobtak a mélyvízbe, és nekem fel kellett zárkóznom”

Muszáj őszintén beszélni a dolgainkról. Sokszor gondolkodom azon, hogy a gyerekeinkkel mi lesz, hogy mivé alakul a világunk, mennyire tudunk lemondani a függőségeinkről, például a kényelemről, vásárlásról, hogy csak a legprimerebbeket említsem. A függőségeink tulajdonképpen a vesztünket okozzák.

Amikor Lotti megszületett, klímaszorongás volt bennem. Sokat töprengek ezen, hogy mi fog vele történni, mit fog megérni. Vagy, hogy az urbánus lét meddig lesz fenntartható. És nem biztos, hogy ezek olyan távoli dolgok. Meg kellene tanulnunk a mindennapi életünket megtisztítani, a felesleges dolgokról tényleg lemondani. Nem csak tárgyi értelemben gondolom, a felesleges emberi játszmákat is ide sorolom.

A jógán kívül mit és mennyit teszel magadért?

Szeretem a barátaimmal tölteni az időt. Boldog vagyok, hogy sokszínű és elmélyült emberi kapcsolataim vannak, tele élettel, humorral és szívvel. Sokat ad az is, hogy amit csinálok, abban elmélyülten szeretek benne lenni. A divat, és a szépségipar csak a munkám szintjén izgat, akkor viszont nagy igényességgel: szeretem, hogy a tervezők, akikkel egy-egy darabnál dolgozom, nagyon izgalmas látásmódú szakemberek. Itt is figyelünk már a fenntarthatóságra.

glamour plusz ikon Lakos Nóra, a Véletlenül írtam egy könyvet rendezője: „Egy film mindig hatással van a nézőre és én a pozitív példában hiszek”

Lakos Nóra, a Véletlenül írtam egy könyvet rendezője: „Egy film mindig hatással van a nézőre és én a pozitív példában hiszek”

A hajamat gyakran magamnak vágom, és a kislányomét is. Meg szerettem volna tanulni, de azért jobban járok, ha szakember csinálja. Nincsenek beavatkozásaim, és valójában a próbaruhákat, a jóga ruházatot, az összefestékezett kézműveskedésnél használt pólót, vagy a pizsamáimat jobban szeretem viselni, mint bármilyen más ruhát. Egyvalami azért van: imádom a fülbevalókat.

A munkámban szeretem a sminkeket, azt, ami pontosít egy karaktert, illetve nagyra tartom azokat a színészeket, akik mindig picit változnak egy szerephez, és nem csak külsejüket tekintve, hanem mozgásban, dinamikában, hangban és belülről is, szinte biokémiailag. Rengeteg videót néztem, és egy előadáshoz meg tudom úgy csinálni a maszkom, mintha fel lenne varrva az arcom, és szét lennék botoxolva, amire soha nem vágynék, de meg szerettem volna mutatni egy nőt, aki kiszolgáltatott, és akit látszólagosan ez tart egyben.

Ez abszolút összefügg az önbizalommal, és megértem, hogy van, akinek szüksége van arra a gondolatra, hogy egy beszúrt hatóanyagtól majd kicsit minden jobb lesz. Nem ítélek el ezért senkit. Ennek az oka inkább pszichológiai, a megfelelési kényszer és az elvárásoknak való megfelelés vágya, ráadásul sokan már ezt az esztétikát találják kívánatosnak.

glamour plusz ikon A szinkronúszáshoz huszonnégy képesség tökéletes egyensúlya szükséges, aki itt helytáll, az biztos, hogy az élet más területein is sikeres lesz

A szinkronúszáshoz huszonnégy képesség tökéletes egyensúlya szükséges, aki itt helytáll, az biztos, hogy az élet más területein is sikeres lesz

Nekem a szabálytalan, beavatkozás nélküli arc szépséges. Én vágyom megélni a magas életkort, az öregséget. A nagymamámnak gyönyörű mosolya volt, szépek voltak a ráncai, a teste, az egész nagymama léte. Járnak hozzám jógára több csoportomba is hatvan-hetven év körüli nők, akiknek az életének része a rendszeres mozgás, a meditáció és a figyelem önmagukra. Mert az viszont látszik, és tényleg fontos, hogy mennyire vigyázunk a testünkre és a lelkünkre az életben.

Tudom, hogy bizonyos élethelyzetekben ez kivitelezhetetlen. Nagyon vágyom egy világra, amelyben folyamatosan és szervezetten tudjuk támogatni azokat, akiknek ez az egész elérhetetlen. Tagja vagyok néhány igazán klassz kollektívának, amelyekben az édesanyák segítik bajba jutott társaikat. A szolidaritás mások és önmagunk felé a legfontosabb, mert sok területen még mindig küzdelmes nőnek lenni; sok esetben a férfiak elvárásaihoz képest mérjük magunkat.

A színészi pálya pedig különösen ilyen: míg a nagy férfi alkotókat az alkotásaik határozzák meg, addig a színésznőkkel kapcsolatban általánosan még mindig az az elvárás, hogy szépek legyenek. Természetesen sok női életpálya kivétel ez alól. Én azért sem szeretnék semmilyen beavatkozást, mert szeretném, ha a tapasztalataim és az érettségem kiülne az arcomra.

glamour plusz ikon Molnár Piroska: Nem szabad elfelejteni a mában élni

Molnár Piroska: Nem szabad elfelejteni a mában élni

Van olyan mottód, vagy mantrád, ami fontos a mindennapjaidhoz?

Nem lehet hétköznapinak mondani, de meghatározhat mindent, ha sokat gondolunk a következő mantra igazságára, már ha egyetértünk vele. Ezt a mantrát édesapámnak is többször mondtam. Neti Neti Tat Twam Asi. A jelentése nagyjából az, hogy nem ez a test vagy, nem az elme, hanem az isteni lélek. Sok mindent hozott nekem ennek a megértése, hogy a fájdalmas folyamatokat is tudjam békésen szemlélni.

Fontos, hogy azokkal, akikkel dolgom van, olyan pontokon kapcsolódjak, ahol kölcsönös elfogadás van, és nem egy állandó hibáztatás. Hogy lehetőleg ne azzal a részemmel kapcsolódjak senkihez, ami sebzett, hanem hálából, örömből, és felismerésekre nyitottan legyek jelen. Egyfajta egyensúly és kreatív fejlődés felé megyek. Ez a határozott irány számomra.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
0 seconds of 1 minute, 52 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
01:52
01:52
 

Ez is érdekelhet

Teljesen megváltozott Katalin hercegné öltözködési stílusa: jó oka van rá Vilmos herceg feleségének, hogy így tett

Teljesen megváltozott Katalin hercegné öltözködési stílusa: jó oka van rá Vilmos herceg feleségének, hogy így tett

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Utazz idén a Zadar régióba: íme 7 programötlet, amiket imádni fogsz! (x)

Utazz idén a Zadar régióba: íme 7 programötlet, amiket imádni fogsz! (x)

Ezzel a pályázattal akár milliókat lehet nyerni (x)

Ezzel a pályázattal akár milliókat lehet nyerni (x)

Ne hagyd, hogy a kékfény rontsa a látásod – ezt az 5 trükköt már most is bevetheted (x)

Ne hagyd, hogy a kékfény rontsa a látásod – ezt az 5 trükköt már most is bevetheted (x)

Mi kell a nőnek? Ezt gondolják a férfiak és ezt a nők (x)

Mi kell a nőnek? Ezt gondolják a férfiak és ezt a nők (x)