Görbe Nóra: „Ma már elmondhatom magamról, hogy teljesen önálló vagyok"
Legtöbben a nyolcvanas évek klasszikus nyomozós sorozatából, a Lindából ismerik: Görbe Nóra alakította a sárga esőkabátos, sportos, kedvesen szemtelen rendőrlányt.
Ezeket láttad már?
A színészet más területén is letette Görbe Nóra névjegyét: lemeze jelent meg, játékfilmekben szerepelt, szinkronizált, színpadon is sokat játszott, újabban pedig kalandos utazások színesítik a mindennapjait. Vibráló kisugárzása az évek során sem változott, életstílusát egykori karaktere, Linda is megirigyelné.
Lindaként mintát adtál a fiatal nőknek a nyolcvanas, kilencvenes években, be-bizonyítva, hogy érdemes sportolni és az élet más területén is tudatosnak lenni. A párkapcsolati sztereotípiák terén is tabukat döntögettél sorozatbéli karaktereddel, aki nem elégedett meg a házi tündér szerepével, sokszor láttuk őt a sarkára állni egy-egy konfliktusban, óhatatlanul is a női egyenjogúságra hívva fel a figyelmet.
Ráadásul egy olyan pályát népszerűsítettetek az alkotókkal, ami akkoriban igazán férfias szakmának számított. Innen nézve különösen fontosnak látszik ez az emblematikus szerep. Te miként vélekedsz róla, ennyi év távlatából?
Linda karaktere Gát György rendező fejéből pattant ki, de talán számított, hogy Lindának én adtam testet, lelket, szellemet. A projektünk szokatlan volt abban az időben, de Gyuri mindenképpen át akarta azt vinni a televízió szigorú vezetésén: egy negyvenhat és fél kilós lány rendőrként meglett férfiakat fog megverni, az igazságszolgáltatás érdekében. Bekategorizáltak a taekwondozás miatt, hogy fiús vagyok, a hajam rövid és a melleim is kicsik. A rendezés ráerősített erre a Linda kissé androgün jellegével. Szexualitása nincs kidomborítva, nincs sok szerelmi jelenet a vőlegényét játszó Szerednyey Bélával sem. A verekedős jelenetekben azonban rendre szoknyát visel, hogy a lábai azért látszódjanak.
Észrevetted, milyen nagy hatással vagy a fiatalokra, amikor a sorozat berobbant? Mintha egy, a korát megelőző influenszer lettél volna.
Linda kotnyeles, kicsit önbíráskodó – mégis szerethető – és mindenkor készenlétben álló karakter. Az alkotók ebben is megelőzték a korukat: az open mind magatartás ma igen divatos. A karakterem mindig elsőként fut bele a bűnügy megoldásába, míg a rendőri stáb késve érkezik a leleplezésre.
Gyuri ösztönösen olyan nőt teremtett, aki annak ellenére vonzó, hogy nem felel meg a korszak női ideáljának. Szerintem az a titka, hogy az „akár én is lehetnék ő” típust testesítette meg. Számtalan levelet is kaptam nőktől, akik kifejezték hálájukat, hogy a szerepben helyettük is igazságot szolgáltattam a férfiakkal szemben – ugyanis többségében férfiak voltak a tettesek a sorozatban. Azt írták, bárcsak meg mernék mindazt csinálni, amit Linda.
Volt olyan, hogy a való életben is Lindának néztek?
Számtalanszor. Talán a legviccesebb az volt, amikor egy rendőrképző iskola újságírója kért, hogy beszéljek arról, mennyit változott az intézmény azóta, hogy odajártam. Dicséretnek fogom fel, ha összemosnak a szereppel, mert ezek szerint hihetően alakítottam. A sztereotipizálást viszont kevésbé szeretem: hányszor hallottam, hogy én otthon biztos éjjel-nappal asztalokat törögetek!
Milyen kellemes élményeid vannak a szereppel kapcsolatban?
Amikor az autómat vettem, az autókereskedő elmesélte, hogy megmentettem az életét kamaszkorában. Szerelmi bánat gyötörte, Zöld öv című lemezem mozdította ki őt a mélypontról. Sokan mesélik, hogy újra és újra megnézik a sorozatot, hogy visszarepüljenek a múltba. Akkor is meghatódom, ha kiderül, valakinek én hoztam meg a kedvét a keleti harcművészetekhez. Például láttam egy gyerekkori fotót a többszörös karate-, kungfu és ökölvívó-világbajnok Miló Vikiről, ahogy Lindának öltözve pózol egy iskolai jelmezbálon.
Játszottál többek közt Shakespeare-, Csehov-, Tolsztoj- és Csurka-darabokban is. Milyen a viszonyod mostanában a teátrum világával?
Fiatalabb éveimben rengeteget játszottam színpadon, ma már kevesebb szerepet vállalok el. A film az, ami igazán vonz. Genetikai okai lehetnek – apukám miatt (Nóra édesapja a néhai Görbe János színész – a szerk.) –, hogy engem messze elkerül a kameraláz.
Mostanában a legemlékezetesebb színházi pillanataim a Bélával közös jelenetek, ahol hiába játszottunk a sorozattól teljesen eltérő szerepeket, a közönség így is vevő volt összeszokott párosunkra. Egyébként, dacára annak, hogy anno megpróbáltak minket összeboronálni, nem volt közöttünk több munkakapcsolatnál. De Tahi-Tóth Lászlóval is öröm volt fellépni, angyali nyugalom szállt meg a társaságában.
A spiritualitás is fontos része az életednek. Kinek vagy minek a hatására vágtál neki a spirituális utazásodnak?
A párom, Péter betegsége nagyon megviselt, hat évet töltöttem a betegágya mellett. Miután eltávozott, belső késztetésre indultam útnak, hogy minél messzebb legyek a közös otthontól. Kalandozásaimnak Kína volt az előzménye, még azelőtt jártam ott, hogy a tragikus életszakasz bekövetkezett volna. A fengshuj tematikájú csoportos út nemcsak azért volt emlékezetes, mert abban a szobában aludtam, ahol a Tigris és sárkány főszereplői is laktak, de a kínai parkok is megfogtak.
Elvarázsolt, hogy milyen bátran, szabadon fejezik ki magukat a helyiek: hegedültek, énekeltek, tajcsigyakorlatokat végeztek vagy csikungoztak. A gyászt követő utazásaimhoz azonban azokat a lehetőségeket kerestem, amelyek nem tipikus turistacélpontok. Nem akartam, hogy felismerjenek, és arra vágytam, hogy ne kelljen Lindaként viselkednem.
Egyedül vágtam neki az ismeretlennek, általában csupán egy kézi-poggyásszal, és home stay-ekben szálltam meg. Be szerettem volna bizonyítani, hogy egyedül is boldogulok. A másik célom az volt, hogy kilépjek a komfortzónámból. Jártam Indiában, ott szembesültem először azzal, hogy az úgymond spirituális utakat mennyi üzleti megfontolás övezi a helyiek részéről.
2018-ban Kubába, 2020-ban Srí Lankára utaztam. A Srí Lanka-i szerzetesek a tenyerükön hordoztak, de sajnos az üzlet érdekében alkalmazott érzelmi manipulációt minden korábbinál erősebben tapasztaltam meg általuk. Ettől függetlenül hálás vagyok az ott töltött hónapoknak, mert kiemeltek a gyászfolyamatból.
Másodszorra egy vadállatokat mentő világutazóval, Gönczi Miklóssal és a menyasszonyával mentem Srí Lankára, együtt körbejártuk a szigetet, huszonkilenc várost érintve. Nem találkoztam korábban Gönczivel, de meghallgatva egy interjúját, azonnal rokonléleknek éreztem őt, és igazam is lett.
Nagy bátorság kellett, hogy ezeken az európaiak számára szinte járatlan utakon barangolj.
Korábban nem tudtam volna elképzelni magamról, hogy szembenézzek ismeretlen tájakkal, alig ismert útitársakkal. Viszont azt veszem észre, hogy az idő múlásával egyre jobban hasonlítok Lindára. Hosszú időn át éltem teljes kontrollban: sokszor bíráltak, de amikor rendeztek, akkor is megmondták, mit és hogyan kell csinálnom. Ma már elmondhatom magamról, hogy teljesen önálló vagyok.
Kívülről nézve, amellett, hogy az évek alig fognak rajtad, úgy látni, jól érzed magad a bőrödben.
Egy hasonlat jut az eszembe: mintha egy repülőtéri tranzitban élnék. Szerintem a tranzit a legjobb hely a világon, mert nem vagy sehol!
Stylist: Kiss Márk, Smink és haj: Kiss Csilla
Dizájner kollaborációk – miért akarnak a divatházak egy szeletet a fast fashionból?