EmRatától J.Lo-ig, ezek az év legirigylésre méltóbb nyaralós fotói Instagramról
Nem gondoltuk volna soha, hogy idén alig jutunk el nyaralni, és hogy minden tervünket keresztbehúzza egy világprobléma. A legtöbb, amit tehetünk, hogy betartjuk az előírásokat, és valahogy elviseljük, hogy idén már nem igazán fogunk trópusi tengerpartokon, messzi földeken utazgatni, hanem szépen várunk.
Ezeket láttad már?
Persze, a sztárok azért megtalálták a módját, hogy egy kicsit elmeneküljenek, voltak, akiknek nem is kellett ezért sokat utazni, csupán a hétvégi nyaralójukba a part közelébe, megint mások viszont fittyet hánytak az egészségügyi javaslatokra, és csak azért is külföldre utaztak kihasználva nyár elején azt a vékony kis szünetet, amikor azt hittük, végre minden visszatérhet a normál kerékvágásba.
Ha te is azon szerencsések közé tartozol, akinek sikerült valahova mégis biztonságos körülmények között elutazni, akkor azért, hogy kicsit nosztalgiázz, a többieknek pedig, akiknek ez idén nem jött össze, azok nyugodtan képzeljék csak oda magukat a pálmafák alá, a medence szélére, a homokos tengerpartokra, ahol kedvenceik jártak az utóbbi hónapokban.