Ember Márk: „Korábban egyáltalán nem gondoltam volna, hogy így alakul a pályám.”
Ma a kortárs magyar film és színház egyik legkeresettebb és legfoglalkoztatottabb arca Ember Márk. A mozikban most egyszerre két filmben is találkozhatunk vele, a színpadon is játszik, és emellett műsorvezetőként ő köszönti a nézőket az RTL Reggeliben.
Ezeket láttad már?
A sokoldalú színésznek ismerős terep már átalakulni egy-egy szerep kedvéért, de vajon mi volt az eddigi legnagyszabásúbb transzformációja, és hogyan éli meg az új kihívásokat? Ember Márkkal ezeket a kérdéseket feszegettük, továbbá szóba került az Álarcos énekes, de arra a kérdésre is válaszolt, hogy vajon visel-e jelmezt?
Legutóbb arról nyilatkoztál, hogy a Futni mentemben Máté, a futóedző karaktere testhezálló volt, mivel számodra is fontos a rendszeres sportolás. Játszottál már azonban olyan szerepet, ami nem volt ennyire magától értetődő? Mi volt a legextrémebb dolog, amit megtanultál egy szerep kedvéért?
A legextrémebb változás nyilvánvalóan a nagy fogyásom volt. Aki esetleg már olvasott velem interjút, az biztosan tudja, hogy én egy 104 kilós kamasz voltam, majd abból fogytam le 75 kilóra az Oltári csajok című televíziós sorozat kedvéért.
De ezenkívül volt egy filmszerepem, ahol jéghokizni tanítottak minket, de annyira reménytelenek voltunk, hogy inkább egy profi hokicsapatot állítottak be helyettünk statisztálni. A Valami Amerika sorozatban viszont majdnem az ellenkezője történt — ott engedték, hogy én csináljak meg pár kaszkadőr jelenetet, például lemászhattam egy négyemeletes liftaknából.
A legújabb premiered a Hogyan tudnék élni nélküled című musical. Hogy érezted magad a zenés produkciók világában?
Úgy fogalmaznék, hogy egyre inkább kezdem magaménak érezni. Én alapvetően nem zenés színészként végeztem, de ebben az évadban mégiscsak zenés előadásaim vannak és voltak, és most jött egy ilyen műfajú nagyjátékfilm is. Korábban egyáltalán nem gondoltam volna, hogy így alakul a pályám, de kezdek megbarátkozni a gondolattal.
Most már nem gondolom, hogy annyi különbség lenne prózai és zenés színész között, régen markánsabb volt a két ág közötti választóvonal, erősebb volt a skatulya. Ennél a filmnél a legnehezebb a koreográfiák betanulása volt. Túri Lajos Péter koreográfus kitett magáért, nagyon látványosak a táncjelenetek, de embert próbáló volt betanulni őket.
Hogyan küzdesz meg az érzéssel, hogy a kamerák előtt olyat kell csinálnod, amiben tudod, hogy nincs annyira sok tapasztalatod, és talán nem vagy benne a legjobb?
Én ezt már nem élem meg kínosnak, de izgulni a mai napig izgulok. Az nem akar elmúlni… sőt, egyre rosszabb.
Reggeli, Futni mentem, Tikk-takk…Bumm! az Art Színtér színházban. Sokféle színpadon, vásznon és szerepben találkozhattunk veled mostanában. Ki tudnál emelni olyan produkciót, amit nagyon önazonosnak érzel? Ami tényleg közel áll hozzád?
Azt hiszem most olyanra nem is mondok igent, ahol ne látnám azt, hogy a végeredmény közel fog állni a szívemhez. Csak azokra a felkérésekre bólintok rá, amiben meglátom a fejlődési lehetőséget, és azokat a helyzeteket élvezem igazán, amelyekben van egy kis kihívás.
Nem szoktam azt érezni vagy gondolni, hogy én már mindent értek és tudok. Általában, ha úgy érzem, kiismertem egy helyzetet vagy állapotot, akkor azonnal keresek valami újdonságot, amiben kipróbálhatom és megmérettethetem magam. Például május óta vagyok az RTL Reggeli műsorvezetője, de egy pillanatra sem gondoltam, hogy nekem ez biztosan menni fog majd az elejétől. Azt vártam és reméltem, hogy folyamatosan tanulni és fejlődni fogok.
Van még olyan, amiben szívesen kipróbálnád magad?
Igazából csak olyan dolog van. Azt veszem észre, hogy az előttünk lévő generáció még úgy nőtt fel, hogy tanulni kell, választani egy szakmát és azt csinálni életed végéig. Én a lehető legtöbb dolgot igyekszem kipróbálni… Most színész vagyok leginkább, de ha azt érezném, hogy már nem tesz boldoggá, esetleg nem tudok örömet okozni a nézőknek, akkor biztos befejezném. Ha pedig egyszer váltanék, már tudom mi lesz az a szakma, amibe fejest ugranék: a burkolás.
Érdekelne egy olyan állás, ahol a teljesítménynek azonnal mérhető végeredménye van, mert az előadóművészet nem ilyen. Mindig szubjektív lesz a munkád megítélése, sosem fogsz tudni olyat alkotni, amit majd mindenki jónak tart. Ez engem nagyon rosszul érint.
Mostanában a neved gyakran említésre került, ha az Álarcos énekesről volt szó. Követed a műsort?
Persze, rendszeresen nézem. Egyrészt a Reggeli miatt is fontos tájékozottnak lennem, de a szakmai okok mellett, mint magánember is szeretem az Álarcos énekest. Kedvelem azokat műsorokat, amelyek nemcsak az adott pillanatnak szólnak, hanem közös témát, akár egyfajta közösségi élményt is teremt. Az Álarcos énekes ilyen. Megyek a tömegközlekedésen, és hallom ahogy azon agyalnak az emberek, ki lehet a jegesmedve.
És hadd tegyem fel a kérdést, ami olyan sokakat izgat: te viselsz jelmezt?
Erre csupán annyit válaszolnék, hogy persze, igen, minden nap viselek. Most éppen a Koldus és Királyfit játsszuk a Magyar Színházban, így nincs nap, hogy ne lenne rajtam jelmez.
Fedezd fel az Álarcos Énekes hivatalos kollekcióját, és találd meg azokat a darabokat, amelyeket a család apraja-nagyja örömmel visel. Keresd ki a kedvenc karaktereddel fémjelzett bögrét, laza pólót vagy puha pulcsit és szurkold végig az évadot! Irány a SHOP!
Url Izabell: „Nem lehet ítélkezni bizonyos kultúrák felett, ezért is nehéz megtalálni azt a pontot, meddig normális, és honnantól beszélünk nehéz sorosról, kiszolgáltatottságról”