A férfi, akit egy igaz barátság hozott vissza az életbe - Portré az Életrevalók ihletőjéről, Philippe Pozzo di Borgoról

Ha összeállítunk egy listát azokról a filmekről, amik a legmélyebb nyomot hagyták bennünk, a többség szinte azonnal rávágja, hogy az Életrevalók című film az, ami egy életre bevésődött az emlékezetébe - vagy legalábbis a top10-ben biztos, hogy benne van. A 2011-es francia dráma/vígjáték elsöprő sikerének titkát felsorolni is nehéz lenne, de az biztos, hogy Philippe Pozzo di Borgo elképesztően inspiráló története a legnagyobb húzóerő benne. A karakterábrázolás és a felejthetetlen színészi játék szintén égi magaslatokba emeli ezt az alkotást, azonban a valódi szereplőkről sokkal kevesebbet tudunk, mint az indokolt lenne. A François Cluzet által megformált Philippe Pozzo di Borg 2023. június 1-én, hetvenkét éves korában hunyt el, és ez most az ő története.

Nyaktól lefelé lebénult

Philippe Pozzo di Borgo 1951. február 14-én született a tunéziai Tunisz városában. A korzikai üzletember nemesi családból származott, és tanulmányai befejeztével a pezsgőiparban kezdett el dolgozni. Először a Moët & Chandon menedzsere, később pedig a Pommery igazgatója lett. Kiváltságos helyzetét remek üzleti érzékkel és kemény munkával kombinálta, amik elhozták számára a várt sikert, így pillanatok alatt az üzleti élet meghatározó alakjává vált. 42 éves korában, 1993-ban viszont szó szerint derékba tört nemcsak a karrierje, hanem az egész élete.

Philippe rengeteg teendője mellett nagy sportkedvelő volt, és a siklóernyőzést profi módon űzte. Ennek ellenére egy balul elsült landolása miatt eltörött a gerince és tetraplég, azaz négy-végtag bénult lett. 3 évvel később elvesztette a feleségét rákban, és az volt az a pont, amikor úgy érezte, már nem bírja tovább: az oxigén csövet a nyaka köré csavarva próbálta meg kioltani az életét. Miután túlélte az öngyilkossági kísérletet, még mélyebb depresszióba zuhant, azt viszont belátta, hogy sürgősen ápolóra van szüksége, aki a nap mind a 24 órájában ellátja.

Ő volt az egyetlen, aki nem szánakozott rajta

Társadalmi és anyagi helyzete miatt természetesen számtalan jelölt volt az ápolói munkakörre, Philippe ennek ellenére mégis az algériai Abdel Yasmin Sellou nevű fiatal bevándorlót választotta, aki hol az utcán, hol pedig börtönben tengette napjait. Abdel csak azért ment el az állásinterjúra, hogy teljesítse francia vízumának jövedelemtámogatási követelményeit, és őt magát is meglepetésként érte, hogy pont rá esett a választás. Philippe Pozzo di Borgo elmondása szerint az egyik ok, amiért azonnal megkedvelte Abdelt, hogy a fiú egy csepp sajnálatot sem érzett iránta. „Tiszteletlen volt, pimasz, és elképesztő humorérzéke volt. Hirtelen rájöttem, hogy újra élvezem az életet.”

6 csodálatos film az újrakezdésről, ami erőt ad a nehéz helyzetekben

Legendás barátság volt az övék

Abdel egy kilencgyermekes családba született Algériában. Négyéves volt, amikor francia rokonaihoz költözött Párizsba. Kiskamaszként már lopott, az iskolát pedig otthagyta. A börtönt is megjárta, de amikor kiszabadult, annak érdekében, hogy megtartsa francia vízumát, megjelent az állásinterjún. Philippe 90 embert hallgatott meg, de amikor meglátta Abdelt, azonnal tudta, hogy ő az. 2012-ben így nyilatkozott a nagy pillanatról. „Ő volt az a srác, akire szükségem volt. Nem érdekelt, hogy épp akkor szabadult, egyszerűen szükségem volt rá. És utána a barátom lett. Pont úgy bánt velem, ahogyan kellett azokban a nehéz időkben, és az előttem álló időszakban is. A szánalom ilyenkor az utolsó dolog, amire szüksége van az embernek. A szánalom reménytelen. A szánalom az, amit valaki azért ad neked, mert fél gondoskodni rólad." - mondta.

Abdel 1994-től 2004-ig volt Philippe ápolója, de jelenleg hazájában, Algériában él feleségével és három gyermekével. Philippe pedig Marokkóban telepedett le, ahol 2004-ben feleségül vette Khadidzsát, és három lányt neveltek közösen. A Le Figaronak korábban Philippe a következőket mondta: „Abdel és én befejeztük az együttműködést, amikor végül mindketten megtaláltuk a lelki társaunkat. Szomorúság és nehéz érzések nélkül válnak el az útjaink egymástól." Ettől függetlenül barátságuk megmaradt, és évente minimum egyszer találkoztak; Abdel Philippe halálának napjáig látogatta barátját.

Philippe és algériai ápolója, Abdel Sellou történetét egy 2003-as dokumentumfilm, az A la vie, à la mort mesélte el először. A 2011-es Életrevalók, valamint a további feldolgozások, mint az indiai Oopiri (2016), a spanyol Inseparables (2016) és az amerikai The Upside (2017) is ezen a dokumentumfilmen alapultak.

Philippe Pozzo di Borgo és ápolója, Abdel Yasmin Sellou az Életrevalók párizsi premierjén

Fotó: Richard Bord/Getty Images

Elsöprő siker

Az Olivier Nakache és Éric Toledano rendezésében készült Életrevalók (eredeti címén: Intouchables) a film a bemutatója után négy héttel Franciaország legnézettebb filmje lett. Tizenhat hét után Franciaországban 19 millió néző látta, ezzel pedig minden idők második legtöbbet megtekintett francia filmje lett az egész országban. 2012. január 10-én francia rekordot állított fel azzal, hogy nézettség tekintetében tíz héten át folyamatosan tartotta az első helyet. Az alkotás más európai országok toplistáinak is élére került: Németországban kilenc egymás utáni héten vezette a nézettségi listát, Ausztriában hat hétig, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban és Svájcban pedig egy-egy hétig. 2012. március 20-ra az Életrevalók lett „a legjobban jövedelmező, nem angol nyelvű film” 281 millió amerikai dollárral, a film összbevétele pedig mára már 400 millió dollár felett jár.

Gyönyörű filmek, melyek átsegítenek egy nehéz időszakon és erőt adnak

Érdekességek, amiket biztos nem tudtál a filmről

1. A filmben a kerekesszékes milliomosnak ugyanaz a neve, mint a való életben – Philippe, de az algériai Abdel helyett a szenegáli Drisst vették fel, akit Omar Sy alakított. A rendezők azért változtatták meg a történetben szereplő karakter nemzetiségét, mert mindenképpen Omart szerették volna felkérni a szerepre.
2. Omar Sy, akárcsak karaktere, nem gazdag családba született. Szülei Nyugat-Afrikából disszidáltak, és Párizs közelében telepedtek le egy nagyon szegény környéken. A nyolc gyermek közül Omar a negyedik a családban. Mauritániai édesanyja, Diaratou takarítóként, szenegáli apja, Demba pedig egy autóalkatrész-gyárban dolgozott, miután 1962-ben Bakelből Franciaországba költöztek.
3. A színész így nyilatkozott a filmről: „Szerintem ez egy nagyon emberi, vicces és megható történet... Philippe Drisst választja gondozójának, részben azért, mert nem látja őt fogyatékosnak, és nem is szánakozik rajta. Csak egy másik embert lát."
4. Philippe szerepét a híres francia színész, François Cluzet kapta. Elmondása szerint nagy kihívást jelentett számára egy lebénult embert eljátszani: „Olyan színész vagyok, aki nem szereti a párbeszédeket, és szeret csendben színészkedni. Ez azt jelenti, hogy általában szükségem van a testemre, hogy kifejezzek dolgokat... Itt most Driss bizonyos értelemben a testemmé vált.”
5. Driss nagyon idegesnek tűnik abban a jelenetben, amikor először találkozik Philippe-pel, és ez egy szándékos döntés volt a készítők részéről: meg akarták mutatni a kontrasztot Driss mozgékonysága és Philippe mozgásképtelensége között.
6. Az üldözéses jelenet a filmben valódi - Philippe-t és Abdelt gyorshajtás miatt állították meg a rendőrök. Philippe egy epilepsziás rohamot szimulált, így a rendőrök elengedték őket.
7. Az autó, amit Driss vezet a filmben, egy Maserati Quattroporte. Az üldözéses jelenet során a mutatványok nagy részét egy kaszkadőr végezte, de néhányat Sy maga is.
8. 2012-ben Philippe Pozzo di Borgo "A Second Wind" című memoárjában írta meg a történetét, Abdel Sellou pedig "You Saved My Life" címmel adott ki könyvet, amely szintén a barátságukról szól.
9. Philippe ragaszkodott ahhoz, hogy a film inkább vígjáték legyen, mint dráma, és csak azért adta el a jogokat, mert a készítők alapvetően is vígjátékot szerettek volna csinálni.
10. Éric Toledano 2012-ben elmondta, hogy a film bemutatása után több mint 3000 hálalevelet kapott különböző országokból kerekesszékes emberektől.

Búcsúzik tőle a világ

Éric Toledano – aki Olivier Nakache-sal közösen rendezte az Életrevalókat – az AFP-nek elmondta: „Philippe Pozzo di Borgo a marokkói Marrákesben halt meg csütörtök este. Halála ledöbbentett, de főleg hatalmas szomorúsággal töltött el, mert a barátságunk hihetetlenül hosszú volt" – írta meg a Blikk. Omar Sy pedig így emlékezett meg róla Instagram oldalán: „Örökké a szívünkben..."

Magyar fogyatékossággal élő tehetségek, akikből te is erőt meríthetsz

Az Életrevalók egyszerre szívszorító és nagyon vicces. A két férfi rájön, hogy mindkettőjüknek vannak hátrányai az életben – az egyik testi fogyatékossággal, a másik pedig társadalmi-gazdasági nehézségekkel küzd. A film szembesít minket egy súlyos baleset érzelmi és fizikai következményeivel, valamint azzal, hogy a társadalom szemében mennyire "láthatatlanok" azok a hátrányos helyzetű emberek, akik valamiféle módon a perifériára szorultak. 2011-ben az Életrevalók Franciaországban kulturális jelenséggé vált a francia szavazók 52%-a szerint, de még ennél is sokkal több van benne: általa Philippe Pozzo di Borgo inspiráló és példaértékű történetét egy egész világ megismerhette.

Forrás: brightside.me, newsweek.com, mirror.co.uk, theguardian.com

Még több portré kedvenceidről:

• Betegségnek köszönheti mély hangját, és már 5 évesen megírta az Oscar köszönőbeszédét - Portré a 27 éves Florence Pugh-ról
• Nem találták megfelelőnek a külsejét, hogy filmezzen, idén két Emmy-díjat is nyerhet – Sydney Sweeney-portré
• „Felhívtam apukámat, hogy én erre képtelen vagyok" - Portré a 40 éves Matt Smith-ről, aki új értelmet adott a hercegségnek