Dombóvári István: „A család semmiféle formában nem eladó”
Dombóvári István élete alaposan megváltozott az elmúlt években. Két gyermek édesapja lett, és végre kiderült, mi okozza a túlsúlyát, amitől az elmúlt évben sikeresen megszabadult. Harmóniára talált a magánéletében és a munkájában is, ami kiegyensúlyozottá és boldoggá teszi.
Ezeket láttad már?
Dombóvári István, a hazai stand-up comedy képviselője március óta nemcsak a saját műfajában, hanem a Mém over című rendhagyó talkshow-vetélkedőben is látható a képernyőn. A VIASAT3 saját gyártású műsorában minden adásában négy ismert ember osztja meg nem mindennapi, személyes történeteit, amelyekre a többieknek a lehető legviccesebb mémmel, azaz egy jó szöveggel és képpel kell reagálni. Ezt követik a közéleti hírek, amelyekre ugyancsak rögtönözni kell egy mémet.
Könnyű átlépni a nagyon egyedi stand up műfajából egy másikba?
Húsz év alatt sosem tapasztaltam, hogy egy stand-upos be lenne skatulyázva a műfajába, és más típusú műsort ne mernének rábízni. Egy szórakoztató, önálló est színpadáról lejönni és egy szintén szórakoztató tévéműsort csinálni nem tűnik áthidalhatatlan feladatnak.
A stand-up az egyik legszabadabb műfaj. Nem a világ dolgairól szóló humorizálás, hanem egyéni látásmód, egy szókép, egy kiállás. Maga a kifejezés is azt jelenti, hogy kiáll az ember, és mondja a magáét.
Felkértek rá vagy te szerettél volna mást is csinálni?
Igen, felkértek. Castingokra, válogatásokra nem szoktam járni. Az új feladat nem kilépés vagy továbblépés a stand-up műfajából, hanem egy párhuzamosan futó projekt. Ez egy jó ki szimbiózis. A csatorna kinézi belőled, hogy meg tudod csinálni, te pedig végig gondolod, képes vagy-e rá. Ha mindkettőtök részéről igen a válasz, létrejön a műsor.
Nem tartottál attól, hogy elfogadják-e a nézők tőled az újdonságot?
Nem ez az első műsorvezetésem. Pont ilyet nem, de hasonlót már csináltam, a műsor minden elemében szereztem gyakorlatot. Vezettem tehetségkutató műsort Sebestyén Balázzsal, majd egy magyar formátumot, a Tesztbeszédet, ahol komoly művészek olyan oldalát ismertük meg a közönség segítségével, amiről korábban nem beszéltek.
Az is nagy kirándulás volt, és a Mém Over is az. Az új dolgoktól pedig nem tart az ember, végülis húsz éve rutinosan mozgok a tévében, a kamerák előtt, a színpadon. Tudok csapatban és egyedül is dolgozni, a beszéddel, a verbalitással, a rögtönzéssel, az improvizációval, rendezéssel nincs gondom. A műsorvezető feladata az, hogy elvezesse a műsort, az ő neve fémjelzi, de a sokszemélyes, vendéges műsorok nem rá, hanem a meghívottakra épülnek.
Az elmúlt években kategorikusan elzárkóztál minden olyan interjútól, amely a magánéletedet vette volna célpontba. A talkshowban viszont a személyes történeteikkel szórakoztatnak a sztárvendégek. Másokat a magánéletükről faggatod, míg te ettől elzárkózol. Szerinted nincs ebben ellentmondás?
Nincs, két különböző szemüveggel nézzük ugyanazt. A hatodik önálló estemmel járom az országot, idestova húsz éve. Folyamatosan magamról, az életemről, a személyes történeteimről beszélek minden este hat-nyolcász ember előtt. Újságoktól, interjúktól csak akkor zárkózom el, ha nincs mondanivalóm.
Amikor tizenöt éve arról kérdezett minden médium, hogyan állok a kilókkal vagy a gyerek témával, már zavart. Én nem az a kategória vagyok, aki erről szívesen beszámol, arra megvannak a megfelelő emberek. Nekem nincs szükségem arra, hogy körbe haknizzam a sajtót, nem házalok a magánéletemmel. Ha van valami apropó, akkor szívesen nyilatkozom.
Az elmúlt években nem volt olyan téma, amit megosztottam volna a sajtóval, ami nem privát, családi ügy. Most született ez a műsor, és szívesen bemutatom annak, aki megkeres. A felesleges szócséplést, az önajnározást, az önsztárolást nem szeretem, csak azért, hogy köztudatban maradjak.
Jó a kapcsolatod a sajtóval?
Természetesen örülök a sajtó érdeklődésének, jó kapcsolatban vagyok a legbulvárabb médiummal is. Sosem bántottak, és mindig tiszteletben tartották a kéréseimet. Magazinoktól rengeteg felkérést kaptam családi fotózásra, ezek jól esnek az egómnak és a lelkemnek is, de a család semmiféle formában nem eladó és nem a bulvár tárgya.
Tőlem nem láthatott senki családi pózolós képeket semelyik újságnál. Én vagyok az, aki vállalta, hogy kiáll a színpadra a tévébe, rajtam el lehet verni a port, de a család az szent. Ha megkeresnek páros műsorokra, akkor a legnagyobb tisztelettel mondok nemet. Ezt eddig mindenki megértette, és ennek nagyon örülök. Ez a kétezres évek felelős gondolkodása, nem pedig valamiféle sztárallűr.
Mostanában mégis egyre többet mesélsz a gyerekeidről…
Nem tartom túl személyes dolgoknak, hogy van két gyerekem, és hogy ők hány évesek. Előtte az ember csak lózungokat gondol róla, meg szuperlatívuszokban beszélt, aztán az elgondolásokat felülírták a tények. Akkor válik fontossá a család, amikor lesz, és utána az ember két kézzel fogja és óvja.
Egy olyan világban, ahol bármit a gyermeked fotója alá kommentelhetnek, az a legfontosabb feladata a szülőnek, hogy megóvja ettől a szeretteit, és nem dobja oda őket koncnak. Ennek nincs ára.
Mindig jókedvűnek és kiegyensúlyozottnak tűnsz. Van másik arcod is?
Nincs szerencsére. Ugyanaz az ember megy fel a színpadra, aki utána lejön, ugyanaz a nevű, végzettségű, súlyú és méretű. A stand-upnak ez a másik legfontosabb jellegzetessége. Ellentétben a színésszel, aki professzionális módon, más által megírt szöveget ad elő és más bőrébe bújik.
A stand-upos pont nem ilyen, ott a lényeg az önazonosság. Azt kapják az emberek, aki előtte a kocsiból kiszállt, és ez ettől lesz érdekes. Nem hinném, hogy lenne egy utcai és színpadi arcom, ugyanaz az egy van.
Lehet mindig ugyanazt a szintet hozni a színpadon?
Én mindig megpróbálom. Előfordult, hogy én feküdtem be a gyerekkel a kórházba, mert a feleségem még betegebb volt, mint a gyerek, és nem mehetett vele. Akkor az összes fellépésemet lemondtam. A kórház abban a városban volt, ahol előadásom lett volna, két órára kimenőt intéztem magamnak, és megcsináltam a fellépést.
A közönségért tettem. Végig gondoltam, hogyan érezhet az az ötszáz ember, aki eltervezte velem a programot, amiből nem lesz semmi. Nem az ő dolguk, hogy megszenvedjék az én nyűgömet. A húsz év alatt ritkán fordul ilyen elő, és mindig óriási szervezést igényel, hogy áttegyük a műsoromat egy másik napra. A legjobb lenne úgy csinálni a dolgokat, hogy minden jól menjen, de priorizálni kell.
Vannak rosszabb napjaid, akkor milyen vagy?
Volt rá időm felkészülni. Már megvoltak a mérges, tombolós évtizedeim, most muszáj kiegyensúlyozottnak lennem. Két pici gyerek megérzi a rezdüléseimet. Észrevettem azt is, ha mérges vagy dühös vagyok, sokkal jobb szokott lenni a műsorom. A dühből szinte mindig valami jó sül ki.
Át tudom alakítani valami jobbá azt a rossz hajtóanyagot. Az energia nem vész el, és én megpróbálok mindet hasznosítani. Nem is mindig én alakítom a történéseket, hanem sokszor a szerencse is mellettem áll.
Az önirónia nálad működik?
Persze. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, az elsőre láthatók és olyanok, amikhez kicsit meg kell őket ismerni. Az önirónia azért hálás dolog, mert rögtön felfeded a hibáidat, és ezzel máris oldod a másik ember feszengését. Ez működik a magánéletben, munkahelyen, randin és a színpadon is az előadó és a közönség között.
Olyan, mintha rögtön ledobnál magadról minden ruhát, lemeztelenedsz a nézők előtt. Ezt érzékelik, értékelik és nagyon hálásak érte. A színház létezése óta létező nexust, hogy a művész áll fent a színpadon, akire lentről néznek fölfelé a nézők, ezzel rögtön szét lehet bombázni, és nagyon jó hatást kelt.
Közvetlen vagy az emberekkel a műsor után? Lehet tőled autogramot kérni?
Normálisnak tartom magam, de van egy háklim: a bárhol bármikor kierőltetett telefonos fotózást nagyon udvariasan elutasítom. Ez nem rólunk szól, hanem arról, hogy egy kocka legyek. Mivel a stand-up nagyon kelléktelen műfaj, csak egy mikrofon kell hozzá, muszáj valamiféle színpadi varázst teremteni hozzá.
Nagyon figyelek, hogy fellépés előtt ne lássanak, és utána pedig eltűnjek, mintha leengednének egy süllyesztőbe. Úgy tudom megőrizni az este jó hangulatát, ha megtartom a varázsát, ahogy a színpadon léteztem. Olyan nem fordul elő, hogy előadás után beülök sörözni a nézőimmel. Nem mondom, hogy ez a jó, ám ez az én szokásrendszerem.
Közéleti és bulvárhírekre reagáltok az új műsorodban a vendégekkel együtt. Bulvár fogyasztó vagy?
Mindig olvastam bulvárt, ez olyan, mint a politika, a teljes világlátáshoz szükség van rá. Pláne, ha valaki azzal foglalkozik, mint én. Tudni kell reflektálni a hírekre, ezért képben vagyok.
Közéleti hírek is szerepelnek a műsorban - te belemész ezekbe mélyen?
Igen, bármikor. A színpadon mindent lehet csinálni. Ez egy 12-es karikás műsor, hogy mi lesz belőle a végén, azt a műsorkészítők döntik el. Én a színpadon nem szoktam cenzúrázni, kisípolni és szabályozni magamat. Az egy nagyon rossz irány lenne.
Már csak két adás van hátra, mi volt a visszajelzés a műsorról?
Megosztó volt. Én jó szívvel ültem neki és csináltam. Ez egy vadonatúj formátum volt, egy szezont terveztünk, de mindig, mindenen lehet javítani. Szakmailag, technikailag lehet sok mindent változtatni, apróságokat biztos, hogy keményebb tudjon lenni. Talán más műsoridő is jobb lenne neki, nagyobb helyszín, legyen több tér, hogy jobban elférjünk. Remélem, lesz folytatása. Ha jövőre is megrendelik, ugyanígy fogok hozzáfogni.
A stand up-ot továbbra is folytatod?
Igen, az folyamatosan megy, ha van mellette tévés felkérés, akkor azt is csinálom.
Sok év telt el, mire kiderült, hogy inzulin rezisztens vagy. Nem mondta senki korábban, hogy ezt is ki kellene vizsgáltatni?
Tíz évvel ezelőtt ez a kifejezés nem is került elő. Ha korábban tudok róla, hogy ezen a nyomon is el lehet indulni a túlsúlyom miatt, akkor biztosan kivizsgáltatom magamat. Diagnosztizálták, gyógyszeresen kezeltek, és egy év alatt elmúlt. A betegség felismerése egy csomó új és jó szokást hozott. Ha már családod, gyereked van, már nem csak magadért vagy felelős, ez is fontos szempont.
Jobban figyelsz az életmódodra?
Korábban délutántól késő éjszakáig azt fogyasztottam az autóban, amit egy kézzel tudtam, és meg tudtam vásárolni a benzinkúton, az egykezes ételeket. Azóta a fellépéseken is rendelek normális vacsorát, nem kekszen és csokiszeleteken élek. A betegségemnek happy end lett a vége, remélem így is marad. Mindent megteszek érte.
