Dobó Ági: „Nem akarok fiatalabbnak tűnni, mert hiszek a szép öregedésben”
Egy szépségversennyel került a köztudatba, később pedig az RTL Konyhafőnök című műsorában ismerte meg igazán a szélesebb közönség. Dobó Ági, az egykori szépségkirálynő mára tartalomgyártóként találta meg a számításait.
Ezeket láttad már?
A jogászdiplomája megszerzése és a szépségversenyek mellett aktívan beleásta magát a Youtube-videók világába, a blogolásba, szerepelt tévéműsorban, és nemrég jelent meg a harmadik szakácskönyve. Dobó Ági soha nem dől hátra, folyamatosan kutatja, hogyan lehet megújulni vagy éppen új kihívásokat keresni.
Korábban a szépségeddel és egy versennyel kerültél a köztudatba, ma már azonban inkább a gasztronómiát kötjük jobban a nevedhez...
Sokáig küzdöttem azért, hogy a nevem ne a külsőmmel, hanem a teljesítményemmel forrjon össze. Jó érzés, hogy ma már inkább a gasztronómiával kapcsolják össze a nevemet. Rengeteg munkám van ebben, régóta rajongok a gasztronómiáért, valahol mindig is vágytam rá, hogy egyszer olyan munkám legyen, ami egyben a hobbim is. Nehéz aposztrofálni, pontosan hogyan is nevezzem magam, nem is szeretem a különféle titulusokat, annyira sokrétű a tevékenységem, nehéz lenne egy szóval definiálni. Próbálkoztam, milyen gyűjtőszóval lehetne megfogalmazni, ami jól összefoglalja a tevékenységemet. Az angol megfelelője a family lifestyle blogger. Ebben benne van a család, a mindennapi feladatok, a gasztronómia.
Milyen gyerekkorod volt?
Csodálatos! Fantasztikus dolognak gondolom, hogy a húgommal, Edittel olyan szellemiségben nőhettünk fel, ahol több területre is rálátást kaptunk. A szüleink mindig azt mondták, tanuljunk minél több mindent, kóstoljunk bele minden sportba, ne ragadjunk le egynél, használjuk ki a lehetőségeket, minél több mindent tapasztalunk, annál szélesebb lesz a világ és a látásmódunk. A gasztronómia rengeteg új felfedeznivalót rejt, most a fotózás lesz az új terület, amit szeretnék komolyabban megismerni, hogy a saját gasztrotartalmaimat még magasabb szinten tudjam megörökíteni.
Mikor kezdődött a gasztronómia iránti rajongásod?
A családunk életében a kezdetek óta fontos szerepet töltenek be a különböző étkezések. Már gyerekként elkezdődött a rajongásom, már akkor is a konyha volt a központi helye az otthonunknak. Ebben a szellemben nőttem fel, mindig is fontos része volt az életemnek. Hiába lett mára a munkám, mégsem tartom magam profi séfnek, inkább háziasszonynak.
A külsejük miatt nagyobb fókuszt kapó személyekről elsőre azt gondolhatnánk, nincsenek önértékelési problémáik.
Szerintem nincs olyan, aki minden helyzetben elégedett magával, mindig szépnek látja magát, ha belenéz a tükörbe. Velem sincs ez másképp, folyamatosan dolgozni kell fizikálisan és mentálisan is azon, hogy elégedett legyek a végeredménnyel. Aki egy kicsit szemfülesebb, pontosan láthatja, mikor érzi magát jól egy nő, vagy épp mikor van élete legnehezebb időszakában. A legjobb formában általában mindig egy lelkileg viharosabb időszakban vagyunk, nincs ez velem sem másképp.
És ott van az öregedés kérdése, ami sokaknak szintén nagy küzdelem. Korábban valamiért nem foglalkoztatott az idősödés kérdése, jó érzés, hogy fiatalon lettem anyuka, viszonylag hamar elértem dolgokat az életben. Az utóbbi időben viszont, amikor belenéztem párszor a tükörbe, megdöbbenve láttam, hogy mennyit öregedtem. Most először kezdett el komolyabban foglalkoztatni a téma, körülöttem mindenki botoxoltat, különböző szépészeti beavatkozásokra jár, én mégsem érzek erre késztetést, nem akarok fiatalabbnak látszani, mert hiszek a szép öregedésben. Miért ne lehetne szép egy idősebb nő? Miért ne vállalhatná büszkén a korát? Miért csak az a szép, aki állandóan talpig sminkben jelenik meg mindenhol?
Kislányként milyen karrierről álmodtál?
Emlékszem, a húgommal, Edittel aktatáskás szerepjátékokat játszottunk, általában én voltam a diplomata, a tanító néni vagy az ügyvéd, mindig valamilyen értelmiségi pozícióban képzeltem el magamat. Viszonylag korán eldöntöttem, hogy egyszer szépségkirálynő szeretnék lenni. Szerettem volna utazni, bejárni a világot. A gimnáziumban többször pályáztam különböző külföldi ösztöndíjakra, de sajnos nem sikerült lehetőségekhez jutnom. Aztán 2010-ben jelentkeztem a Miss World Hungary szépségversenyre, amit meg is nyertem, és ezzel beteljesült a vágyam, a különböző fotózások révén nagyon sok helyre eljuthattam.
Hogy élted meg, amikor igazán megtapasztaltad, mennyi lemondással jár a modellek élete?
Viszonylag hamar rájöttem, hogy ez nem az én világom, mert amikor igazán belecsöppensz a sűrűjébe, megtapasztalod, mennyi munkával, lemondással jár. Érzelmileg nagyon megterhelő, senkit nem érdekel, éppen milyen periódusában vagy az életednek, ha felmész a színpadra vagy kamera elé állsz, nem látszódhat meg rajtad, hogy épp a legnagyobb krízisen mész át. Furcsa is lenne, ha egy szépségkirálynőn azt látnák, hogy boldogtalan, nem véletlen, hogy a hasonló versenyre jelentkező lányokat először mosolyogni tanítják meg.
Mikor döntötted el, hogy hátat fordítasz ennek a világnak?
Elképesztően hálás vagyok ennek a tévéműsornak és az utána jövő lehetőségeknek, de bő fél év után már tudtam, hogy nem ez lesz az én utam. A második világversenyre már el sem mentem, tudatosan ki akartam vonulni, majd következett három-négy év csend az életemben.
Mit történt?
Kerestem magamat, és közben csináltam egy vállalkozást a párom és az egyik barátnőm támogatásával. Különböző telefonkiegészítőket hoztunk be Magyarországra, egy idő után webshopot is nyitottunk. Nagy tanulás volt nekem ez az időszak, sok mindenbe belekóstolhattam. Végül úgy alakult, hogy kiszálltam a cégből. Soha nem szoktam a múltról elmélkedni, de ha meg kellene válaszolnom, mi volt életem egyik legrosszabb döntése, amit bánok, talán ez lenne.
Utána terhes lettem az első kisfiammal, akkoriban robbant be a blogkorszak, a különböző Youtube-videók tömkelege árasztotta el az internetet. Ekkor jött az írás az életembe, majd elindítottam a blogomat, a videós csatornámat és a közösségimédia-oldalaimat, aztán jöttek a partneri felkérések, együttműködések, és mostanra kialakult egy viszonylag széles spektrumú feladatkör. Kétségtelen, hogy a Konyhafőnök című főzős vetélkedő megnyerése még nagyobbat lendített azon, hogy komolyan elkezdjek foglalkozni a gasztronómiával. Minden szempontból fontos ez a műsor, nemcsak azért, mert megnyertem. Szerettem volna bebizonyítani a nézőknek, hogy a szépségkirálynő-imidzs mögött mennyi plusz rejlik.
Tartalomgyártóként néha túlságosan is beleláthatunk a magánéletedbe. Tudatos döntés volt?
Miután első generációs influenszerek vagyunk, belesodródtunk, ennek is volt egy evolúciós fejlődése. Miután blogbejegyzéseket kezdtem írni a terhességről, az anyaságról, valahogy adta magát a helyzet, hogy a közösségi médiában is építsem magamat. Szerettem volna segíteni másoknak, megmutatni, hogy nem baj, ha nem minden nap csodálatos kisgyerekes anyukaként, mindenkinek lehetnek problémai. Csabi, a párom az utazós tartalmakkal integrálódott be a folyamatokba, és mostanra már a videókban is szerepel. Egy idő után éreztük, hogy kell húzni egy határt, meddig engedjük be az életünkbe az embereket, ezt azóta is következetesen tartjuk. Csak annyit mutatunk, ami nekünk belefér.
Volt olyan pillanat, amit megbántál, mert túl őszinte voltál?
Egyszer megosztottam egy családi tartalmat, és kaptam egy nagyon durva kommentet, a gyerekeket bántották. Ott éreztem először, és tettem fel magamnak a kérdést: tényleg szükségünk van erre? Aztán átgondolva rájöttem, hogy nem lehet elkerülni a negatív visszajelzéseket. Nem lehet olyat csinálni, ami mindenkinek jó, ezt el kell fogadni.
Mindig lesz olyan, aki megpróbál beléd kötni, azokra kell figyelni, akiknek tényleg adsz a szavára. Ha mérlegre kellene tenni, azt mondanám, hogy sokkal több a pozitív visszajelzés. A mai napig nagyon rosszul esik, ha bántanak minket. Mostanra úgy látom, egyre több az irigység, a rosszindulat a világban, talán ezért is viselem nehezebben az ilyen típusú megnyilvánulásokat.
Nem egyszerű a tartalomgyártóként lavírozni úgy, hogy rengetegen próbálkoznak, és amilyen könnyen jön a siker, úgy veszítheted ezt el egyik napról a másikra. Mennyire foglalkoztat, hogy mindig ott legyél a látótérben, és ne vesszen el a fókusz rólad?
Az egómat nem érdekli, azt gondolom, ha holnapután a világ másik végén ébrednék, ott is felépítenék valamit, bármi mást, ami nem szereplés és influenszerkedés. Nem zavarna, ha nem közszereplő lennék. Anyagilag, egzisztenciálisan viszont foglalkoztat, mi lesz, ha ez a lufi egyszer kipukkad, de egyáltalán nem félek, ha egyszer mást kell csinálnom, esetleg elmegyek jogásznak, vagy megtanulok valami teljesen új dolgot. Hiszem, hogy állandóan tanulni kell és fejlődni. Csak az maradhat fenn hosszú távon, aki rugalmas és nyitottan követi a változásokat.
Hogy látod magad tíz év múlva?
Egy egzisztenciálisan biztos alapokon álló vállalkozásban képzelem el magamat, ami lehetővé teszi, hogy lelassulhassak. Remélem, akkora a férjemmel már két egyetemista fiút terelgetünk majd, akik több nyelven beszélnek, és a világ bármely pontján megállják a helyüket.
A Z generáció és a munka – beleszülettek a technológiába, most már ők diktálják a szabályokat