Dita Von Teese elárulta, miért ment tökre kapcsolata Marilyn Mansonnal
Igaz, nem mai sztori már Dita Von Teese és Marilyn Manson románca, mégis egészen eddig rengeteg kérdést hagyott maga után a kapcsolat. Sokáig nem lehetett tudni, pontosan mi romlott el kettőjük között, azonban a burlesque táncos most végre nyíltan beszélt a témáról a Koktails with Khloe egyik epizódjában.
Ezeket láttad már?
Teese elárulta, hogy a legnagyobb hiba amit elkövethettek az volt, hogy összeházasodtak. Az igen kimondása előtt 7 évig jártak, azonban a ceremónia után egy évvel már szakítottak is.
Láttad már? Sokkrocker pózol a luxusmárkának
A pár 2005-ben házasodott össze egy hatalmas ír lagzi keretein belül, és Dita különleges lila esküvő ruhájának köszönhetően a Vogue címlapjára került. Ekkor még úgy tűnt, szép közös jövő áll előttük, azonban hamar rosszra fordultak a dolgok.
Dita kifejtette, hogy rengeteg ponton inspirálták egymást Mansonnal, sokat tanultak egymástól, sőt, szerelme még egy burlesque albumot is készített az ő kedvéért, azonban a házasságot nem bírta el a kapcsolatuk. A jó viszony szerencsére nem romlott meg: a két híresség ma is mély barátságot ápol.