Diana hercegné temetésén zseniálisan megírt beszéddel vágott vissza a királyi családnak a hercegné testvére
Ha valaki rendszeresen követi a királyi családdal kapcsolatos információkat, akkor meglepve tapasztalhatja, hogy a ma 26 éve autóbalesetben elhunyt Diana hercegné gyakran bekerül a legfrissebb elemzésekbe. Az elmúlt években ugyanis két rendkívül ismert férfi verseng érte: úgy hívják őket, hogy Vilmos herceg és Harry herceg. Az a kérdés azonban, hogy hova és kihez tartozik Diana, nem újkeletű - sőt, mindezzel a halála és a temetése is összefügg.
Ezeket láttad már?
1996 nyarán, amikor a walesi tündérmese a herceg elvesztésével ért véget, Diana hercegné már - látszólag - úgy élhetett, ahogy akart. Nem sokkal előtte vesztette el címét, szabad volt: walesi hercegnéként lehetett hivatkozni rá, de többé senki nem mondhatta neki és róla, hogy „ő királyi fensége.” Ez a helyzet viszont állítólag nagyon rosszul érintette őt, s nem csupán a büszkeségéről volt szó. A címvesztés valójában megteremtette és egyben szimbolizálta azt az átmenetiséget, amelyben hátralévő élete megrekedni látszott. S amely nemcsak a halála és az ahhoz vezető út, de a temetése kapcsán is világosan körvonalazódott.
Diana hercegné szívsebésztől szökött a Riviérára
Diana hercegné élete utolsó évében - a kisebbik fia mostani történetéhez hasonlóan - a hétköznapiság és a jótékony vagy frivol celebritás bizonytalan határmezsgyéjén bolyongott, miközben az uralkodócsalád elvárta volna, hogy viselkedjen Vilmos anyjához méltóan. Pedig a királyi közegből és védelemből már kikerült, s a világban betöltött szerepét is csak keresgélte. A gyermekei ráadásul bentlakásos iskolában töltötték az év nagy részét, ami pedig a saját családját illeti, onnan szinte mindenkivel feszült volt a kapcsolata.
Ebben az időszakban a hercegnével szemben a sajtó is kíváncsibb és ádázabb lett, mint valaha, részben azért, mert elvált, részben pedig izgalmas és nyugtalanító sehova nem tartozása miatt. Mindeközben próbálta megtalálni a magánéleti boldogságot, leginkább Hasnat Kahn pakisztáni szívsebész oldalán, de a pletykalapok címoldalán más férfiakkal is gyakran szerepelt.
Számos királyi szakértő gondolja úgy, hogy a sokat dolgozó és a nyilvánosságot ki nem állható Kahn végül nem tudta megadni neki azt a stabilitást, amelyre ebben a képlékeny életszakaszában szüksége lett volna. Valószínűleg ebből a zavaros helyzetből és énképből menekülve fogadta el 1997 nyarán Diana az egyiptomi származású, botrányos hírű üzletember, Mohamed al-Fayed meghívását egy kis dél-franciaországi kikapcsolódásra.
A hercegnét illetlen gesztussal mentették meg a rajongóktól
Hogy a walesi hercegné valóban beleszeretett-e a Mohamed fiába, a Dodinak becézett Emadba vagy csupán jól érezte magát vele, azt csak ő tudhatta. Mindenesetre közvetlenül azelőtt, hogy Diana együtt nyaralt volna a biztonságmániás Mohamed legidősebb fiával, New Yorkba utazott, ahol egész tömeg támadt rá, hogy autogramot kérjen tőle. A helyzet odáig fokozódott, hogy végül a Christie’s aukciósház igazgatója - a kezét Diana fenekére téve - menekítette ki őt.
Rendkívül messze volt mindez a korábbi életétől. Ehhez képest al-Fayed pazar villája és a kicsit később érkező negyvenkét éves, felszínesen elbűvülő Dodi (aki impulzivitása miatt talán nem a legjobb döntéseket hozta meg augusztus 31-én éjjel) igazi menedéknek tűnhetett. Az első nyaraláson még Vilmos herceg és Harry herceg is részt vett, de utána a pár kettesben többször is visszatért Mohamed Jonikal nevű hajójára, amelyet a rendkívüli biztonsági intézkedésekkel együtt sem volt könnyű védeni a paparazzi folyamatos támadásaitól. (Időnként valószínűleg nem is akarták és Diana maga hívta oda a fotósokat).
Így készültek azok a ma már ikonikus fürdőruhás képek, amelyeken a pár ölelkezik, és amelyek rendkívül sok fejfájást okoztak a királyi családnak. Egyértelműen nem akkorát viszont, mint az a baleset, amelyre senki sem számított, és amelynek a következményeit tekintve semmilyen precedens nem volt.
Családi feszültségek övezték a temetést
Hogy Diana milyen mértékben rekedt világok között a halála előtt és halálában is, azt kevés dolog mutatja meg jobban, mint hogy milyen nehéz volt őt végső nyugalomra helyezni. A hercegné testét a trónörökös hozta haza Párizsból, mégpedig a királynő kezdeti szándéka ellenére a királyi gépen - ehhez állítólag maga a herceg ragaszkodott. A megrázó utazásra volt felesége két nővére is elkísérte.
Mire a repülőgép Angliában landolt, London bizonyos pontjain óriási érzelmes tömeg gyűlt össze, amelynek tagjai egyre inkább a királyi családot hibáztatták. Senki sem volt érzelmesebb azonban, mint Diana családja, a Spencerek, akik a saját birtokukon, Althorpban szerettek volna eltemetni a walesi hercegnét. Az uralkodóház tagjai azonban egy családi körben megtartott, ám windsori temetésben gondolkodtak, és már itt kirobbantak a viták a Spencerek és a Windsorok között.
A királyi család végül szeptember 5-én érkezett vissza Londonba, amikorra már rég elkezdődött az anyakirályné temetési tervét követő állami ceremónia megszervezése. A brit alattvalók reakciója és érdeklődése miatt kétség sem fért hozzá ugyanis, hogy végül kizárólag erről lehetett szó.
Esküvői zenét játszottak a hercegné búcsúztatóján
Diana hercegné királyi lobogóval díszített koporsóját a fiai és az öccse mellett Károly és Fülöp herceg kísérte utolsó útjának első szakaszára. Kész csoda, hogy a felnőttek képesek voltak erre, ugyanis a két család úgy összeveszett a szomorú nap megszervezése során, hogy Károlyt és Charles Spencert nem lehetett egy autóba ültetni. Nem meglepő, hogy Diana hovatarozása, szimbolikus (vissza)birtoklása a temetés fő motívuma lett: a nőt, aki rövid élete végén nem találta a helyét, most mindenki magának akarta.
Az állami szertartás és a zászló, valamint az olyan apró gesztusok, hogy a ceremónia során Dianának elhangzott az a kedvenc zsoltára, amely az esküvőjén is szólt, mind a hercegné királyi visszafogadását jelképezte. Azonban mindez nem csupán a tisztelet jele volt, mivel ezáltal a királyi család halálában végre képes volt magába olvasztani azt a tagját, aki életében kontrollálhatatlannak bizonyult. Illetve csak majdnem. A hercegné emlékét az öccse visszarántotta a saját térfelére, amikor egy azóta már klasszikusnak számító búcsúbeszédében ujjal mutatott a királyi családra és hangsúlyozta: Dianának „nem volt szüksége királyi címre ahhoz, hogy továbbra is működtesse az ő egyedi fajta varázslatát.”
A zseniálisan megírt, feldúlt hangnemű beszéd sokkolta az uralkodócsalád tagjait, akik azóta sincsenek jóban Charles Spencerrel. Ez annak ellenére van így, hogy a királyi család a Diana testét a végső nyughelyére, Althorpba szállító vonatúton követ segítségével kérdezett rá a grófnál: visszaadják-e a nővére címét. Charles Spencer azonban ezt azonnal elutasította. S amikor a koporsó megérkezett a családi birtokra, a királyi lobogót azonnal a Spencerek címerével ellátott zászlóra cserélték.
Sarolta hercegné rajza idézte fel Diana emlékét
„Hiányzol a Papának” - ez a girbegurba betűkkel írt mondat olvasható azon a rajzon, amelyet Sarolta hercegnő készített két évvel ezelőtt anyák napjára a soha nem látott apai nagymamájának. A rajz nyilvánosságra hozatala egyértelmű válasz volt azokra a mondatokra, amelyekben Harry herceg párhuzamot a vont a saját vagy felesége élete és édesanyja sorsa között. Az ilyesfajta megnyilvánulások nem ritkák az utóbbi években: Diana hercegné két fia címek és rangok helyett önigazolás - és részben ideológiák - mentén próbálja nyilvánosan birtokba venni édesanyja emlékét.
Ezek a kísérletek viszont meg sem közelítik annak az intenzitását, ahogyan a médiában beszélnek a kérdésről. Újságírók, életrajzírók és királyi elemzők sora állítja egyik nap azt, hogy a hercegné haragudna Harryre, máskor pedig azt, hogy ünnepelné a döntéseit. Diana walesi hercegné két és fél évtizede nincs már közöttünk. Utolsó évének képlékeny ellentmondásai, valamint temetésének feszültségei azonban azóta is kiirthatatlanul velük élnek.
Egy hajkendő vagy turbán is lehet fenntartható - a Cukorka Szabóság rá a bizonyíték