Desh: „Egy pillanatember vagyok, a máért élek.”
Desh a Kukásautó dalával robbant be a köztudatba, majd további slágereivel a magyar zenei színtér meghatározó alakjává vált. Vajon hogy éli meg sikert? Mit gondol saját a szerepéről? Miért büszke roma származására?
Ezeket láttad már?
Desh nem olyan rég háromszor is a Puskás Aréna színpadán szórakoztathatta a közönséget, pedig karrierje csak pár éve indult és kapott szárnyra. A népszerű előadóval Horváth Zsolt, a Romaversitas Alapítvány munkatársa, újságíró, a Romaversitas és a GLAMOUR közös podcastjának műsorvezetője beszélgetett.
Amikor a Puskás Stadionban felmentél a színpadra, akkor „taves baxtalo!”-val, azaz jó szerencsét! üdvözléssel köszöntötted a közönséget. Ez tudattalan, természetes dolog, vagy ilyenkor valamit fel szeretnél vinni a színpadra tudatosan?
Ez hagyomány lett. Egyszer felmentem a színpadra, nem tudtam mit mondani, és az jött a számra, hogy taves baxtalo. Szerintem ezt a köszönést minden nem roma magyar ismeri, hogy mit jelent, meg azért mégiscsak cigány vagyok, és az én számból jól hangzik.
Caramellel a Romaként podcastben volt szerencsém beszélgetni, ahol volt egy olyan mondata, amin sokan felhördültek, sokan pedig pozitívan reagáltak rá, ez így szólt: „Százszor inkább Azahriah vagy Desh, mint bárki más, mert ők legalább szólnak valamiről.” Neked milyen érzés egy ilyen bevállalós véleményt hallani egy olyan embertől, aki már régóta benne van a popiparban, és mindent elért, amit lehetett?
Nagyon jól esik tőle. Beképzeltség nélkül mondom, hogy ezt nem véletlenül jelentette ki. Nagyon érzi a zenét, úgyhogy, ha ő így gondolja, akkor biztos, hogy így van. Ő pontosan tudja, hogy mit csinál és azt hogyan csinálja.
Szerinted mit jelentesz az emberek számára?
Ez azért nagyon jó kérdés, mert ilyeneken nem szoktam gondolkozni. Amióta beindult a karrierem, azóta annyira pörög körülöttem a világ, hogy nem tudtam leülni gondolkozni azon, mi miért van. Feldolgozni mondjuk a Puskáskoncertet, vagy például ezt a kérdést, hogy mit jelenthetek nekik. Nem tudom.
Ezt kérdezni is akartam, hogy például a dalaidban a szegénység visszatérő téma. Ennek kapcsán azon merengtem, hogy az utóbbi években volt-e időd leülni, csak gondolkodni és reflektálni magadra meg a körülötted lévő történésekre?
Időm volt, mert vannak szünetek a koncertek között, viszont ilyen szinten nem foglalkozom eléggé magammal. Tehát hagyom, hogy haladjon a világ, és majd egyszer, amikor már tényleg az van, hogy na, most már elég volt, akkor majd mindenre egyszerre visszatekintek és újra átélem.
Azt érzed, hogy pakolódnak rád a dolgok meg az élmények?
Nagyon sok az élmény, és egyszerűen nem tudom feldolgozni azt, ami a színpadon megtörtént. Lement, lejöttem, előtte nagyon izgultam, baromi jó volt, egy örök élmény marad, de amúgy meg csak eltelt. Érted, mit mondok?
Ez most egy kicsit szomorúan hangzik.
Ez nagyon szomorú. Ezt bárkinek mondom, hogy csak ennyit érzek, azt mondja, tudod, más ember vagy zenész ölni tudna azért, hogy ezt el tudja érni. Ezzel nem az van, hogy én most nagyra vagyok magammal, hanem egyszerűen nem tudom feldolgozni azt, hogy mi történik velem. Amióta kijött a Kukásautó, ez ilyen. Nagyon szét van az agyam ezen téren, hogy magammal nem foglalkozom eléggé.
Ez nem reflektál kicsit az életre, hogy vágyakozunk események vagy materiális dolgok iránt, ezeket megkapjuk vagy elérjük, és utána marad az üresség?
Én ilyen téren egy nagyon egyszerű ember vagyok. Tudod, hogyan tudom megfogalmazni legjobban az egészet? Én a pillanatnyi örömnek élek. Tehát, ami már megtörtént, az olyan számomra, mintha kikapcsolnám a gépet. Utána bekapcsolom újra, és a dolgok mintha meg sem történtek volna. Egy pillanatember vagyok, a máért élek. De ez lehet csak egy lelki dolog, amióta pánikbeteg vagyok. Addig nem volt ezzel probléma, de amikor kijött a pánikbetegségem, azóta ez lehet egy önvédelmi reakciója a szervezetemnek vagy az agyamnak, hogy kitörli azokat, amik történtek. Szerencsére ma már elég ritka, hogy rám jön a pánikroham. Az agyam valamiért sztornózza az ilyen dolgokat, ami egyszerre hatalmas és nagyon rossz élmény is.
Azt mondtad, büszke vagy a cigányságodra.
Romaként nem csak rétegzenét csinálok, amit csak romák hallgatnak, hanem mainstreamet, és mindenki szeret. Vegyes a közönségem, és erre büszke vagyok, hogy ezt el tudtam érni, és fel tudom vállalni azt, hogy cigány vagyok, ez nem probléma a karrierem során. Ezenfelül ez egy életérzés. Nem is szeretnék más lenni. Én ez az ember akarok lenni és maradni, és ugyanígy felnőni, annak ellenére, hogy voltak nehézségeim az életben. Imádok roma lenni, és azt is, hogy ha látok egy cigány gyereket, akkor odamehetek hozzá, hogy szevasz, tesóm!
A romák többnyire közvetlenek, és sok embernek ez problémát is okoz, mert nem mindegy, hogy milyen stílusa van valakinek. Akivel most beszélgetsz, az már egy level up verziója önmagának, mert én mikor elindultam, és Azi mellé kerültem, akkor én ugyanolyan kis cigány gyerek voltam, mint mások. Nagyjából beszélni sem tudtam. Most is vannak „beszédhibáim”, olyan közegből jöttem, amit le sem tagadhatnék. Soha nem volt bennem az, hogy miért születtem cigánynak.
Ha megnézzük az élettörténetedet, az olyan, hogy ha létezne magyar álom, akkor az így is kinézhetne, de a kemény munka és kitartás nem mindenki számára hoz sikert. Ha egy tizenéves elolvassa ezt az interjút veled, mit tanulhat a történetedből és karrieredből?
Szerintem azt, hogy amit szeretnek, azt addig csinálják, amíg lehet, és soha ne adják fel. Ez tudom, hogy basic duma, de fontos. Azt pedig soha ne szégyelljék, hogy romák vagy szegények, mert ez nem szégyellnivaló. Merjenek segítséget kérni, mert az sem szégyen. Egyébként az a baj, hogy mi magyarok féltjük a helyünket mindenhol. Én ugye kukás voltam, és ott az összes ember panaszkodott, hogy már utálják ezt csinálni, de nem mertek lépni. Én úgy jöttem el onnan, hogy semmi közöm nem volt a befutáshoz. Kint volt a Rét, nagyot ment, de az Instagramon volt körülbelül kétháromezer követőm. Otthon mondták anyuék is, hogy ne hagyd ott az állást, mert ez biztos. Mégis meg mertem hozni azt a döntést, hogy elmentem azt csinálni, amit igazán szeretek.
Gyakorlatilag kiléptél a semmibe.
Így van, és tudom, hogy a kukás nem olyan munka, amit a társadalom általánosan jónak talál, de ez ugyanolyan munka. Csak úgy tudsz előrehaladni, ha jobbat akarsz, hogy mersz lépni. Ez a probléma szerintem Magyarországon, hogy nem mernek lépni az emberek, helyette panaszkodnak. Ezért is feszült szerintem a legtöbb ember.
Sokat hallani rólad, hogy jószívű vagy. Meddig lehet elmenni a jóindulatoddal?
Barátok felé van elsősorban igazán jó szívem. Nem vagyok haragtartó ember, ha valaki megsért, inkább semlegessé válik a szememben. Nálam a szándék fontos, attól tudok kiakadni, ha segítek, de nem látom a jóindulatot vissza. A szándékkal mutatja meg valaki a jóindulatát. Próbálok ott lenni a barátaim mellett, mert hálás vagyok nekik, persze nem erőszakkal kell hálásnak lenni, hanem őszintén.
A zenédben a műfajok izzadságmentesen vegyülnek, a traptől a roma rapen át az alteres gitáros dalokig sok minden. Hogyan lehet megfogni a Desh-esszenciát?
Az én esszenciám szerintem az, hogy mindig újat csinálok. Sok előadó megcsinálja a sikerét valamivel, utána pedig beleragad abba, hogy azt kell tovább csinálni. Emiatt kiég, és ezt nem veszi észre. Én mindig törekszem arra, hogy valami újat és minőségit hozzak. Számomra a hangulat és a dallam a legfontosabb.
A bőr és selyem kíméletlen ára, amiről senki nem beszél