Csobot Adél komoly döntést hozott a magánéletét illetően
Csobot Adél a május-júniusi GLAMOUR magazin címlapsztárja és párja, Istenes Bence tudatosan döntöttek úgy, hogy megvédik a magánéletüket, és csak az életük bizonyos részébe engednek betekinteni.
Ezeket láttad már?
Az utóbbi időszakban a kétgyermekes anyuka életében a család mellett rendkívül fontos szerepe van a táncnak. Csobot Adél a Dancing with the Stars showműsorban bizonyította, hogy az éneklés mellett ebben is rendkívül tehetséges. A holnap megjelenő GLAMOUR magazinban magánéletük védelme és a tánc szeretete mellett azt is bevallotta a magazin olvasóinak, ahogy telik az idő, egyre fontosabb szerepet kap az életében a kényelem.
Határokat húzott, és nem fél változni
Egyre többen állnak tudatosabban a közösségi médiához. Vélhetően sokat tehet erről a Hintalovon Alapítvány, akik az elmúlt években edukáltak minket a gyerekekkel kapcsolatos online tudatosságról. Csobot Adél is példaértékűen tudatos az interneten. Párjával, Bencével közösen meghúztak egy határt a magánéletük és a gyerekeik védelmében. „A felelősség tudatosítása jelenleg nagyobb kihívást jelent, mint hogy megtaláljam az egyensúlyt, mutassak is valamit az életemből a követőknek, de közben ne lépjek át egy határt. Utóbbi egy tudatos döntés része, amit együtt hoztunk meg Bencével. Nem mutatjuk a gyerekeinket, és a magánéletünknek is csak bizonyos részeibe engedünk betekinteni. Azóta nincs kérdés, mennyire okoz nehézséget, ez a mi döntésünk, és teljesen természetessé vált az életünkben.”
A közösségi médiában való tudatos jelenlét mellett az öltözködéséről is elárult egy-két titkot. „Az évek során folyamatosan változik az ízlésünk, ami nyilván megmutatkozik az öltözködésünkben is. Én sem vagyok kivétel, egészen más darabokat szeretek magamon, mint korábban. Nem kell hosszú időnek eltelnie, hogy más fazonok tetszenek, és másban érezzem magam kényelmesen. Néha egészen laza fazonok, máskor pedig a merészebb darabok állnak hozzám közel, mindig az aktuális helyzettől, hangulatomtól függ, hogy éppen milyen ruhadarabokat és kiegészítőket választok. A kor előrehaladtával a kényelem egyre fontosabb szerepet kap. Idővel máshová helyeződik a hangsúly: korábban egyáltalán nem bántam, ha feltörte egy cipő a lábamat. Mostanra sokkal fontosabb lett, hogy jól érezzem magam. Egy ideális cipő kényelmes, nem szorít, fél nap elteltével is kényelmes.” – meséli az énekesnő.
Megtalálta önmagát a táncban
Adél beavatott minket abba is, mekkora hatással volt az életére, hogy versenytáncban is kipróbálhatta magát. „A tánc feltölt, felszabadít, kinyitja a lelkemet. Megerősítette bennem, mennyire jól érzem magam a színpadon. Nagy felismerés volt, mennyire élvezem, mennyire jó a testemmel kommunikálni, érzelmeket kifejezni. Kitartásra, alázatra tanított meg, és rengeteg energiát tettem bele. A nőiességem kibontakozásában is sokat segített.” – avat be minket Adél a GLAMOUR magazinban megjelent interjúban.
Adj magadnak egy kis offline énidőt, vedd meg a május-júniusi lapszámot, és olvass még többet Csobot Adélról, aki szuperkényelmes szetteket is mutat a magazinban.