ByeAlex: „Lehet, hogy nem én vagyok a legnépszerűbb az országban, viszont megkerülhetetlen vagyok”
ByeAlex, azaz polgári nevén Márta Alex kikerülhetetlen színfoltja a magyar könnyűzenei életnek. Számtalan kitűnő dal szerzője és előadója, APU néven pedig fiatal tehetségek mentoraként tevékenykedik.
Ezeket láttad már?
ByeAlex az X-Faktor zsűritagjaként öt évadon keresztül aratott sikert versenyzőivel, akiket egészen a győzelemig jutatott. A GLAMOUR ezúttal arra volt kíváncsi, ki is valójában az olyan sokat támadott tehetséges énekes, aki nélkül a magyar zenei paletta sem lenne olyan színes és sokrétű.
Milyen gyermekkorod volt, milyen családban nőttél fel?
Jó és szerető családban. Nem voltunk gazdagok, de a szüleink szerettek minket és szerintem ez a lényeg. Nem voltam egy társasági gyerek, nem igazán szerettem a kortársaimmal barátkozni, sőt nem is barátkoztam velük egyáltalán. Általános iskolában nem voltak barátaim, mert nem érdekeltek azok a gyerekek, gimnáziumban is csak egy-két barátot tartottam fent. Egyszerűen nem kötöttek le a kortársaim. Bár nem voltam egy társasági srác, ennek ellenére kedveltek az osztálytársaim. Konfliktusaim nem voltak, mert nem törődtem senkivel sem magamon kívül.
Milyen tanuló voltál?
Gimnáziumban kifejezetten rossz tanuló voltam. Nem érdekelt a tanulás. Úgy éreztem, kényszerítve vagyok egy helyzetbe, amit nem magyaráznak el nekem. Nem értettem, miért kell nekem ott ülnöm és tanulnom a kovalens kötésről, amiről már akkor úgy éreztem, hogy soha nem fogom hasznát venni, és ez azóta is így van. Az utolsó évre azonban összekaptam magam és jól érettségiztem. Akkor még nem csak az számított, hogyan tanultam az iskolában, hanem volt egy becsületes felvételi is, ahol bizonyítanom kellett a rátermettségemet az egyetemen, ahová aztán fel kis vettek - ott már jó tanuló voltam, amit kiemelt tanulmányi ösztöndíjjal csináltam végig.
Hogyan jött a filozófia, és miért pont a Miskolci Egyetemet választottad? A szüleidnek volt erre ráhatása?
A szüleim azt sem tudták, mi az a filozófia. Egyszerű vidéki emberekként szkeptikusak voltak, egyáltalán hogy lehet ebből majd megélni, és igazuk is volt, mert sehogy. Filozófiából nem lehet megélni, de én akkor már határozottan éreztem, hogy tudni akarom a válaszokat az élet kérdéseire, és hogy érdekel a tudás. Rengeteg miérttel kezdődő kérdésem volt és van, ami miatt tudtam, hogy filozófiával szeretnék foglalkozni, ezért is jelentkeztem. Eredetileg az ELTE filozófia szak volt a cél, de az akkori barátnőm Miskolcra jelentkezett, mert alkalmazott nyelvészet szakot, amit ő szeretett volna tanulni, abban az évben csak Miskolcon indítottak, és mivel Miskolcon indult filozófia szak is, így én is azt jelöltem meg első helyen.
Nem volt furcsa kiszakadni a kisvárdai közegből, és felköltözni a barátnőddel Miskolcra?
Eleinte furcsa volt, hogy egy kis faluból egy nagyobb városba keveredek. A barátnőmmel papíron nem laktunk együtt, mert az ő szülei nagyon konzervatívak voltak, de ennek ellenére minden esténket együtt töltöttük. Diákhitelt vettem fel, mert tudtam, hogy nem akarok kollégiumba költözni. Ezt azóta már természetesen visszafizettem, sőt azóta sem vettem fel semmilyen hitelt sem, de akkor szükségem volt erre a kezdésre, mert a szüleimnek nem lett volna arra pénzük, hogy finanszírozzanak egy albérletet. Tudtam azt, hogy ha felveszem a diákhitelt és keményen tanulok, plusz kaptam még hozzá szociális támogatást is, akkor abból ki tudok jönni úgy, hogy kifizessek egy albérletet. Ezt azért persze úgy kell elképzelni, hogy egy szobában laktam egy sráccal, de legalább nem kellett kollégiumban lennem.
Miért féltél annyira a kollégiumtól, hiszen az egyetemisták nagy részének bevált?
Volt egy gólyatábor, amikor rájöttem arra, hogy gyűlölök más emberekkel együtt lakni, együtt zuhanyozni és a hülyeségeiket, meg a zajongásaikat hallgatni. Nagyon csendes ember vagyok, nem zajongok és nem zavarok a létezésemmel senkit sem, annak ellenére sem, hogy zenélek. Ezért aztán szigorúan ragaszkodom ahhoz, hogy nekem se kelljen másokat hallgatnom.
Ezek szerint nem lehetsz valami egyszerű szomszéd. Voltak ebből problémáid?
Én vagyok a legrosszabb szomszéd. Ha valaki zajos, akkor annak megkeserítem az életét. Volt olyan, hogy rárúgtam a szomszédomra az ajtót és mondtam neki, ha tovább folytatja a zajongást, akkor nagyon csúnya vége lesz a dolognak.
Nem értelek! Zenész létedre hogyan tudsz ilyen csendesen élni? Hogy fér meg a zenehallgatás, dalszerzés és a csend egymás mellett?
Alapvetően én 0-24 órában zenét hallgatok és videójátékozom, hangosan élek, de füles van a fejem, nem zavarok vele másokat. Nem csinálok házibulikat vagy zajjal járó társasági összejöveteleket. Rengeteget bulizom, amikor szingli vagyok, ilyenkor irdatlan sokat megyek, de az, hogy én áthívjam a barátaimat és nálam zajongjunk, az nem fordulhat elő. Persze egy évben egyszer-kétszer előfurdalhat az, hogy átjönnek a haverok, de hajnali kettőkor már biztosan nem zajonganak nálam emberek. Utálom ezt a fajta viselkedést!
Ennek ellenére van egy dalod, a Senkise, ami pont az általad említett „zajongásról” szól. Sohasem buliztál hangosan?
Dehogynem, csináltam ilyet, de most nevetni fogsz, mert azt is azért csináltam, hogy büntessem az akkori szomszédomat. Sőt volt olyan szomszédom is, akinek megírtam, hogy ha nem fejezi be a hangoskodó magatartását, akkor berakom a hangfalamat a fürdőszobába, ami pont az ő nappalija felett volt, ráadásul igen jó akusztikával, és be fogom kapcsolni a kedvenc death metál lemezeimet maximum hangerőn, majd elmegyek koncertezni, ő pedig hallgathatja egész éjszaka.
Mi lett ennek a vége a szomszédoddal való konfliktusodnak? Sikerült végül rendeznetek a nézeteltérést?
Úgy hozta az élet, hogy pont ez az ember lett az egyik legjobb barátom, sőt jelenleg is ugyanott lakunk.
Meglepő fordulat! Hogyan lett az ellenségből barát?
Viccesnek találta, amit írtam neki, úgyhogy visszaírt egy vicces levelet, amiben leírta, hogy beszéljük meg a dolgokat személyesen, mert nem akar rosszban lenni a lakókkal. Őszintén elmondta, hogy nem volt tisztában azzal, ennyire zavaró és hangos a viselkedése. Persze utána is bulizott tovább, viszont jó volt a taktikája, hogy összebarátkozott velem, mert így többet nem szóltam.
Hogyan jött az életedbe a zene, miért kezdtél el zenélni?
Nem volt más választásom, ez egy belső kényszer volt. Ehhez volt késztetésem, mindig is ez érdekelt. Már egészen kis gyermekként is a zene körül forogtak a gondolataim. Érdekelt, hogyan működnek a zenekarok, hogyan születnek a sztárok, mit csinálnak, hogyan élnek, hogyan írják a dalaikat. Amióta az eszemet tudom, ösztönösen mozgat a zene. Már a gimnáziumban és az egyetemen is volt zenekarom, ami egyszer csak kinőte magát. Miskolcon basszusgitároztam, de alapvetően úgy írok zenéket, hogy mivel nagyon jól szájdobolok, ezért meg tudom mutatni a zenéket és az ötleteimet.
Ki segít a zenei alapok megvalósításában, és hogyan születik meg nálad egy új dal?
Somogyvári Dani barátom segítségével, aki tökéletesen érti és érzi az ötleteimet. Mindig mindent pontosan úgy valósít meg, ahogyan én azt szeretném. Nem vesződök azzal, hogy hangszerekkel foglalkozzak. Nem tartom magamat jó zenésznek, inkább jó dalszerzőnek és jó szövegírónak. Amikor egyedül vagyok, megállás nélkül dúdolászom, keresem a dallamokat a testemben. Ami tetszik, arra azonnal elkezdek freestyleozni szavakat, amik eszembe jutnak. Így kezdem el a dallam mentén kialakítani a szöveget. Aztán elkezdek gondolkodni, hogy miről is akarok írni, így alakul ki a koncepció, majd formálódik a fejemben a hangszerelés is. Felveszem ezeket az ötleteket hangjegyzetbe, elszájdobolom, rögzítem többször, sokszor gitárral a kezemben. Aztán megyek Danihoz, aki már fél szavakból is megért engem.
Bár már korábban is zenéltél, az ország mégis A Dal című műsorból ismert meg téged 2013-ban. Sok támadás ért abban az időben, hogyan élted meg az akkori helyzetet?
Én akkor egy kiadó istápolása alatt voltam, akik beküldtek a versenybe, én pedig munkaidőmön kívül elmentem A Dalba, és megnyertem. Semmilyen elvárásom nem volt. Az Euróvíziót pedig egyáltalán nem jegyeztem és nem is tartottam semmire, de a sors fintora úgy hozta, hogy mégis el kellett mennem, és meg kellett csinálnom, mert belekeveredtem egy ilyen hülye helyzetbe. E nélkül valószínűleg máshogyan alakul az életem. Nem tudok vele mit csinálni, hogy ez akkor így alakult, és nagyon sokáig tartott, míg le tudtam magamról mosni ezt az egészet.
Mások sikerként élik meg azt, hogy nyernek A Dal című műsorban, sokan pedig csak vágynak egy olyan előkelő helyezésre az Euróvíziós Dalfesztiválon, mint ami neked jutott. Ennek ellenére csalódottságot érzek a hangodban, ahogyan erről mesélsz.
Akkor nem tudtam magam odatenni, mert azt sem tudtam, mit kell csinálnom. Akkor léptem ki életemben először közönség elé, amikor a tévé közvetítette, hogy egyáltalán létezem. Szólóban is akkor kezdtem először zenélni, akkor kezdték el a rádiók is játszani a zenémet, de még egyáltalán nem koncerteztem. Közben a kiadó erőszakoskodni kezdett az Euróvízióval, én meg elmentem, mert megijedtem, hogy kiszállnak mögülem. Azt mondták, menjek el, mutassam be a dalomat, jó reklám lesz, úgyis kiesek az elején, nem lesz ezzel semmi gond. Közben meg nem ez lett. Eleve nem azt a zenét mutattam meg, amit én alkottam, hanem egy remixet kellett előadnom, amit utáltam. Életemben nem csináltam zeneileg soha olyat, sem előtte, sem azóta, amivel nem értettem egyet. Emiatt nagyon bánom, hogy én akkor és úgy csináltam, ahogy. Kevés dolgot bánok az életemben, sőt talán semmit, de azt igen, hogy akkor engedtem, hogy az az egész megtörténhessen velem.
Mennyire adsz a szakma véleményére, kritikájára?
Nem tudom, mit jelent itthon az, hogy „szakma”. Egy biztos: engem sosem hype-oltak, sosem írták le rólam, hogy jó vagyok. Vannak a szakmán belül barátaim, jó kapcsolataim és olyanok, akiket tisztelek és felnézek rájuk, de soha semmilyen támogatást nem kaptam, sőt inkább mindig azt írták le rólam, hogy szar vagyok. Ez azért nagyon kemény volt, ilyen hátszéllel létezni.
Hogyan sikerült elfogadnod a negatív kritikákat?
Telik az idő és megszokod. Én már így fogok elmúlni, hogy én leszek az a csávó, akiről mindig leírták, hogy szar, aztán közben mégis tízezrek, meg százezrek, meg milliók hallgatták a zenéit. Nyilván az, hogy hozod az eredményeket, segít, mert így bizonyítom be, hogy nincs igazuk. Lehet, hogy nem én vagyok a legnépszerűbb ebben az országban, és sosem leszek az, viszont megkerülhetetlen vagyok, és ez így is marad mindig. Nem lehet letörölni a dalaimat, a létezésüket, és ez mindig megvédett, plusz nagyon jó barátaim vannak, akik mindig mellettem állnak, és soha nem fordítunk egymásnak hátat. Ez fontos volt az én előéletemben, mert az ő segítségükkel tudtam feldolgozni az engem ért kritikákat.
Olyannyira megkerülhetetlen lettél, hogy az X-Faktorban is négy évadon keresztül a te mentoráltjaid győztek. Hogyan fedezel fel új tehetségeket?
Érzed, látod, hallod, tudod. Ez egy belső megérzés, kivel kell és kivel nem kell foglalkozni. Figyelem a friss zenei változásokat. Ha valaki ismertté válik, száz százalék, hogy én már őt egy évvel hamarabb hallgattam és ismertem. Szeretem a zenének a változásait, a frissességeit. Sosem voltam irigy mások tudására vagy tehetségére, sőt szerettem benne részt vállalni, hogy valaki előlépjen és jobb legyen. Nagyon jó érzés, amikor meghívod a koncertedre az egykori mentoráltadat, például Manuelt, aki akkor már hallgatott előadó, ujjonganak érte, és tudod, hogy te ott voltál, amikor még remegett a lába a stúdióban, és félt attól, hogy mit fogsz szólni, amikor elkezd énekelni.
Nem volt téged egyszerű elérni telefonon, ugyanis le vannak tiltva a bejövő hívásaid - ez miért van?
Nagyon sok telefonos zaklatóm van, rengeteget zaklatnak. A mai világban öt másodperc alatt megszerzik a telefonszámodat, és ebből komoly problémáim voltak az elmúlt időszakban. Emiatt nem lehet engem felhívni telefonon. Látom, hogy keresnek és mindenkit vissza is hívok maradéktalanul. Természetesen a barátaim és anyukám be vannak csillagozva, ők bármikor elérnek, de a környékemen járó GLS futár is tud velem kommunikálni.
Egy hajkendő vagy turbán is lehet fenntartható - a Cukorka Szabóság rá a bizonyíték