Brutális támadás áldozata lett a sorozatsztár, mert meleg és fekete
Hétfő este megtámadták Jussie Smollett színész-énekest Chicagoban, az Empire sorozat sztárjához közelállók erősítették meg a hírt először a TMZ -nek.
Ezeket láttad már?
Smollett hétfő hajnali kettőkor, miután nemrég érkezett New Yorkból az Empire új részeinek forgatására, egy Subway szendvicsezőben esett áldozatául két símaszkos férfinak. A fehér elkövetők minden bizonnyal gyűlöletből támadtak a nyíltan meleg sztárra, miközben bántalmazták Trump híres mondatát idézték, a Make America Great Again, azaz a "MAGA államot" dicsőítették.
A 36 éves színész még kötéllel a nyakán érkezett a helyi kórházba, ahol miután ellátták a sebeit, megfigyelés alatt tartották még fél napig. Egyes források szerint rasszista fenyegetésekre már korábban is sor került, fenyegető leveleket is kapott már a stáb, Jussie támadását követően pedig fokozták is a biztonságot a sorozat többi sztárjánál.
A 2015 óta futó igencsak sikeres Empire sorozat segített a színésznek zenei karrierjét is elindítani, a sorozatban is egy nyíltan meleg fekete férfit alakít. A chicagói rendőrség már nyomoz az ügyben, de egyelőre homofób, rasszista bűncselekményként kezelik az ügyet, és helyszíni videók után kutatnak.