Brazília legtökéletesebb teste pőrén

2013. szeptember 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amikor a nyomtatott sajtó válságáról hallunk folyamatosan, furcsa kezdeményezésnek tűnhet egy letűnt magazin felélesztése.

Isabeli Fontana Lui
Fotó: Lui/KatjaRahlwes

Azt gondolnánk, hogy az ilyesmi eleve halálra van ítélve, de úgy látszik, szerencsére akadnak még meglepetések. Még akkor is, ha a Lui magazin nem a hölgyek, hanem éppenséggel az urak ízlését igyekszik kiszolgálni. Az 1963-ban alapított lap a Playboy francia versenytársa volt, fénykorában még 350 ezer eladott példánnyal büszkélkedhetett. A 80-as évek végén aztán megszűnt, de gyorsan újjá is alakult és 1994-ig még, korántsem a régi intenzitással, de működött. A lapot az alapításának 50. évfordulóján alapították újra, ahogy nálunk már láthattad, a címlapon Léa Seydoux meztelenkedett. A siker nem is maradt el, a megjelenés napján elkapkodták a Lui összes példányát!

A Lui magazinnak már korábban is dolgoztak divatfotósok, most pedig egyértelműen ezt a vonalat szeretnék erősíteni, így a szexi színésznő mellett első sorban modellek vetkőztek, első sorban divatfotósok kamerája előtt. Egy ilyen koncepcióba ki más illett volna jobban, mint Isabeli Fontana. Az idén 30 éves brazil topmodell lenyűgözően tökéletes testét mutatta meg Katja Rahlwes fotóin.

Isabeli Fontana Lui
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tudatos hidratálás a teniszpályán és azon túl (x)

Tudatos hidratálás a teniszpályán és azon túl (x)

Két csodaszer, amelyek új szintre emelik a hajápolási rutinod (x)

Két csodaszer, amelyek új szintre emelik a hajápolási rutinod (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)