Borzasztó szomorú, de őszinte interjút adott Ben Affleck

2020. február 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ben Affleck és Jennifer Garner házasságának, amikor 2015-ben vége lett, mindannyiunk igencsak megrengetett. Egyike voltak azoknak a kőbiztosnak tűnő hollywoodi pároknak, akikről azt gondoltuk, soha semmi nem állhat közéjük, mégis a legnagyobb klisékbe fulladt a dolog: Affleck visszatérő alkoholizmusa és a bébiszitterrel való viszonya tette be az ajtót Garnernél, hiába volt három közös gyerekük. A válást ugyan csak 3 évvel később mondták ki, és úgy tűnt egy adott ponton, hogy mégiscsak sikerült megmenti a házasságukat, de Affleck újabb körös alkoholproblémái ismét megakadályozták ezt.

Ben Affleck Jennifer Garner
Fotó: Getty Images

A színésznek a sok botrány ellenére, valahogyan mégiscsak sikerült megőriznie a bebetonozott helyét Hollywoodban, és bár volt néhány rosszabb filmes választása, azért mégiscsak eljátszotta Batmant, még ha nem is aratott vele osztatlan sikert, és rendezőként is megmutatta tehetségét, amiért 2013-ban megkapta második Oscar-díját is.

Ben Affleck végre helyrejött az elvonó után és jobban néz ki, mint valaha

Ben Affleck végre helyrejött az elvonó után és jobban néz ki, mint valaha

A többszörös elvonókúrás történetek és azután a bizonyos rettenetes háttetkó után úgy tűnik, Ben Affleck végre eljutott arra a pontra, amikor sikerült szembenéznie saját démonjaival és elindult a gyógyulás útján. Ennek egyik legfontosabb állomása az őszinteség, amiből nincs hiány legújabb interjújában sem, amit a márciusban megjelenő új filmje, a The Way Back kapcsán készített vele a The New York Times. Affleck karaktere a filmben talán túlságosan is ismerős lehet számára, hiszen egy kiégett, alkoholista középkorú férfit alakít, akinek a házassága és az egész élete ráment arra, hogy ivott. A film rendezője, Gavin O`Connor el is árulta, hogy a film végén annak a bizonyos jelenetnek a leforgatása után, amiben Jack (Ben Affleck) bocsánatot kér a volt feleségétől, a színész rendesen összetört, a rendező szerint abban a jelenetben nem is Jacket, hanem Bent magát látjuk.

Az interjú során természetesen kitérnek a válásra is, és Ben Affleck jelen időben kijelenti, hogy amit még mindig a legjobb bán az életében, az a válása.

Nem tudjuk, mit tartogat számukra a jövő, de reméljük, ha nem is egymás mellett, de megtalálja Jennifer Garner és Ben Affleck is a boldogságot.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)