Borzalmas: A TikTok-on lett öngyilkos, de 3 óra múlva szóltak csak a rendőrségnek

2020. február 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szörnyű, de sajnos nem egyszeri eset, hogy élőben közvetítenek halálos balesetet, vagy öngyilkosságot a közösségi médiában. A mindenkit sokkoló ügy nem most, hanem közel egy évvel ezelőtt Brazíliában történt.

Borzalmas: A TikTok-on lett öngyilkos, de 3 óra múlva szóltak csak a rendőrségnek
Fotó: Shutterstock

Egy fiatal, 19 éves vlogger közvetítette élőben az öngyilkosságát a TikTokon, amit 270 látták. A fiatalember holtteste még majdnem egy órán keresztül volt látható, mialatt 500-nál is több komment érkezett a közvetítéshez. Az eset azért most kavart vihart, mert a gyilkosságot követő nyomozás után most derült fény rá, hogy a TikTok brazil képviselete három órát várt arra, hogy értesítse a helyi rendőrséget.

Önmagában nem is az okozott botrányt, hogy a TikTok alkalmazottainak három órán át elkerülte a figyelmet a videó, hanem az, hogy nagyon is tudtak róla. Kevesebb, mint egy órával a haláleset után már belső utasításban hívták fel a figyelmet arra, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az öngyilkosságból ne legyen vezető hír a médiában. Érthetetlen, hogy miért vártak mégis további két órát arra, hogy értesítsék a rendőréget, és miért nem állították le gyorsabban az élő adást.

A brazil TikTok szerint az eset óta szigorították a belső szabályzatukat, és kidolgozta egy protokollt, hogy gyorsabban tudják kezelni a helyzetet. Többen azonban felhívják rá a figyelmet, hogy a közösségi média különféle platformjai képtelenek időben, és jól reagálni a hasonló szituációkra. Többen emlékeztettek rá, hogy a brazil fiatal öngyilkosságához hasonló eset előfordult nem is olyan régen az Instagramon is, amikor egy 14 éves kislány lett öngyilkos, és előtte a felületen nagyon is egyértelműen jelezte a szándékát.

5 dolog, amit SOHA nem szabadna megosztanod a Facebookon!

5 dolog, amit SOHA nem szabadna megosztanod a Facebookon!

A közösségi média platformjainak élő adásaira nem könnyű azonnal reagálni, de sokan vélekednek úgy, hogy alapvetően el sem szabadna indítani egy ilyen szolgáltatást, úgy, hogy az ilyen helyzetekre nincs felkészülve egy felület. Csak remélni lehet, hogy a TikTok valóban képes változtatni a szörnyű tragédia után.

Jelezd, ha baj van! Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)