Második gyermekét várja Amber Heard, szóvivője erősítette meg a gólyahírt
Amber Heard egy 3 és fél éves kislány, Oonagh Paige édesanyja, most pedig napvilágot látott a hír, hogy bővül a családja.
Ezeket láttad már?
Amber Heard az utóbbi években eltűnt a nyilvánosság szeme elől, nem csoda, hiszen Johnny Depptől való 2016-os válását több évig tartó csúnya pereskedés követte. A 2022-es ítélet előtt Heard azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megszületett első gyermeke, akivel kapcsolatban akkor azt nyilatkozta: reméli, eljutunk egyszer oda, hogy természetessé válik, ha a nő nem vágyik gyűrűre ahhoz, hogy gyermeke lehessen.
Azóta sem derült ki, hogy ki Oonagh Paige édesapja, azt viszont már tudni lehetett egy ideje, hogy Amber Heard béranya segítségével lett anyuka. Most pedig bővül a család, a szóvivője a People magazinnak erősítette meg, hogy az Aquaman 38 éves színésznője második gyermekét várja. A szóvivő elmondta: „Még korai szakaszában jár a terhesség, ezért megérthetik, hogy ebben a stádiumban nem szeretnénk részletekbe bocsátkozni. Annyit azonban elárulhatunk, hogy Amber boldog, mind önmaga, mind Oonagh Paige miatt.”
Amber Heard egyedülálló anyukaként neveli lányát
Oonagh Paige 2021 tavaszi születése óta Heard időnként megszólalt vele és az anyasággal kapcsolatban, közösségimédia-posztjaiban „csak az anyának és az apának” vagy „sokoldalú mamának” nevezte önmagát. Emellett egyszer sem nyilatkozott párkapcsolati állapotáról, nagy valószínűséggel egyedül látja el kislánya nevelésér. Az említett per lezárultával Amber Heard Spanyolországba költözött és az NBC Newsnak adott interjújában azt mondta, hogy alig várja, hogy családjára koncentrálhasson.
Teljes állású anyuka lehetek, tudja? Nem kell ügyvédekkel folytatott hívásokat intéznem.
Források szerint a színésznő azért döntött úgy, hogy külföldre költözik, mert „a per rendkívül stresszes volt, és új kezdetet akart”, hozzátéve, hogy most „új energiája van, és azokra a dolgokra összpontosít, amiket szeret.” 2023 végén Conor Allyn rendező, aki az In the Fire című thrilleren dolgozott a színésznővel, elmondta, hogy Amber Heard „a legjobb életét éli Spanyolországban a lányával, és így találja meg a boldogságot.” A rendező hozzátette, hogy a nő „igazán elhivatott anyuka” és „nagyon jól beosztja az idejét” Oonagh számára.