Al Ghaoui Hesna: „Naivitás lenne azt hinni, hogy hermetikusan el lehet zárni a gyerekeket a világban zajló dolgoktól"

A haditudósítók, mint Al Ghaoui Hesna sokszor az életüket kockáztatva dokumentálják a gyerekek, családok helyzetét a legveszélyesebb, puskaropogástól hangos helyekről. Most egy jó ügy érdekében fogtak össze az UNICEF Magyarországgal. Az erőszakmentesség világnapján elindult egy jótékonysági kezdeményezés, adománygyűjtés a fegyverek árnyékában felnövő gyerekek helyszíni életmentő támogatására.

Mivel foglalkozol, amióta hazajöttetek Amerikából?

Már két éve itthon vagyunk, és azt folytatom, amit korábban is csináltam: előadásokat, workshopokat tartok cégeknek, közösségeknek. Az ösztöndíjjal főleg a félelmet, a lelki alkalmazkodóképességet és a poszttraumás növekedést tanulmányoztam, ezeket a témákat mind belefoglalom az előadásaimba. Több olyan izgalmas projekten is elkezdtem dolgozni, amelyek most bontakoznak ki, és az UNICEF rendezvény témájához is kapcsolódnak.

Mesélnél az egyik legfontosabbról?

Egy norvég pszichológusnővel egy olyan applikációt fejlesztettünk ki, ami háborúban érintett, főleg ukrán, szíriai és libanoni gyerekeknek szól, az élményeik feldolgozásában támogatja őket. Angolul, ukránul már megjelent, hamarosan magyarul és arabul is készen lesz egy letölthető könyvvel együtt. Az első eredmények nagyon biztatóak, remélem minél több ukrán ajkú kisgyerekhez eljut majd Magyarországon is. Az ingyenes applikáció neve Magic Mitten, és a magicmitten.org honlapon található linkről is le lehet tölteni.

Al Ghaoui Hesna a jövőben forgatni is fog, de nem televíziós műfaj, hanem dokumentumfilm témában

Illés Fanni: „Minden nap eldöntheted, milyen életet szeretnél élni, hiszen minden nap egy új esély”

Miért fontos magyarul is elkészíteni, szerencsére a magyar gyerekek nem érintettek a háborúban?

Az applikáció mindenkinek nagyon hasznos, még felnőtteknek is. Ez egy interaktív mese, és olyan feladatok vannak beleágyazva a történetbe, amelyek segítenek az érzelmek felismerésében, a relaxálásban, az erőforrások tudatosításában. A családban a gyerekek nagyon szeretik, mert többféle önkifejezési mód is adott a digitális felületen és a kinyomtatható verzióban, lehet benne írni, rajzolni. Élvezettel dolgoznak a feladatokon, akkor is, ha komolyabb trauma nem érte őket. A célunk, hogy minél több olyan csoporthoz jusson el, például pedagógusokhoz, akik a háború kérdésében érintett gyerekekkel dolgoznak.

Hogy találtál egy norvég pszichológusra, aki segített a megvalósításban?

Az egyetemen, a pszichológia szakon egy szintén ösztöndíjas, norvég pszichológusnak meséltem a tervemről. Ő ajánlotta egy norvég kollégáját, aki sokat dolgozott menekült gyerekekkel, vele készítettem el az applikációt. Személyesen a mai napig nem találkoztunk, viszont online több száz órán át dolgoztunk együtt. Nem csak mi, sokan mások is elképesztően sok munkát tettek bele, hogy ez az app megvalósulhasson. Megható volt látni, milyen sokan támogatták ezt a nemes célt, kérés és ellenszolgáltatás nélkül felajánlották a segítségüket a megvalósításban, a gyerekek segítésében.

Hasznos volt egy évet tölteni Amerikában?

Abszolút megérte. Sokat tanultunk magunkról, a családról, és összességében jól sikerült. Nagyon nehéz volt az elején, annak ellenére, hogy szinte minden el lett rendezve indulás előtt. Még számomra is megdöbbentő volt - pedig sokat éltem külföldön -, hogy családdal mennyire más, logisztikai kihívás tud lenni egy költözés. Két hónap kellett, hogy be tudjuk rendezni az új életünket, tanulságos időszak volt. Rengeteg új élményünk, tapasztalatunk, kapcsolódásunk lett, a család életében nagy ajándéknak számít.

A gyerekek megtanultak angolul?

Igen, szépen megtanultak, pláne úgy, hogy egyáltalán nem ismerték a nyelvet, amikor kimentünk, nyilván mindig van hova fejlődni.

Magyar iskola működött tőletek félórányira, ennek hasznát tudtátok venni?

Sokat segített nekünk a magyar közösség, segítő emberek fordultak felénk szeretettel, nagyon jó érzés volt. Tudjuk, hogy élnek olyan magyarok kint, akik nem keresik a magyarok társaságát, de mi nem ilyen, hanem egy nagyon klassz csapatba csöppentünk. Életre szóló barátságokat kötöttünk több emberrel, a példánk rácáfol a sztereotípiákra.

Al Ghaoui Hesna mentális egészség kommunikációval, és annak minden ágával foglalkozik

Osváth Zsolt: „Most már nem egy duci negyvenes apukának nézek ki”

Tartottál órákat, meséltél a magyar gyerekeknek, hisz annyi mondanivalód van a világról…

Az időzítése ennek az ösztöndíjnak szerencsétlen volt, pont a covid közepén költöztünk ki. Az amerikai rendszerre jellemző közösségi, családi részvétel teljesen lenullázódott a járvány alatt. Egy év alatt egyszer mehettünk be az iskola területére a szigorítások miatt, amit nagyon sajnáltam. Semmi ilyenben nem tudtunk részt venni. Így is szerencsésnek tartom magunkat, hogy egyáltalán ki tudtunk költözni.

Hazatérve új dolgokba vágtál bele?

Sok mindennel foglalkozom, mentális egészség kommunikációval, és ennek minden ágával. Ez azt jelenti, hogy előadásokat tartok, podcastot készítek a témában, könyvet, cikkeket írok, beszélgetésekre hívnak. Amerikában tartottam és tartok előadást, főleg a traumainformált újságírásról, és az ezzel kapcsolatos témákról. Itthon nem tanítok egyetemen. Most végzem az utolsó évemet mesterképzésben médiapszichológia szakon egy amerikai egyetemen, hamarosan hivatalosan is tudok majd dolgozni médiapszichológusként, aminek rengeteg ága van.

Itthon van igény erre?

Magyarországon még kevésbé ismert ez a terület, nevesítve sincs. Az előadások, amiket már most is tartok, kapcsolódnak ehhez a témához: a félelemkezelés, a lelki alkalmazkodóképesség, a reziliencia. A média mindennek egy speciális ága. Az, ahogy a médiafogyasztás hat ránk, ahogy az újságírók hatnak az olvasó pszichéjére a tartalmak által, amit publikálnak. Mindez visszahat az újságíróra is, a traumatikus történetek, amiket feldolgoz.

Annoni Zita: „Azt mondani, hogy egy nő negyven felett már ne csináljon semmit, hatalmas hülyeség”

Minden összekapcsolódik, de ez nincs kimondva, nincs erre fókusz helyezve, pedig a mindennapi életünk része. Szeretnék ezzel kapcsolatban több tudatosságot behozni, majd meglátom, mennyire lesz erre itthon érdeklődés. Külföldön is most kezd épülni ez a fajta tudatosság a médiapszichológiával kapcsolatban, az még az amerikai egyetemeken belül is új szak.

Elképesztő, hogyan hat ránk, a döntéseinkre a viselkedésünkre és az érzéseinkre az a sok impulzus, amit kapunk vagy összeszedegetünk a külvilágból. Mennyire nem vagyunk tudatosak ezzel kapcsolatban, pedig egyrészt a hírforrásainkat is érdemes lenne így kiválasztani, másrészt sokkal tudatosabban kommunikálni egymással, munkahelyen, kollégákkal, beosztottakkal. A számos izgalmas kutatás megmutatja, mi az, ami kontraproduktív, és mi az, ami támogathatja a mentális egészséget.

A tévézéshez szívesen visszatérnél?

Nem vágyom rá. Forgatni fogok még, de nem televíziós műfaj, hanem dokumentumfilm témában. Ez pedig nehéz, mert nem egy kifizetődő ágazatnak számít, nagyon költségigényes, és nehéz rá forrást találni. Szerencsére optimista vagyok.

Ullmann Mónika: „Szeretek mindent humorral megoldani”

A lányaid szoktak kérdezni a korábbi haditudósítói munkádról?

A nagyobb lányom egyre többet kérdezget erről. Valamelyik este egy libanoni történet után érdeklődött, amit egy előadásomból csípett el. Mivel felnőtt tartalom, amikről beszélek,nem szoktam elvinni őket az előadásimra, de pont belehallgatott a végébe, majd az egészet szerette volna megismerni. Lágyítva próbálok mesélni, amit egy tízéves be tud fogadni, miközben ugyanúgy érzékeli, hogy háború zajlik a szomszédos országban.

Nem nézünk és hallgatunk előttük híreket, de naivitás lenne azt hinni, hogy hozzájuk nem jutnak el ezek a történetek. Hiszek abban, hogy érdemes az ő befogadási szintünkön beszélni mindenről, ahelyett, hogy az iskolában, a társaiktól innen-onnan elcsípett információk alapján alkossanak véleményt, amelyek a valóságnak nem feltétlenül felelnek meg. Csak több szorongást váltanak ki belőlük, mintha egy szülő a megfelelő módon engedne bepillantást a valóságba. Naivitás lenne azt hinni, hogy hermetikusan el lehet zárni a gyerekeket a világban zajló dolgoktól.

Mennétek tovább egy másik országot is kipróbálni?

Bennem még él a vágy, hogy máshol is éljünk családként. Szeretek utazni, más országokat megismerni, így nem tartom kizártnak, hogy egy újabb országban is fogunk még élni egy ideig.