Ajándékkalauzzal itt a decemberi GLAMOUR magazin, címlapon Lékai-Kiss Ramóna
Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy újra ugyanott leszünk ismét, mint tavasszal, eleve arra sem számítottunk soha, hogy egy ilyen méretű világjárvánnyal a 21. században még meg kell birkóznunk. De ebből is tanulunk, emberséget, együttérzést, gondoskodást, összetartást. A GLAMOUR magazin decemberi ünnepi számával reméljük, hogy egy kicsit sikerül a szíveteket is ünneplőbe öltöztetni az év végére. Ha pedig környezetkímélő ajándékokat keresnél, akkor a GLAMOUR Ajándékkalauzban sok ilyet mutatunk.
Ezeket láttad már?
Most pedig olvassátok el Maróy Krisztina főszerkesztő levelét a decemberi lapszámhoz, melynek címlapján Lékai-Kiss Ramónát láthatjátok:
Sok mindent megmutatott nekünk 2020, de azt biztosan, ha összefogunk egy ügy érdekében, akkor el tudjuk érni, amit akarunk, egyszerűen működni kezdenek a dolgok. Gondolok például a maszkviselésre, ami ma már társadalmi konszenzusnak számít, azaz a legtöbbünk nem vonja kétségbe azt, hogy van értelme. Ilyen lehetne a környezetünk védelme is, ha olyan sok kommunikációt szentelnénk neki, mint amennyit a maszkviselés elterjesztésének szenteltünk. Mindannyian tanulunk, úton vagyunk, tapasztalunk, változunk, változtatunk, és ez így van rendjén. Törekednünk kell a környezettudatosabb életmódra, a tudatosabb döntésekre, és ebben mi is megpróbálunk a segítségedre lenni, anélkül, hogy úgy tennénk, hogy mi mindent tudunk, vagy mintha a mi ökolábnyomunk láthatatlan lenne. A karácsonyi mellékletünkben most csak olyan ajándéktippeket találsz, amiket a környezetre odafigyelve válogattak össze szerkesztőink, így jó szívvel ajánljuk mindenkinek. Ha a fogyasztói döntéseink egy részét meg tudjuk változtatni, már sokat lépünk előre egy fenntartahatóbb élet felé. Sok más dolog is a körmünkre ég. Például jó lenne a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárásokon túllépve a boldogságunkra, elégedettségünkre koncentrálnunk, a nők "egyenjogúsításának" is itt van az ideje, például ami az egyenlő keresetet illeti. Ennek a lapszámnak a megvásárlásával is támogatod az újságírónőket, a női alkotókat, hiszen most is csak nekik adtunk munkát, lévén november 10-étől mindannyian ingyen dolgozunk. Még mindig ennyivel keresünk kevesebbet ugyanazzal a munkával, mint a férfi ak. Vajon meddig még?