7 millióan követik, minden vörös szőnyeges eseményen ott van, mégsem ismerjük

2019. július 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 30-as évei elején járó brazil származású influencer nem összekeverendő az énekesnő Camilla Cabello-val, az ifjú Shawn Mendes állítólagos új barátnőjével.

7 millióan követik, minden vörös szőnyeges eseményen ott van, mégsem ismerjük
Fotó: Getty Images

1. 14 éves korában költözött Brazíliából Amerikába, pontosabban Pennsylvania-ba, a középsuli befejezése után pedig Boston felé vette az útját, ahelyett, hogy egyetemre ment volna, de biztosította anyukáját, hogy igenis büszke lesz rá.

2. Első munkahelye a Macy's-nél volt, ahol megismerkedett a Dior kozmetikumokkal, és itt jött rá mennyire odáig van ezért a világért. Igazi profi makeup artist lett belőle, és felfedezte a YouTube-ot, mint csatornát, ahol meg is mutathatta tehetségét a nagyérdeműnek. Ez a social média felület ebben az időben kezdett igazán népszerűvé válni, szóval jól meglovagolta a felszálló ágat, és ha ma rákeresünk a nevére, akkor 3.4 millió feliratkozóval és rengeteg smink tutorial videóval találjuk szembe magunkat.

3. Első ruhakollekciója a Revolve közreműködésével nem régen került piacra, itt teljes mértékben megmutatkozik sokoldalúsága, és kreativitása. A kollekció rendkívül sok anyag, minta és textúra keverékének elegye. Camila nem tud igazán kedvencet választani, de a menta színű vászon részleg miatt igazán izgatott, mert ő is szívesen visel egy könnyed blézert, hozzá színben passzoló nyári sorttal.

4. Inspirációját a celebektől szerzi a TV-ből, de bármi megihletheti, amivel csak utazásai során találkozik.

5. Néha, mint mindenki ő is vágyik egy kis közösségi médiától mentes időszakra, ezért ebben az életmódban, amit folytat azt találja a legnehezebbnek, hogy ha vakációzni is megy valami gyönyörű helyre, azt is közszemlére kell tennie. Legjobb kikapcsnak azt tartja, ha hazautazhat Brazíliába, lovagolhat, és egyszerűen csak közel lehet a természethez. Egy ilyen utazás után extra frissnek érzi magát, ezért igyekszik kétszer is hasonlóan kiruccanni egy évben.

6. Az idei volt számára az első MET gála, és olyanokkal készített tükör szelfit, mint Emily Ratajkowski, Priyanka Chopra Jonas. Diane von Furstenberg invitálta meg, saját vendégeként, ruhája pedig nem okozott csalódás a kíváncsi szemeknek.

Fotó: Getty Images

7. Michael Kors 2019-es szivárvány kapszula kollekciójának beharangozója Camila volt, egy szivárvány MK logós pólóban. Az esemény maga egy szűk körű reggeli keretein belül került sor, és igazán jó hangulatban telt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)