Szuper magyar és külföldi beauty márkák egy helyen

2018. május 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ma már egyre többen váltanak tudatos életmódra a legkülönbözőbb területeken, így a mindennapi szépségápoláson belül is egyre népszerűbb a tudatos vásárlás. A Projekt #28 - Szépség! című bolt, amelynek elődjét 2017-ben rendezte meg a csapat, idén hasonlóan szakszerű, komplex módon igyekszik körüljárni a szépségápolás témakörét, és egyéni, személyre szabott megoldást nyújtani minden érdeklődőnek, kortól pénztárcától és még nemtől is függetlenül. Az idei szépségápolási bolt vezető gondolata szintén a "tudatosság".

De mit is jelent ez pontosan a szépségápolás témakörében? Egyszerűen azt, hogy ismerjük meg bőrünket és annak sokrétű igényeit, és annak megfelelően választunk. Így pedig megférhet egymás mellett a natúr, a bio, a professzionális, a klinikai, az új hullámos koreai, vagy épp a hagyományos kozmetikum is. A kulcs, hogy jól válasszunk, és főleg elvonatkoztassunk a csomagolástól és reklámoktól, hogy az összetevőket figyeljük és elemzünk, tehát: hogy tudatosan építsük fel a nekünk megfelelő mindennapi bőrápolási rutint.

Azonban weboldalt böngészve nem olyan egyszerű kiválasztani a hozzánk valóban passzoló termékeket, hiszen egyrészt nem tudjuk megérinteni, kipróbálni, másrészt szakmai segítség is elmarad. Ebben kíván segítséget nyújtani a Projekt Showroom májusi boltja, ahol a szervezők a számtalan, jelenleg színen lévő szépségápolási irányzat, filozófia márkáiból és termékeiből válogatták ki a legjavát - kizárólag a hatóanyagokra koncentrálva.

"Külön figyelmet fordítunk az élményre, amit a szépségápolás nyújt a mindennapok viharában - emiatt is nagyon fontos a számunkra, hogy vásárlóink a megfelelő tájékoztatás után a számukra legmegfelelőbb terméket kezdjék el használni, hogy minél hasznosabb és örömtelibb legyen az az öt-tíz perc, amelyet naponta az ember magára fordít; egyedül, a tükör előtt, a hosszú távú megtérülés nyugalmában." – mondta Debreczeni Fanni a Szépségápolási pop-up bolt projektvezetője.

Az idei bolt közel 30 szigorúan válogatott márkát mutat be. Lesznek közöttük olyanok, amelyekkel már találkozhatott az avatottabb közönség, de sok olyan is, amely csak professzionális kozmetikákban, webáruházban, vagy akár csak külföldön volt elérhető - mindeddig.

Idén a magyar márkák között több újdonság is megtalálható lesz, persze sokan már ismerős nevek, ilyenek a Soins, Phi, Harangvölgyi, Adrienne Feller, Zanza, Vintage Beauty, Blanche, Herbarting, Happy Skin, KAP, Geek&Gorgeous és a nagy érdeklődésnek örvendő Tindigo termékei is. Újdonság a Karité, körömápolás terén a Sparitual, illetve a tavaly résztvevő márkák választéka is bővült.

További információ: www.facebook.com/projektshowroom

Nyitvatartás május 27-ig: Minden nap 10:00 - 20:00 óráig / Bp. VI. kerület Paulay Ede utca 29.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)