Dobó Kata a Garnier arca lett!

2017. március 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A színésznő hullámos, ragyogó, vörös hajzuhatagát régóta csodáljuk, és azt is, ahogyan ezt a különleges színt viseli. Ezt a Garnier sem hagyta szó nélkül, olyannyira, hogy felkérték Katát, legyen a szépségnagykövetük és a Color Naturals Créme hajfesték arca.

Ha jobban megnézzük a gyönyörű szépségnagykövet fotóját a festék dobozán, vagy a reklámfilmben, láthatjuk, hogy ez a vörös nem az a vörös, amit megszoktunk már tőle! A szemünk nem csal, hiszen Dobó Kata kifejezetten a kampány kedvéért választott magának egy új árnyalatot, olyat, amelyet korábban még sosem viselt.

A vörös haj én vagyok, ezért a színt nem szerettem volna lecserélni. De találtam egy olyan tónust, ami vörös, és fantasztikusan természetes hatású. Bár picit mélyebb árnyalat, mint a korábbiak, de pont ettől olyan különleges. Azonnal megszerettem! – nyilatkozta a színésznő, aki azt is elárulta, hogy nagyon odafigyel a hajápolási szokásaira. Göndör a hajam, ráadásul mindig festem, így tényleg extra odafigyelést igényel, ráadásul ott vannak a színházi és filmes munkáim, amelyek során szintén igénybe van véve a hajam. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hajfestékem ne csak színezzen, de a maximális ápolást is megadja a hajamnak.

Katával a GLAMOUR Women of the Year díjátadó jelöltje között is találkozhattok, Az év színésznője kategóriában. "Nagyon büszke vagyok a már a jelölésre is, és arra, hogy ilyen remek kollégákkal együtt szerepelhetek a jelöltek között. Örülök, hogy a GLAMOUR magazin kiáll a nők mellett, ez számomra is egy kiemelten fontos téma. Én magam is rendszeresen támogatok olyan kezdeményezéseket, amelyek a nők életét igyekszik jobbá tenni, segíteni" – nyilatkozta a színésznő.

Kata hajszíne egyébként a tiéd is lehet, keresd a GARNIER COLOR NATURALS CRÉME hajfesték 5.52-es árnyalatát!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)