11 szépséglecke, amit felnőtt nőként tudnod kell

2017. január 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ezeket a szépségleckéket meg kell fogadnod!

11 szépséglecke, amit felnőtt nőként tudnod kell
Fotó: Thinkstock
Fotó: Thinkstock

Ezen a ponton már igazi áldás, ha minden nap szánsz időt az arcod tisztítására. Szerencsére, a mai világban, oly' sokan vagyunk, mi nők a karrierünk csúcsán, hogy semmi sem állíthat meg. Még az sem, ha az üzleti vacsorán már a harmadik pohár rozé csúszik le. Viszont sajnos ez azzal jár, hogy annál kevesebb időt szánunk magunkra, hazaérve csak bedőlünk az ágyba. Pedig nagyon fontos az arc rendszeres ápolása. Elaludni egy fárasztó nap után, sminkben, a legrosszabb döntés, mert bőrpirosodást és pattanásokat okozhat, valamint a pórusok kitágulásáért is felelős. Úgy tűnik az arcmosás is egyfajta luxussá vált, pedig ez épp olyan esszenciális összetevője az estének, mint megmosni a fogad.

Fotó: Thinkstock

A színek jönnek és mennek, de ami örök és utolérhetetlen, az a klasszikus vörös rúzs. De mi a trükkös része? Hogy megtaláld, a számodra leginkább passzoló árnyalatot. Ha világos, hideg tónusú a bőröd, akkor inkább egy kékesebb árnyalatú piros a csúcs, mint a rubin vagy a bordó. Ha viszont közép- vagy melegebb a bőröd színe, akkor áss kicsit mélyebbre. Egy tégla vagy egy rusztikus árnyalatú rúzs után kutass – állítja Troy Surratt, New York-i sminkmester, aki nem mellesleg, a sztárok kedvence.
Ha lusta vagy, vagy nincs túl jó érzéked a színekhez, válassz egy kiegyensúlyozott színt, ami nem túl kékes, sem túl narancsos, mint a LUVIA krémes állagú vegán rúzsa, Milano's Romance árnyalatban.

Fotó: Thinkstock

A jó hír: már nálunk is fejlődnek az arc- és bőrápolási szokások, mondhatjuk, kialakulóban vannak a reggeli és esti rituálék. Egyre többen vannak, akik hajlandóak kicsit többet kiadni, cserébe pedig megkapni, amire vágynak. A megfelelő és hatásos termékeket. Ilyenkor azt tapasztalhatod, hogy a bőröd állaga megváltozik, szebb lesz, tisztább és fiatalosabb.
A rossz hír: Nem abból áll a bőrápolási rutin, hogy felteszed az éjszakai szérumot és már többet nem kell vele foglalkoznod. Arcod állandó hidratálást és belső tisztítást is igényel. Az alkohol, a változó alvási szokások, valamint az egészségtelen életmód is a befolyásoló tényezők közé tartozik, amik sajnos előbb, vagy utóbb, meglátszódnak. Az egészségest választani kifizetődő, a bőröd is hálás lesz érte.

Fotó: Thinkstock

Ideje egyet bicepszre gyúrnod, vagy legalább erősíteni picit! Bár a fodrászod által adott időpontok között, próbálod minél gyorsabban elintézni a szárítást, pont úgy, ami még a komfortzónádon belül van, most mesterévé válhatsz a hajszárítás rejtelmeinek. Készítsd el úgy a hajad, mint ahogy a fodrászod szokta. Ha a beszárítást, akkor kezded el, amikor a hajad még teljesen vizes, sokkal nehezebb a formázás a hajkefével, ráadásul még több időt is vesz igénybe – mondta Nunzio Saviano, New York-i hajszobrász. Várd meg, míg körülbelül a hajad 75%-a megszárad, ezután kezd el a hajformázást. Ez eltünteti az ápoló nagyobb részét, ami szintúgy könnyebbé teszi a beszárítást.

Fotó: Thinkstock

Mindannyian kísérletezünk az illatokkal. Bár van, ami addig tetszik, ameddig a bőrödre nem fújod, azért nagy a lehetőségek tárháza, bármikor rábukkanhatsz egy számodra különleges darabra. Nem mondjuk, hogy ezek után fogadj örök hűséget a parfümödnek, de valljuk be, nincs is emlékezetesebb egy szuper illatnál. A környezeted kétségkívül megjegyzi majd a védjegyed. Talán többet ér az aláírásodnál.

Fotó: Thinkstock

Bár már az első pattanásod óta jársz kozmetikushoz, mégsem elég egy kéz arra, hogy összeszámold, hány helyen voltál. Pedig érdemes elköteleződni egy profinál, ugyanis azt a kezelést nyújtja, amire az arcodnak szüksége van. Persze a folyamat nem egyszerű, főleg, ha alacsony költségvetésből szeretnéd megoldani, akkor valószínűleg már te is mentél haza vöröslő fejjel a spából. Viszont a próba az egyetlen módja annak, hogy megtapasztald, mire van szükséged. Így találod meg a számodra tökéletest. Minden nőnek szüksége van egy kozmetikusra, akiben bízik, kezeli az arcát és óvatosan bánik vele. Az állandó tisztítással megelőzhető a ráncosodás vagy a nap okozta sérülések a bőrfelszínen.

Fotó: Thinkstock

De ne szedd magad! A szemöldökformázás nagyon trükkös lehet, ugyanis ha egyedül állsz neki, csak az egyik oldalt nézed, a másikat nem, így megeshet, hogy nem egyformára sikerül. Ráadásu,l ha még túl vékonyra is sikerül, sajnos nem tudsz vele mit csinálni, amíg vissza nem nő. Inkább hagyd egy hozzáértőre, a festésében viszont a te kezed legyen benne. Nincs másra szükséged, mint egy szuper a szemöldököd színével megegyező ceruzára egy átlátszó szemöldökformázó zselére.

Fotó: Thinkstock

A legjobb, ha 6-8 hetente vágatsz a hajad végéből. Első hallásra talán intenzívnek tűnik, de megakadályozhatod ezzel a hajad töredezését, ezáltal lesz egészséges és dús hajad. Ráadásul nincs is jobb egy hajvágásnál. Ilyenkor újulsz meg teljesen, még akkor is, ha csak néhány centiről beszélünk.

Fotó: Thinkstock

Ha eddig szempillaspirál minimalista voltál, itt az ideje, hogy meglásd az új lehetőségeket – kifejezetten a szempilla göndörítésben. Lehet, hogy te is azon nők közé tartozol, aki fél először a göndörítéstől, de miután kipróbáltad, soha többé nem engeded el. Az íves pillák kinyitják a tekinteted és automatikusan nagyobbnak és fényesebbnek tűnnek.

Fotó: Thinkstock

Átlagosnak lenni, már nem trendi. De a mostani tanácsunk, igazán átlagos, a szó pozitív értelmében: hidratálj. Mialatt lekötöd magad a kísérletezéssel, hogy melyik hámlasztó és szérum válik be a bőrödön, ez idő alatt ne feledd el a jó öreg hidratálódat. Gyakran előforduló probléma, hogy amikor száraz az arcbőröd, gyulladt is. A krónikus gyulladás következménye lehet az érett bőr, valamint a ráncok kialakulása.

A szépségszerkesztő kedvencei:

1. szempillagöndörítő FOR YOUR BEAUTY 799 Ft | 2. hidratáló arckrém BOBBI BROWN 15 200 Ft/50 ml (1 ml/304 Ft) | 3. Szemöldökformázó zselé H&M 1790 Ft | 4. Krémes állagú vegán rúzs (Milano`s romance) LUVIA 4690 Ft | 5. Mélytisztító arclemosó hab MÁDARA 5790 Ft/150 ml (1 ml/38,60 Ft) | 6. Eye brows önhegyező szemöldökceruza MAC 5200 Ft

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)