Saját lakás? Lehet, hogy le kell mondanod róla

Hogy milyen húsba vágó a kérdés, azt jól mutatja, hogy a Neked honnan lesz lakásod? címmel meghirdetett eseményre pillanatok alatt ezernél is több érdeklődő volt a Facebookon, és végül a nagy előadó tényleg teljesen megtelt a rendezvény kezdetére, ha volna csillár, talán még azon is lógtak volna, de így csak a padsorok melletti lépcsőt foglalták el az érdeklődők. Az esemény moderátora, Farkas Boglárka pedig az első mondatával jelezte, hogy bármennyire is örülnek a nagy érdeklődésnek, sajnos az eseményben címében feltett kérdésre azonnal alkalmazható választ nem fognak adni, tehát nem reménybeli lakástulajdonosokként távozunk majd a rendezvényről.

A magyar mamahotel kényszer

Valószínűleg kevés fiatal tervezi úgy az életét, hogy a húszas éveit, a harmincas éveinek elejét még a szüleivel fogja tölteni. Feltételezhetően alapvetően mindenki arra törekszik, hogy kialakíthassa a saját életét, amibe az önálló lakhatás is beletartozik. Az látszik azonban, hogy a magyar fiatalok egyre nagyobb számban élik a fiatal felnőtt életük jelentős részét a szüleikkel egy háztartásban, azaz a mamahotel lakói maradnak. Tegyük azonban hozzá, hogy a most ismertetett kutatás eredményeit végiggondolva feltehetően korántsem a kényelem, hanem sokkal inkább a kényszer miatt alakul így a magyar fiatalok élete. Pósfai Zsuzsanna a Periféria Kutatóközpont munkatársaként részt vett a lakhatási jelentés elkészítésében, és ő elmondta például, hogy míg az ezredforduló környékén a 35 év alatti háztartásfők csupán 10%-a volt albérlő, addig mostanra minimum megháromszorozódott ez a szám. Miközben évről-évre emelkedik a 35 év alatt a szüleikkel élők aránya: 2017-ben még 60% alatt volt ez a szám, de tavaly már majdnem 63%-uk lakott otthon, ami ez európai átlagánál (48%) jóval magasabb arány. A fiatalok költözését 67%-ban anyagi okok hátráltatják. Felesleges volna elveszni a számokban, de nagyon az látszik kirajzolódni, hogy egész egyszerűen a mai fiatalok jelentős része nem fog tudni kitörni az albérletpiacról, magyarán nem fog tudni saját lakást vásárolni, hanem élete nagyobb részét albérletben fogja tölteni. A jelenség egyébként nem ismeretlen, Nyugat-Európában már régebb óta felismerték, hogy eljött a bérlői generáció korszaka, de van pár jelentős és számunkra aggasztó különbség: szemben a nyugat-európai országokkal, Magyarországon az albérletpiac jóformán szabályozatlan. Az albérlet kiadása, bérlése a legnagyobb részben a gazdasági szürkezónában történik, nincs szabályos szerződés a kiadók és bérlők között, tisztázatlanok a viszonyok, általában rövid távú albérleti szerződést kötnek a tulajdonosok, így viszont a bérlők élethelyzete kiszolgáltatott, és hosszú távra nehezen tervezhetnek. Ráadásul erősen diszkrimináló az albérletpiac, hiszen például kisgyerekkel nagyon nehéz albérletet találni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy rengeteg bérlakás hiányzik a piacról, az önkormányzatok rosszul kezelik a tulajdonukban lévő bérlakásokat, és az állam a magántulajdon szerzését támogatja csak, nem ad támogatást arra, hogy valaki béreljen, akár hosszú távon. Ez annyira távol áll a magyar felfogástól, hogy sokan nem is tudják, hogy egyébként másként is lehetne a dolog, nagyon sok helyen nem csupán a tulajdonszerzést, de a lakhatást, bérlést is aktívan támogatja az állam.

A CSOK-csapda

Az állam egyértelműen azt szorgalmazza, hogy fiatalok vásároljanak saját lakást, igaz a lakáskassza állami támogatásának megszüntetésével, a lakhatási kérdést egyértelműen családpolitikai kérdéssé tették. A CSOK állami támogatása nem számol az egyedülállókkal, vagy azokkal, akik esetleg nem terveznek (például egészségügyi okokból) gyermeket, pedig lakniuk valahol nekik is kell. A közönség egyik hozzászólója egyébként felvetette, hogy az állami támogatás gyerekszületéshez kötése erkölcsi aggályokat vet fel, lényegében a szerveink feletti egyezkedés folyik az állammal. Pósfai Zsuzsanna pedig kiemelte, hogy csak mostanáig 45 ezer gyermeket "vállaltak be" a CSOK-ot felvevő párok, ami csaknem fele az éves születési szám átlagának. Ami így nem hangzik rettenetesen soknak, de egybevetve azzal, hogy nagyon sokan kiszorulnak a jogosultak köréből, már elég merész vállalásnak tűnik. Ráadásul a hitelfelvétel eladósodási hullámot indíthat el, ami mindenképpen kockázatot jelent. Illetve nagyon úgy tűnik, hogy a CSOK összege egyszerűen beépült a lakásárakba, tehát a támogatás nem támogatás lett, csak pusztán ennyivel felemelte az ingatlanpiacon az árakat. Jól látható ezzel összefüggésben, hogy megjelent egy kiszorító hatás is, például a fővárosban, nagy városokban élő családok a magas ingatlanárak miatt olyan településekre költöznek, ahol alacsonyabbak az árak, miközben a beköltözők zömmel albérletbe költöznek, azonban az elszabaduló albérletárak miatt, egyre nehezebben tudják fenntartani magukat. A CSOK fő problémája, hogy nem kiegyenlítő, hanem éppen ellenkezőleg polarizáló a társadalom szempontjából, felfelé nyitott, tehát eleve a jobb módúak számára jelenthet megoldást. A probléma azonban alapvetően nem ezzel van, hanem, ahogy arra a Habitat for Humanity ügyvezető igazgatója, Szegfalvi Zsolt is rámutatott a beszélgetés során, hogy nincs más módja az állami támogatásnak, és valójában nem létezik egységes lakáspolitika jelenleg Magyarországon.

Erre az öt dologra van szükséged, hogy boldog legyél a munkahelyeden

Erre az öt dologra van szükséged, hogy boldog legyél a munkahelyeden

Hol fogunk lakni?

A fiatalok számítanak lakhatási kérdésekben az egyik legkiszolgáltatottabb rétegnek. Elég csak annyit említeni, hogy már a felsőfokú tanulmányaik során is ki vannak szolgáltatva a lakáshelyzetnek, csak Budapesten háromszor annyi kollégiumi férőhelyre volna szükség, mint amennyi rendelkezésre áll jelenleg. Országosan 32%-os a túljelentkezés, így az egyetemi diákok albérletbe kényszerülnek, ami viszont sok család számára túlzott anyagi terhet jelent, így a lakhatási kérdések még a tanulmányokba is belefolynak. A munkaerőpiacra kikerülő fiatalok kevesebbet keresnek, viszonylag kevesen tudnak megfelelni a hitelfelvételnél a bankok elvárásainak. A szülői segítség ugyan jelentős a fiatalok lakásvásárlásában, de tekintve, hogy az egész lakosság mindössze 12%-a rendelkezik megtakarításokkal, ezért láthatjuk, hogy viszonylag szűk az a réteg, aki ezzel élni tud. Hosszú távon mindenképpen a lakásállomány bővítésére, az albérleti piac szabályozására, a hosszú távú bérbeadás támogatása van szükség. A beszélgetésben résztvevők szinte mindegyike valamilyen formában kifejtette, hogy a szemléletmódváltásra is szükség lenne, abban az értelemben, hogy a lakhatásra, az ingatlanra nem mint profitszerzési módra kellene tekinteni, hiszen otthonra mindenkinek szüksége van.

A Habitat for Humanity összefoglalását itt olvashatod el

, amely mindenki számára megfizethető lakhatásért küzd.