Lukács Miki: Kultúrát ajándékozni alap

Hirdetés

ma 09:58
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lukács Miki nemcsak a kereskedelmi csatornák képernyőjén tűnik fel gyakran, de a rajongók találkozhatnak vele színházak nézőterén, a közönség soraiban is. Előszeretettel látogat ugyanis különféle előadásokat, de elárulta, hogy a Kultúrbrigád produkciói különösen kedvesek számára.

Lukács Miki: Kultúrát ajándékozni alap
Fotó: Lakatos Péter

Ahogy Miki fogalmaz, „egy jó színház mindig elvarázsol és segít kiszakadni a hétköznapokból. A Kultúrbrigád produkciói pedig pontosan ezt tudják”. Szívének különösen kedves Alföldi Róbert több alakítása is, mint például a Znamenák István rendezte Igenis, miniszterelnök úr!, vagy Molnár Ferenc klasszikusa, az Egy, kettő, három.

Vannak darabok, amiket többször is megnéz, ilyen például Bányai Kelemen Barna főszereplésével A félelem megeszi a lelket, amelyet már három alkalommal is látott. A produkció bensőséges élménye különösen hatással volt rá, hiszen „a színpadon ülve fantasztikus élmény volt testközelből megtapasztalni a történéseket”.

Lukács Miki számára a színház menekvést jelent a szürke hétköznapok sűrű erdejének nehézségei és problémái elől. „Számomra attól jó egy előadás, ha elfelejteti velem, hol vagyok, annyira magába szippant” – mondja. A színházban átélt élmények segítenek neki elvonulni a mindennapok problémáitól, új energiákat meríteni, és színesebb, mélyebb perspektívából szemlélni a világot.

A Kultúrbrigád csapatához közös élmények is kötik a műsorvezetőt: Simon Kornéllal közös egyfelvonásos darabját, amely Szily László Beírás című művének adaptációja, az Átrium színpadán mutatták be tavaly tavasszal.

Fotó: Lakatos Péter

Lukács nemcsak élvezi a kultúrát, hanem ajándékként is szívesen adja szeretteinek. „Szerintem kultúrát adni alap” – vallja. Az ajándékai nem tárgyiasított jegyek formájában érkeznek, hanem meglepetésként. „Megmondom a barátaimnak, hogy ezen az estén tegyék szabaddá magukat – de az előadásról egy szót se árulok el!” Így válik a meglepetés még izgalmasabbá.

A műsorvezető számára a színházi estéken nemcsak maga a mű mondanivalója a fontos, hanem az azt követő baráti beszélgetés is. A program általában egy jó étteremben folytatódik, ahol finom ételek és italok mellett értékelik ki az élményt. A legutóbbi ilyen közös élményük az Örkényben az [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt premierjén volt: „a színházi este nem csak kulturális töltődés, hanem tökéletes alkalom a szociális kapcsolódásra is” – vallja Lukács Miki.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Olyan Netflix filmek és sorozatok érkeznek a téli szünetben, amikről álmodni sem mertünk

Olyan Netflix filmek és sorozatok érkeznek a téli szünetben, amikről álmodni sem mertünk

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

7 óriási tévhit a hüvelyszárazságról, amit azonnal el kell felejteni! (x)

7 óriási tévhit a hüvelyszárazságról, amit azonnal el kell felejteni! (x)

Három zseniális budapesti étterem, amit muszáj kipróbálnod! (x)

Három zseniális budapesti étterem, amit muszáj kipróbálnod! (x)

Vedd fel a harcot a PCOS okozta hajhullással: ezt tedd, hogy gyönyörű maradjon a hajad (x)

Vedd fel a harcot a PCOS okozta hajhullással: ezt tedd, hogy gyönyörű maradjon a hajad (x)

Pár használat és újra ragyogni fog a bőröd - Mutatjuk, az 5 legtutibb hidratáló krémet (x)

Pár használat és újra ragyogni fog a bőröd - Mutatjuk, az 5 legtutibb hidratáló krémet (x)