Ők a GLAMOUR Women of the Year 2018 nyertesei

2018. március 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Talán csak a legmerészebb álmainkban gondoltuk tíz évvel ezelőtt, amikor az első GLAMOUR Women of the Year gálát megrendeztük, hogy egyszer az év pink szőnyeges eseményének 10. évfordulóját ünnepelhetjük.

Nem is kezdhetjük másként az idei, 2018-as beszámolót, mint hogy megköszönjük ezt nektek, a GLAMOUR olvasóinak. Méghozzá azért, mert ennek a rendezvénynek, ennek a díjnak a súlyát, hitelét az adja, hogy az olvasók adják a kedvenceiknek, sőt, már arról is ők döntenek, hogy kik legyenek a jelöltek. Ráadásul évről évre többen hitelesítik a GLAMOUR Women of the Year-díjat a szavazataikkal, ebben az évben 65 ezernél is többen adták le a voksukat a jelöltekre.

A gálának az idei évben is a Várkert Bazár adott otthon, ide érkeztek a vendégek és a jelöltek is, ezernél is többen jöttek el, és annak ellenére, hogy az év leghidegebb éjszakája volt ez a csütörtök, bent már a kapunyitás után sem lehetett panasz a hangulatra. Az este házigazdája ezúttal Lilu volt.

Nagyon fontos üzenete volt a 2018-as GLAMOUR Women of the Year gálának: Maróy Krisztina, lapunk főszerkesztője már a felvezető műsorban is elmondta, hogy különösen fontos éppen most, hogy a nők kiálljanak egymásért, hogy ez most egy olyan pillanat, amikor ideje beszélnünk a problémákról, az olyan fontos kérdésekről, mint a nők és a férfiak bérei közti különbségek, a szexuális bántalmazás. Nem véletlen, hogy éppen ezekről a kérdésekről beszélt Krisztina, hiszen az egyetlen, a GLAMOUR szerkesztősége által kiosztott díjat, Az év hősnőjének járó elismerést idén a Nők A Nőkért Együtt Az Erőszak Ellen Egyesület, vagyis a NANE vehette át. A csaknem 25 éve működő egyesület elképesztő munkát végez minden egyes napon azért, hogy bántalmazott nőknek és gyerekeknek tudjanak segítséget nyújtani. A NANE szerteágazó, de minden mozzanatában roppant fontos tevékenysége igazi példa mindannyiunk számára, hogy lehet és érdemes is egymásnak segíteni. A civil szervezet rengeteg nőnek nyújtott segítséget az elmúlt évtizedekben, sok fiatalnak beszéltek a jogaikról, világosították fel őket a bántalmazás, a bántalmazó kapcsolatok mibenlétéről. Munkájukért csak szerény elismerés lehet, hogy idén ők lettek a GLAMOUR Women of the Year díjátadón Az év hősnői, köszönjük nekik!

NANE - Az év hősnői

Nem hiába jelölték már korábban is a GLAMOUR olvasó Az év divattervezője díjra Tomcsányi Dórát a TOMCSANYI márka alapítóját és vezetőjét, idén ugyanis már nem csupán jelölték, de egyenesen ő is vehette át a díjat Blaskó Nikolettől, az ACG reklámügynökség tulajdonosától.

„Nem készültem beszéddel. Most voltam harmadjára jelölve Az év divattervezőjének, már kezdtem egy kicsit a GLAMOUR Women of the Year Leonardo DiCapriójának érezni magam, de ez nem baj, nagyon örülök!”

Tomcsányi Dóra

Az év énekesnője kategóriában igazán szoros volt a verseny, hiszen öt csodálatos hangú sztárt jelöltek a magazinunk olvasói. A díjat végül Kollányi Zsuzsi vihette haza. Az énekesnő elmondta, hogy úgy érzi, az elismerés nem csupán az övé, hanem a többi jelölté is, Zsuzsi azzal zárta a köszönő szavait, hogy igazi büszkeség ma nőnek lenni.

Kollányi Zsuzsi

Idén új kategória debütált a GLAMOUR Women of the Year történetében, először szavazhattak az olvasók Az év vállalkozója kategória jelöltjeire. Nagyon izgalmas mezőny jött létre, és minden nő, aki saját vállalkozást alapított, igazi példakép, pláne ha olyan sikereket ér el, mint a jelöltjeink. Első alkalommal Burján Szafi vehette át a díjat. Szafi annyira meglepődött, hogy hirtelen megszólalni sem tudott, még nagyobb lett a meglepetése, amikor kiderült, hogy a Fiatal Vállalkozók Szövetségétől még egy különdíjat is kapott. A Noizz.hu oldal is ebben a kategóriában díjazta a divat iránt leginkább elkötelezett jelöltet, Dukai Reginát.

Burján Szafi

Idén második alkalommal választották meg Az év közösségimédia-sztárját magazinunk olvasói. Tekintve, hogy a közösségi felületeknek egyre nagyobb a hatása a fiatalok gondolkodására, ízlésére, ezért mi is kíváncsian vártuk, hogy a jelöltek közül végül ki viheti haza a díjat. Talán abból a szempontból nem volt meglepetés a végeredmény, hogy a díjazott eddig is a legtöbb követővel büszkélkedhetett az Instagramon, ő nem más, mint Csobot Adél!

„Éljenek a nők, éljenek a anyukák!” - ezzel zárta a köszönőbeszédét a most is csodálatosan vidám Csobot Adél

Csobot Adél

Idén sem hiányozhatott Az év lakberendezője a kategóriák közül. A szakma legjobbjait felvonultató nagyon érdekes és izgalmas kategóriában csak pár száz szavazatnyi különbség volt a végül nyertes Nikoletti Petra és a többi jelölt között. Petra akkor kapta meg a díjat, amikor már nem hitt benne, hogy nyerhet, ezért nem vett új ruhát, és a körmét sem lakkozta ki az estére, de ahogy fogalmazott, valószínűleg ez volt a jel, hogy akkor kapja meg az elismerést, amikor igazán önmagát adja.

Nikoletti Petra

Sokan talán Az év színésznője kategóriának az eredményhirdetését várták a leginkább, hiszen egészen különleges tehetségeket jelöltek idén is a díjra. Több kategóriában is nagyon szoros volt az idei GLAMOUR Women of the Year szavazás, de egyiknél sem annyira, mint a színésznőknél, ahol a végső győztes alig 50 szavazattal kapott többet a másodiknál. Reméljük, jól előjel az Oscar-díjátadóra, hogy végül a Katona József Színház európai filmdíjjal is kitüntetett művésznője, Borbély Alexandra vitte haza a GLAMOUR olvasóinak díját.

Borbély Alexandra

Megtaláltam azt a helyet, ahol van önbizalmam, ezt jelenti nekem a színészi pálya, hihetelen, hogy most magazinokban és címlapokon szerepelhetek, én tényleg csúnya lánynak láttam magam, nagyon sokat jelent ez a nőiességemnek

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Katalin hercegné felháborító dolgot tett Vilmos herceg barátnőjeként: kivételes meghívást utasított vissza

Katalin hercegné felháborító dolgot tett Vilmos herceg barátnőjeként: kivételes meghívást utasított vissza

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)