´Nem szabad alábecsülni egy-egy szónak az erejét´ - interjú Gulyás Lídiával, a Kedves-Üzenetek projekt megálmodójával

Na de honnan jött számára az inspiráció a Kedves-Üzenetek projekt megvalósításához, és mi mindennek köszönhető, hogy Lídia ma a branding szakma egyik legígéretesebb tehetsége Magyarországon, aki tényleg igazi értékeket teremt?

"Tudtam, hogy na, akkor itt az ideje elkezdeni, belevágni."

Hogyan jött az elhatározás, hogy a kreatív szakmában helyezkedsz el?
Kiskorom óta körbevesz az alkotás, a kreativitás. Édesapám többek között zenész is, anyukám rendszeresen szervezett nekünk kézműves programokat otthon, általános iskolában pedig évekig jártam kézműves szakkörre és nyári táborba, ahol mindent kipróbáltunk, például kosárfonást, nemezelést, agyagozást, batikolást, gyertyaöntést... Rajzolni is szerettem, emlékszem, milyen jó érzés volt, amikor megnyertem egy solymári rajzversenyt egy többoldalas rajzommal a Brémai muzsikosokról. Mindig is nagyon szerettem látni az eredményét egy-egy próbálkozásnak.
Fotózni tizenéseven kezdtem el, hobbiból. Talán 20 éves voltam, amikor komolyabban kezdtem el komponálni a képeimet. Ugyanekkor vált az Instagram számomra egy kreatív naplóvá, ahol megosztottam a gondolataimat egy-egy kézírásos illusztrációval. Fotózással továbbra is hobbiból foglalkozom, az illusztrálás viszont azóta is tart, csak az elmúlt 8 évben rengeteget változott a stílusom, pontosabban talán mostanra ért be úgy igazán.

Szakmámat tekintve viszont nem kalligráfus vagy illusztrátor vagyok - ezt munkán kívül csinálom, és autodidakta módon tanultam -, hanem social media specialista - az Artificial Group nevű reklámügynökségnél vezetem a social media csapatot, stratégiákat, koncepciókat rakok össze, online kampányokat dolgozunk ki. Ez is nagyon kreatív munka, de nem a kézműves értelmében. Nekem mindig is kellett, hogy a branding tanulmányaim, a social munkáim mellett legyen valami kézzelfogható, alkotós projekt is.

Több külföldi országban is éltél. Hogyan hatott rád ez az időszak?
Londonba 20 évesen költöztem, egyik napról a másikra. Ez az időszakom elszakadás volt a lázadó tini koromtól, és egyben elmélyülés, önismeret, útkeresés, Istenkeresés, és kemény munka fizikailag és lelkileg is. Szerintem az itt töltött idő alatt változtam a legtöbbet olyan irányba, amilyenbe szerettem volna, de úgy, hogy nem is számítottam rá. Óriási szükségem volt erre a változásra. Innen költöztem el Glasgowba 21 évesen, hogy megkezdjem az egyetemi tanulmányaimat, de rendszeresen jártam, vagy költöztem vissza Londonba a vizsgaidőszakok végén. Összességében a 2 és fél évben, amit Nagy-Britanniában töltöttem, Londonban többet éltem és dolgoztam, de mindkét városban nagyon a szívemhez nőttek a helyi közösségek, amiknek a szerves része lettem, akikkel rendszeresen jártunk el fotós utakra, sétákra.
Az egyetem harmadik évét Melbourne-ben töltöttem a glasgow-i egyetem study abroad programján keresztül, ismét egy nagyon hirtelen költözéssel, amit 14 hónapnyi elképesztő élmény követett. Soha nem találtam meg a helyemet egy közösségben olyan gyorsan, mint Ausztráliában. Elképesztően sokat adott. Olyan barátságaim lettek pár hónap alatt, amik előtte évek alatt sem alakultak ki, és olyan szakmai lehetőségek találtak meg egyetem mellett, amiket álmomban sem reméltem volna. Eljutottam az Adobe-val fotósként és kalligráfusként Kenyába, ami után a csapattal kiállításunk volt Los Angelesben, Victoria állam gyönyörű részeit járhattam be, egy helyi start upnál gasztrofotós voltam, eseményeken is fotóztam, sok helyi márkával dolgozhattam együtt. De mindent együttvéve mégis a barátságok és az életszínvonal az, ami a legjobban hiányzik onnan.

Mi motivált arra, hogy visszatérj Magyarországra?
Egyrészt az, hogy lejárt a diákvízumom. És persze, hogy 14 hónap után azért már nagyon hiányzott a családom. Sőt, pontosabban 4 év után, hiszen előtte is szinte csak karácsonykor mentem haza, évente egyszer. Éreztem, hogy ennyi idő után otthon a helyem. Nem véletlenül változtam ennyit, nem véletlenül kerültem hozzájuk közelebb a távolságok ellenére, nem véletlenül Magyarországon születtem. Máig azt gondolom, hogy ha bármi hosszú távút szeretnék építeni, akkor azt itthon, a családdal kell elkezdenem.

Honnan jött a Kedves Üzenetek-projekt ötlete?
Külföldön is már sokat gondolkodtam rajta, hogy a kis kézzel írt kedves üzeneteimet milyen jó lenne az utcákra vinni, hiszen ott kevésbé számítanak rá, jobban ki tudják zökkenteni, megérinteni az embert. Melbourne-ben már nagyon közel voltam egyszer ahhoz, hogy megszervezzek egy kedves üzeneteket ragasztgató, terjesztő eseményt, de végül nem jött össze.
2017-ben volt az utolsó World Wide Insta Meet (WWIM - hivatalos Instagram találkozó, amit addig minden évben egy tematika köré szerveztek, és bárki bekapcsolódhatott helyi programokkal, megmozdulásokkal), aminek "kind comments", azaz kedves kommentek, kedves üzenetek volt a tematikája. Tudtam, hogy na, akkor itt az ideje elkezdeni, belevágni. Közös programot már nem volt időm szervezni, úgyhogy egyedül ragasztottam tele Budapest utcáit kedves üzenetekkel - és ezt felkapta a média, a rádió, a tévécsatornák. Pár nappal később országos megmozdulás lett belőle.

"Őszintén hiszem, hogy mindenki értékes, mindenkiben vannak értékek, vagy mindenki tud mélyen azonosulni értékekkel, amiket ha megmutat magából, életeket tud megváltoztatni."

Szerinted miért fontos, hogy az embereket rendszeresen érjék pozitív impulzusok, amiket már egy-egy szívmelengető üzenet is tud nyújtani?
Egyszerűen azért, mert pozitív hatása lehet egy-egy kedves szónak, akár tudat alatt is. Minden, amit látunk, amit hallunk, amit olvasunk, hatással van a gondolatainkra, a gondolataink pedig befolyásolják a tetteinket. Szóval, ha valaminek pozitív hatása lehet, akkor miért ne használnánk, miért ne terjesztenénk?

´Egymás mellékszereplői vagyunk egymás életében´ interjú Polus Enikővel

´Egymás mellékszereplői vagyunk egymás életében´ interjú Polus Enikővel

A magyar (@szialidia) és az angol (@lidiaontheroad) nyelvű Instagram-profilod is rendkívül népszerű. Véleményed szerint milyennek kell lennie egy Instagram-profilnak ahhoz, hogy ne csak sikeres, de értékteremtő is legyen?
Értékteremtőnek. :) De szerintem ezt nem lehet erőltetni. Érződik, amikor valaki csak trendből kapaszkodik rá egy-egy fontos témára, amiről éppen szó van a világban, és lehet, hogy akkor elér sok embert vele, de aztán ha azt nem folytatja hosszabb távon, nem áll ki a téma mellett rendszeresen, akkor hitelét veszti. Az értékteremtés nem egy-egy #blacklivesmatter vagy #támogassukahazaivállalkozókat posztban nyilvánul meg, amikor éppen trendi. Az értékteremtés azt jelenti, hogy a saját értékeinket, amik mélyen gyökereznek bennünk, őszintén, hitelesen kommunikáljuk, "ami a szívünkön, az a szánkon" módon, azaz ha valami az életünk szerves része, az rendszeresen elő fog jönni, a saját szavainkkal, a saját tapasztalatainkkal.

Miben rejlik az offline üzenetek ereje?
Online könnyű inspirációt találni. Olyanokat követünk be (ideálisan), akik inspirálnak, ha kell egy kis pillanatnyi léleksimogatás, kiguglizunk citatumon egy Márai idézetet - ha éppen nincs kéznél egy könyve. Offline már nem ilyen egyszerű a dolog, főleg nem az utcán, a nyüzsgő mindennapokban. És pont ezért lehet nagyobb ereje egy-egy inspirációnak, elgondolkodtató, megható bátorításnak, mert nem számítunk rá, sokkal jobban kizökkent, meglep, mélyebbre hatol a meglepetés erejével. Más, amikor magadnak szervezel egy szülinapi bulit, és tudod, kik jönnek el, lehet, hogy még azt is, hogy mit vesznek neked ajándékba, és más, amikor a legeslegjobb barátaid egy hihetetlen meglepetés bulit szerveznek neked, és teljesen felvidítják vele a napodat, ami lehet, hogy nem a legjobb volt.

Ezek kívül az a tapasztalatom, hogy van valami varázsereje a véletlenszerűen kiragasztott, postaládába dobott üzeneteknek, kedvességeknek. Mintha pont azokat az embereket találnák meg, akiknek éppen szüksége van azokra a kedves sorokra. Nem egyszer kaptam olyan megható üzenetet, hogy lehet, hogy csak egy pár szavas bátorító üzenetről volt szó, de szinte egy válasz volt a kérdéseire valakinek, vagy éppen pontosan azt kellett elolvasnia, hogy megbizonyosodjon valamiben vagy erőre kapjon. Nem szabad alábecsülni egy-egy szónak, mondatnak az erejét.

"elképesztően fontos, hogy megtanuljunk nem másoktól, nem véleményektől, közösségektől, visszajelzésektől függni."

Manapság az influenszer szót gyakran negatívan kezelik. Mit gondolsz erről? Te influenszernek vallod magad?
Ezt a kérdést mindig megkapom, és mindig ugyanaz a válaszom: a szó eredeti jelentését nagyon szeretem, hogy hatással lenni. Ebben az értelmében mindenki influenszer, mindenkinek van egy hatásköre, van, akinek a családja, van, akinek már egy nagyobb baráti társaság is.

A marketing világban új jelentést kapott ez a szó, csupán annyit takar, hogy valaki sok felhasználót elér a tartalmaival. Szóval igen, én is influenszer vagyok, még ha nem is szeretem, hogy ez a szép szó egy számoktól függő jelentést kapott. De nem ezt a kifejezést használom, ha megkérdeznek, kicsoda-micsoda vagyok. Hanem azt, hogy social media specialista és illusztrátor. Mert ez a munkám - az csak egy extra, hogy a munkámat és a gondolataimat az átlaghoz képest sokan követik, de nem egy szám, nem egy marketing kifejezés vagyok.

Mi az, amit szerinted manapság minden huszonévesnek meg kellene tennie?
Használja ki az egyetem adta lehetőségeket! Én anno beléptem egy jó pár sulis közösségbe, kipróbáltam magam újságírásban, PR-os is voltam, jelentkeztem nyári képzésekre, egyetemi utazásokra, külföldi tanulmányokra. Csomó lehetőség ott van előttünk, csak picit utána kell kérdezni, utána kell járni. Ki tudja, hogy mi lesz belőle!

A másik, ami szerintem elképesztően fontos, hogy megtanuljunk nem másoktól, nem véleményektől, közösségektől, visszajelzésektől függni. Hogy szépen lassan le tudjuk vedleni azokat a dolgokat, amik mások miatt rakódtak ránk, amiket akár családból, akár egy-egy közösségből hozunk magunkkal, de sosem a saját, mély, személyes meggyőződésünk volt, legyen szó akár az énképünkről, akár a világnézetünkről. Lehet, hogy végül ugyanoda lyukadunk ki, de mégis fontos megkérdőjelezni dolgokat, fontos kritikusnak lenni a saját véleményünkkel, gondolatainkkal, identitásukkal szemben, és kétszer is átgondolni a miértjeinket. Miért ezt gondolom? Miért vagyok ettől ideges? Miért fontos ez nekem? Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket fel tudjuk tenni magunknak, és őszintén meg tudjuk válaszolni, szerintem fontos megtanulni egyedül lenni, egyedül szembenézni a gondolatainkkal. Hogy mi adjunk rá választ, és ne más, hogy a felszínes, átvett mintákat személyes, mély meggyőződések vegyék át.

Hogyan éled meg a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet?
Lelkileg nagyon hullámzó, most éppen nagyon hiányoznak a régi-új hatások, a hangzavar a Kelet kávézóban, az iszogatások a Telepen... A legnagyobb kihívás a főállásom és a munkán kívüli projektek, tervek közötti egyensúly, mert otthon ülve egyszerre akarok foglalkozni például a házimunkával vagy a saját projektjeimmel, mert ehhez szoktam hozzá a nappaliban ülve, de közben 8-10 órában helyt kell állnom a főállásomban, hiszen home office-ban vagyunk. Ez gyakran vezet szorongáshoz, jelenleg tanulom, hogyan tudom ezt elkerülni. A social media detox segített nemrég, hogy a munkára tudjak fókuszálni, anélkül, hogy azon kattognék, kinek az üzenetére, e-mailjére kellene válaszolnom. És persze a sok szomorú hír sem segít, hogy hányan haltak meg, kik veszítették el a munkájukat, melyik helyi kávézó zárt be. Akarva-akaratlanul ezek is hatással vannak rám is, és még ezt is tanulom, hogy ne negatív, hanem pozitív, cselekvő stresszben jöjjön ki rajtam ez a feszültség.

De mindent összevetve nem panaszkodhatok: van munkám, a barátaimmal úgy-ahogy tudom tartani a kapcsolatot, a családomat, ha nem is gyakran, de látom. Viszont nagyon remélem, hogy hamarosan normalizálódik a helyzet.

Milyen távlati terveid, céljaid vannak, amiket szeretnél megvalósítani?
A hosszú távú álmom lassan 10 éve egy közösségi kávézó megnyitása, rövidebb távon pedig szeretnék webshopot nyitni, és minél többeknek segíteni brandingben, marketingben. Nagy vágyam, hogy legyen egy olyan részmunkaidős, de nagyon szeretett munkám, ami mellett ingyen tudok képzéseket tartani kisvállalkozóknak, művészeknek, alkotóknak. De ezek nincsenek kőbe vésve. Eddig is gyakran a legizgalmasabb kalandjaim váratlanul jöttek, szóval ki tudja, mit hoz a jövő?

Nyul Debóra