Megvan a 2024-es X-Faktor 3. helyezettje, ez a versenyző esett ki a győzelem kapujában
Az X-Faktor 2024-es évada a fináléhoz érkezett, ahol a három döntős mindent belead, hogy megszerezze a győzelmet. Az este során a nézők szavazatai alapján áll fel a végső sorrend: mutatjuk, ki végzett a harmadik helyen!
Ezeket láttad már?
Hónapok óta tartó izgalmas küzdelem után ma este elérkeztünk a 2024-es X-Faktor döntőjéhez. A három finalista, Fehér Krisztián, Sárközi Roland és az ÉBERKÓMA zenekar teljes elánnal vetette bele magát a megmérettetésbe, hiszen a tét óriási: nemcsak az ország legjobb tehetségének járó elismerés, hanem egy 36 millió forintos fődíj is gazdára talál. A versenyzőknek a maximumot kellett kihozniuk magukból, hogy a közönséget lenyűgözzék, akiknek szavazatai alapján alakult ki a végső sorrend. A harmadik helyezett kilétére már fény derült: nézzük, ki az, aki búcsúzott!
Az X-Faktor idei évada is megszámlálhatatlan emlékezetes pillanatot tartogatott. A mentorcsapat – Tóth Andi, Gáspár Laci, Majka és Valkusz Milán – lendületes, vagány és őszinte stílusukkal új színt hoztak a műsorba. A válogatók során rengeteg tehetséges énekest és zenekart ismerhettünk meg, ám az újabbnál újabb zenei kihívások alaposan megrostálták a mezőnyt. Az élő show-kban látványos produkciók, drámai pillanatok és váratlan fordulatok követték egymást, a versenyzők pedig hétről hétre bizonyították, hogy helyük van a legjobbak között. Ma este a tehetségkutató véget ér, és kiderül, ki lesz 2024 legjobb hangja!
Mer nagyot álmodni
A döntő folyamán a finalisták elsőként egy egyéni produkcióval léptek színpadra, majd közös duett következett a mentorukkal. Az utolsó körben egy harmadik dalt hallhatunk majd, de ott már csak a két legtöbb szavazatot birtokló versenyző léphet színpadra. Az est első fellépőjeként Valkusz Milán mentoráltja, Fehér Krisztián nyűgözte le a közönséget Álomkép című saját dalával. Az énekes kisfilmjében őszintén bevallotta, hogy gyakran úgy érezte, a mentorok nem tartják elég jónak a döntőhöz, és többször is éreztették vele: nincs helye a műsorban.
Majka szavai csengenek a fülemben.
Gáspár Laci az értékeléskor elmondta, hogy egyszerre szórakozott és hatódott meg, miközben hallgatta a dalt; nosztalgikus érzéseket keltett benne az élmény. „Én is így indultam" - fűzte hozzá. Tóth Andi nagyon élvezte a produkciót, Majka pedig kiemelte, hogy bármennyire is sikeres (lesz) valaki, a nap végén csak az számít, hogy mennyire van kibékülve önmagával. „Ez rengeteg meló, egy élet munkája lesz, és sok sikert kívánunk hozzá!" - intézte bátorító szavait Krisztiánhoz a rapper.
Koncertélményt vittek színpadra
Másodikként az ÉBERKÓMA következett egy saját dallal, és valósággal felrobbantották a színpadot. A produkció végén olyan intenzitással skandálta a nevüket a közönség, hogy az ítészek alig jutottak szóhoz. Valkusz Milán úgy látja, hogy a csapat teljesen összeforrt, és ezzel Tóth Andi is egyetértett: szerinte is elképesztő összhangban vannak a srácok. Milán kiemelte, hogy úgy érezte magát, mintha egy koncerten lenne. Gáspár Laci már nem szórakozott ilyen jól, neki nem igazán jön át, amit a zenekar képvisel.
Lehet, boomer vagyok.
Laci azt is nehezményezte, hogy már egy előre felvett vokálra énekeltek a fiúk, mire Majka válaszképpen elmondta, hogy ez Laci versenyzőinél is így volt. A két mentor között vita alakult ki, és a feszültség a tetőfokára hágott, amit végül Andi oldott fel azzal, hogy átvette a szót. Elmondta: olyan érzése van, mintha a srácoknak több idejük lenne felkészülni az élő show-kra. Hozzátette: tudja, hogy ugyanannyi idő áll a rendelkezésükre, egyszerűen csak vérprofik.
20 évente egyszer hallani ilyet
Harmadikként Gáspár Laci mentoráltja, Sárközi Roland lépett színpadra a The Beatles Yesterday című ikonikus slágerével. Kisfilmjében megosztotta, hogy nagyra értékeli a rengeteg pozitív visszajelzést, amit hétről hétre a zsűritől kapott, az mégis érzékenyen érintette, amikor veszélyzónába került.
Előadása után Tóth Andi csak legekben tudott beszélni róla: „Olyan tehetséged, olyan hangszíned van, amit csak 10-20 évente hallani.” Valkusz Milán szerint Roland az egyik legtechnikásabb énekes - és nemcsak a versenyben, hanem egész Magyarországon. Ugyanakkor az énekes lelkét már kevésbé ismeri, aki véleménye szerint egy saját dallal tudna igazán eljutni a nézők szívéhez.
A második körben a TOP 3 versenyző és mentoraik közös duettekkel varázsoltak különleges hangulatot a színpadra. Majka és az ÉBERKÓMA a Belehalok című dalt adták elő, Valkusz Milán és Fehér Krisztián egy vadonatúj közös számmal lepték meg a közönséget, míg Gáspár Laci és Sárközi Roland a Bolond vagyok című slágerrel hozták lázba a stúdiót. A fergeteges produkciók után elérkezett az este egyik legizgalmasabb pillanata: a szavazatok összesítése után kiderült, ki végzett a harmadik helyen.
A versenyző tehát, aki a 2024-es X-Faktor harmadik helyezettje lett, nem más, mint az ÉBERKÓMA zenekar. Gratulálunk a srácoknak az elért sikereikért!