Vér nélkül is meggyötör a sorozatgyilkosok elméje - Mindhunter
Pár évvel ezelőtt egy pszichológiával foglalkozó szaklap feltette a kérdést, hogy miért találja rengeteg ember olyan nagyon érdekesnek és izgalmasnak a sorozatgyilkosokat. A cikk felsorolta a nagyon is létező jelenség (ez onnan tudom, hogy én magam is előszeretettel olvasok, nézek, hallgatok történeteket sorozatgyilkosokról) lehetséges magyarázatait. Ebben a szerző leírta például, hogy ami a gyerekeknek a mesében a gonosz, az a felnőttek számára a való életben a sorozatgyilkos, a rossz megtestesülése, aki alkalmat ad arra, hogy megnyugtassuk magunkat azzal kapcsolatban, hogy mi igenis a jó oldalon állunk. Illetve azt is, hogy a sorozatgyilkosok rémisztő történetei lehetővé teszik, hogy biztonságos távolságból vizsgáljuk meg a saját legsötétebb ösztöneinket, érzéseinket, indulatainkat, vágyainkat - lényegében segít megküzdeni ezekkel. A szerző azzal zárta a cikkét, hogy furcsa módon valamiképpen szükségünk is van a sorozatgyilkosokra. Persze, mondani sem kell, hogy a zárlatot nem mindenki fogadta kitörő örömmel, már hogy a társadalomnak szüksége van a sorozatgyilkosokra. A kontextusból kiragadva egészen szürreálisan hangzik ez a megállapítás, de a cikk egésze szempontjából valójában érthető. Mindenesetre generált egy kisebb, helyenként egészen heves hangvételű vitát arról, hogy ugyan miféle szüksége van az emberiségnek arra, hogy beteg lelkű vérengző gyilkosok ártatlan áldozatok életét oltsák ki.
Ezeket láttad már?
Ez a hosszú felvezetés csak azért jutott az eszembe, mert a Mindhunter főszereplői, Holten Ford és Bill Tench FBI-ügynökök a hetvenes évek Amerikájában legalább olyan meglepetést és felháborodást keltenek, amikor azzal állnak elő, hogy meg kellene érteni a sorozatgyilkosok gondolkodásmódját, érzéseit, motivációit, mint amikor ma egy pszichológus arról beszél, hogy szükségünk van valamilyen szempontból a sorozatgyilkosokra. A filmsorozat első évadjának a tétje lényegében az, hogy ezt a maga korában felforgatónak számító felfogást és módszert (mélyinterjúkat készíteni sorozatgyilkosokkal) sikerül-e két merőben ellentétes karakterű, de az ügy iránt egyaránt elkötelezett ügynöknek életben tartania. A bűnügyi profilozás szakmájának a születéséről szól tehát a széria, amelynek jócskán vannak valóságos alapjai. Eleve a kissé hideg, viszont nagyon elszánt, és a saját elméletében vakon hívő Holten Ford alakját John E. Douglasről mintázták, aki a profilozás atyjának tekinthető, és akinek a magyarul is olvasható könyve jelenti a sorozat alapját.
8+1 magyar könyv, amit a külföldiek szerint is kötelező elolvasnod
8+1 magyar könyv, amit a külföldiek szerint is kötelező elolvasnod
Ha most azt mondom, hogy az első évad arról szól, hogy a két ügynök megpróbál közösen dolgozni, és a feletteseiktől ha nem is támogatás, de legalább beleegyezést szerezni ahhoz, hogy az elméletüket megpróbálják igazolni, akkor magam is érzem, hogy a Mindhunter nem tűnik a világ legizgalmasabb sorozatának. Aki akciódús, vértől tocsogó, állandó érzelmi hullámvasutazásra késztető sorozatra számít, az minden bizonnyal csalódni fog. Attól ugyan senki nem rágja le a körmét, hogy kapnak-e irodát a hőseink, vagy csatlakozik-e csapatukhoz egy az egyetemi professzor Wendy Carr. Klasszikus értelemben az első évadban még nyomozás is alig-alig akad, hőseink tanácsadókként bukkannak fel, jobbára inkább nem hivatalosan. A Mindhunter lassú sorozat, képes szemlélődni, meghagyja az időt arra, hogy a nézője elgondolkodjon egy-egy súlyosabb párbeszéden. Márpedig súlyos párbeszédekből nincs hiány, hiszen a két nyomozó elkezdi az interjúkat a börtönben ülő sorozatgyilkosokkal, akik természetesen hátborzongató, és néha tényleg gyomorforgató részletességgel, kegyetlenséggel mesélnek az általuk elkövetett bűncselekményekről. Persze, a nyomozók előtt eleve egy sor nehézség áll, de a legnagyobb talán az, hogy meg tudják törni a sorozatgyilkosok bizalmatlanságát, hogy szóra tudják bírni őket, és tényleg elmeséljék a történeteiket, úgy ahogy ők valójában látják.
Bill Tench (Holt McCallany) és Holten Ford (Jonathan Groff):
A Mindhunter kimért tempóját bőven ellensúlyozza, hogy az atmoszféra végig elképesztő. Igaz, aki David Fincher filmjeit ismeri, annak aligha lehet meglepetés, hogy a látványvilág, a hangulat nagyon könnyen behúzza a nézőt. Amiben viszont kétségkívül bitang erős a sorozat az a színészválasztás. Érdekes, hogy a kissé sótlannak látszó, és az első két évadban soványka háttértörténettel rendelkező főszereplőt, Holten Fordot játszó Jonathan Groff alakítása a legkevésbé érdekes, viszont a társát, Bill Tenchet alakító Holt McCallany fantasztikus. Igaz, meg kell hagyni, hogy a színész komoly nyomozói múltra tekint vissza Hollywoodban, hiszen rengeteg sorozatban, filmben játszott már detektívet, így annyira nem is csoda, hogy tökéletes a szerepben. A második évad magánéleti szálában őt terheli meg az igazi tragédia, és McCallany tényleg elbírja, hogy a régi, keménykötésű, férfias zsaruideál, és közben a filozofálgató, a revolverét egyre inkább a gondolkodásra, töprengésre cserélő nyomozó szerepe között egyensúlyozzon. Mindenképpen érdemes kiemelni a főbb szereplők közül Anna Torvot, aki A rejtély című sorozat után kevesebb lehetőséget kapott, mint amit megérdemelt volna, de a leszbikus, hűvös pszichológusprofesszor, Dr. Wendy Carr szerepe éppen elég nagy pillanatot tartogat számára, főleg a második évadban, hogy ezúttal megtalálják majd a nagyobb szerepek is.
A Wendy Carr professzor szerepéban Anna Torv:
Az igazi gyöngyszem azonban minden bizonnyal az, hogy a Mindhunter egészen zseniálisnak bizonyuló színészeket képes előhúzni epizódszerepekre. A kétméteres óriást, Ed Kempert játszó Cameron Britton hajmeresztő, nem is értjük, hogy fordulhatott elő, hogy bár nevezték az Emmyre, de végül nem ő kapta meg a díjat. A második évadban a David Berkowitz sorozatgyilkost alakító Oliver Cooper egyetlen epizódban képes emlékezetest nyújtani, pont úgy, ahogy a Quentin Tarantinónál is Charles Manson szerepében felbukkanó Damon Herriman, aki a Mindhunterben egy vérfagyasztó jelenetben szellemül át manipulatív szektavezérré.
A történet visszatérő szereplője Ed Kemper, Cameron Britton nagyszerű alakításában:
A Mindhunter második évadában, ahogy utaltam is rá két hangsúlyosabb magánéleti szál bonyolítja a történetet, miközben a profilozó csapat kipróbálja a tudását egy valódi nyomozásban is, ami nem kevés konfliktust szül közöttük és az új módszerekkel szkeptikus rendőrség között, miközben az elszánt csapat egységét is újra a felbomlás fenyegeti. Fincher és a stáb úgy tervezi, hogy összesen öt évadra nyúlik majd a történet, úgyhogy fordulat még bőven várható, de ha a Mindhunter tartani tudja ezt a színvonalat, akkor könnyen lehet, hogy minden idők legjobbjai között fogjuk emlegetni.
