Urbánus dzsungel és szerelmi vallomás a magyar pop-jazz banda első klipjében

2018. február 16.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Szigeti Zsófi által 2015-ben alapított formáció, a négytagú Shaibo májusi debütlemezének előfutárát, illetve az ehhez készült, letisztult képi világú videóját mutatja be. A Next To Me című, különlegesen őszinte hangvételű kislemezdal 2017 augusztusában született, amelyről a frontember Zsófi a következőképp beszél:

„Akkoriban eléggé össze-vissza volt az életem, nagyon szerelmes voltam, de valahogy nem akart mégsem működni. Ő addigra kapcsolt, mire én már szinte elengedtem az egészet. A dal az ezzel járó érzéseimet járja körül. A versék szövege végig ugyanaz, kivéve az utolsót – ott felerősödik az elszakadás érzése, és minden múlt időbe kerül.”

A dalhoz készült kisfilmet Zsófi maga rendezte, a felvételeket a Filmbarát Stúdió készítette, és a klipben szerephez jutott az egész zenekar. A díszlet egy ízlésesen berendezett urban jungle, és videó központjában pedig az érzelmi csalódás áll, mindenféle sallang nélkül.

„Ahogy halad a dal, úgy válik a klip hangulata egyre türelmetlenebbé, és végül mind a négy szereplő elfogadja, hogy akárhogy próbálkozik és vár, őket senki sem várja. Nem szeretnék üzenni semmit, csak nézed, és szépek a színek, a background, a kameraállások stb. Pihennek az érzékeid” – mondta el Zsófi

A több mint két éves Shaibot négy fiatal zenész alkotja. A legkülönfélébb impulzusokból építkeznek, a popzenét pedig a jazz és a soul felől közelítik meg, ezt fűszerezik a színpadról is áradó pozitív energiákkal, így egy különleges, semmiképp sem átlagos egyveleget alkotva. Egyedi hangzásviláguk kialakításában az alkotói flow kapja a legnagyobb szerepet.

És íme a banda első videoklipje:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)