Új klippel és karantén koncerttel jelentkezik Szilárd

2021. március 31.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ébredés egy tó közepén, ejtőernyős ugrás a levegőből - Balanyi Szilárd új klipjében ehhez hasonló kalandokba keveredik zenekara társaságában. Igaz, rajzolt alakjukban. A Rossz ló című videó egy mesés kaland, mely egyben immáron az ötödik klip az ősszel megjelent Ego tréning EP-ről. A klipen túl Szilárd újabb meglepetéssel is készült: március 27-én online koncertet adtak Szilárd Zaj tréning @ Csend stúdió címen.

A hatszámos Ego tréning EP mindegyik dalához külön videóval készül Szilárd, vizuálisan is megerősítve azok történeteit. Így láthattunk már a karantén körülmények között készült meghitt Mondd vagy súgd, a zenekari terápiát lefilmezett Ego tréning, a csillám diszkós Zéró gravitáció és az elhagyatott hotelben forgott Okos rulett videóját, most pedig itt a legújabb, a Rossz ló.

A dal szövegét Kardos-Horváth János írta: „A refrén egy sorával kerestem meg Janót, hogy ehhez az egyhez ragaszkodom, a többit rábízom: „Te vagy a rossz ló, nem tehetek rád”. Zeneileg is ez a legizgalmasabb dal az albumról. Az eredeti, demó változathoz képest ég és föld! Rá sem ismernétek” - meséli Szilárd. A Rossz ló a nyughatatlanságot, elégedetlenséget, az új hajszolását járja körbe. Ehhez igazodva egy kalandos klipet álmodtak meg hozzá, melyet Gaál Mici illusztrátor rajzolt meg. Az aprólékos munkát már szeptemberben elkezdték, a végeredmény pedig magáért beszél: „nagyon vicces élmény volt először megnézni. Mintha a saját életünk mesekönyvét lapozgatnám!”

Szilárd Zaj tréning @ Csend stúdió trailer:

Az új klip mellett Szilárd március 27-én egy online koncerttel is készült, mely az elmaradt lemezbemutatót hívatott pótolni. A Szilárd Zaj tréning @ Csend stúdió felvételei ráadásul nemcsak a közönség számára jelenthettek koncertélményt, hanem a zenészek számára is igazi élmény volt ismét összegyűlni: „Zenélni, együtt zenélni, maga volt a földi paradicsom! Mintha ezer éve nem ihattunk volna, úgy vedeltük a megszólaló hangokat! A próbák iszonyat jó hangulatban teltek, a felvételről nem is beszélve. Egészen új, rég nem tapasztalt dimenziók nyíltak meg újra... Egy klipforgatást is beszuszakoltunk a próbák elé, így olyan volt mintha egy hetes turnén lennénk. Szombaton klipforgatás (KÖSZI), hétfő, kedd próba, szerdán pedig rögzítettünk az online session-t... Óriási feeling volt!”

A koncert március 27-én, este 20-kor debütált a Tixa oldalán és április 5-ig visszanézhető.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)