Tóth Andi: „Más Andi vagyok, mint amit a külvilág lát”
Bár még csak huszonhárom éves, nyolc éve, mióta megnyerte az X-faktort, az ország legjobb hangú énekesnői között tartják számon. A 2022-es GLAMOUR Women of the Year Az év énekesnője elismerést bár ti, olvasók szavaztátok meg, de most talán még a hosszú ideje hűséges Instagram-követőinek is tud újat mondani rendhagyó interjúnkban.
Ezeket láttad már?
Tóth Andi és beszélgetőtársa, Molnár Karesz, az X-faktor egykori sajtófőnöke a műsor óta jó barátok maradtak.
Azon kevés ember közé tartozom, akik látták a tizenöt éves Tóth Andit testközelből, ahogy bejön az X-faktor válogatójának felvételére. Te emlékszel még arra az Andira, akinek Istenes Bence ordítja a nevét, hogy megnyerte a műsor ötödik évadát?
Emlékszem, persze, az egy nagyon aranyos Andi volt. Akkor még tényleg gyerek voltam. Nem a pénz motivált. Éreztem a lehetőségét annak, hogy a kezembe vegyem a sorsomat, egyszerűen új életet akartam kezdeni.
A győzelem után mennyi idő alatt oszlott fel a rózsaszín köd?
Gyorsan kipukkant a lufi. Azt hittem, hogy én irányítom majd az életemet, de mások tartották kézben a karrieremet. Akkor eléggé megsértődtem a világra, főleg, amikor rájöttem, hogy rossz irányba haladok, nem azt csinálom, amit szeretnék. Sok feszültség gyűlt össze bennem, és négy év után annyi sérelem halmozódott fel, hogy senkivel sem akartam dolgozni. Gyűlöltem magam körül mindent és mindenkit. Aztán elkezdtem ezekből az érzésekből táplálkozva megírni a saját dalaimat.
Négy év rengeteg idő, ennyi idősen meg pláne...
Főleg, hogy a legtöbben azt hitték, hogy eltűntem és már nem zenélek, miközben rengeteg dolog történt a háttérben, sok mindenen keresztülmentem. Nem engedték, hogy olyan zenét játsszak, amit én szeretnék, kicsavarták belőlem az utolsó cseppeket. Érzelmileg nagyon lehúzott a párkapcsolatom, így alkotni sem tudtam, ennek következtében nem volt pénzem. Nagyon nehéz időszak volt. Aztán a szakítás után felköltöztem Érdről Budapestre, jött a Sztárban Sztár, a saját kezembe vettem a dolgaimat, és azt éreztem, hogy végre működik, csinálom. Beütött a covid, így otthon szereztem dalokat, miközben nagyon padlón voltam, mert a szakítás miatt megcibált a média. A Lejtő című albumom nagy siker lett, de ami mögötte van, az nem egy sikersztori.
Mennyire a te zenei stílusod, amit most képviselsz?
Az a zene, ami sokáig jött belőlem, nem kellett senkinek. Steitz Marcival kezdtem el aztán dolgozni, dőlt belőlem a szöveg, hirtelen a mainstreambe csöppentem. Ez inkább szerencse, mint tudatosság. Az embereknek bejött, de azt nem állítom, hogy ez teljesen kielégít. Néha nagyon hiányzik a hangom, sokszor érzem, hogy nem használom ki, amit a jóisten adott. De most ez kell az embereknek, ebből élek, és mellette igyekszem mást is csinálni, hogy ne azt érezzem, hogy láncon vagyok tartva.
A nyomorultakban hatalmasat énekelhettél a Madách Színházban, a musicalirodalom egyik legszebb szerepében, Éponine-ként.
Nagyon megérintett, hogy Szirtes Tamás megbízott bennem, és ott megfogadtam, hogy tizenhat évesen nekiállok, és letolom, ahogy azt kell. Ha egy ekkora legenda hisz benned, akkor keményen oda kell pakolni a színpadra mindent, amit tudsz. Láttam a sok rosszindulatú szemet a színházon belül is, hogy mit keres itt ez a lány ennyi idősen, nekik is meg akartam mutatni, hogy igenis van ott helyem. Utána pedig pont ezeknek az embereknek a jelentős része is elismerte, hogy meg tudtam csinálni. Ebben soha nem a pénzt láttam, ez a játék a szívemet melengette.
Önmagában az, hogy valaki rossz szemmel néz rád, majd őszintén gratulál, erős visszajelzés. Kritikát egyébként kitől fogadsz el?
Attól, akitől kérem. Lehet az művész vagy éppen a sarki pék. Ha kérem, akkor elfogadom, meghallom. De szerintem a kéretlen kritikák jelentős része okoskodás, lehúzás.
Ezért alakult ki a megosztó jelenléted a közösségi médiában?
Igen, ezért is. Egy kemény nő lettem, és ennek köszönhetően egyre jobb kapcsolatom lett önmagammal. Most rideg vagyok, néha bunkónak mondanám magam, de akik fontosak nekem, akikben megbízhatom, azok egy teljesen más Andit látnak, mint a külvilág.
Attól nem félsz, hogy esetleg egy-egy munka emiatt megy el melletted?
Én nem leszek amiatt más, mert valakinek nem tetszik. De lekopogom, olyan problémám még nem volt, hogy akivel dolgoztam, az elégedetlenkedett. Andrei Mangrának például sokan jöttek azzal, hogy milyen nehéz dolga lesz velem, de szerencsére pozitívan csalódott már az első próbán is. A Dancing with the Stars abban egyébként sokat segített, hogy megmutathattam, hogyha valamibe belevágok, akkor száztíz százalékot adok. Lehet az zene, tánc vagy éppen muffinsütés. Addig csinálom, amíg tökéletes nem lesz.
Van egy jazzes arcod is, amit alig ismer valaki.
A mostani dalaim is én vagyok, de nagyon kicsi részem. Imádom az élő zenét, ha kiereszthetem a hangom, ha egy zenekarral imprózhatok. Mindegy a közönség létszáma, ez nagyon feltölt. Sajnos nagyon kevés ilyen alkalom van.
Az idei GLAMOUR-gálán viselt szetted elég távol áll ettől a kislányos világtól.
Igen, de nekem például a klasszikus koktélruha az álarc. Ezekben régen nagyon kényelmetlenül éreztem magam, utáltam az ilyen rendezvényeket. Az idei GLAMOUR-gálát viszont alig vártam, mert tudtam, abban megyek, amiben én szeretnék, nem abban, amit rám adnak.
Hunyd le a szemed! Semmi kötöttség, nincs elvárás. Mit és hol énekelnél most?
Nehéz ez nagyon. Három végletes verzió jut az eszembe. Az egyik, hogy fellépjek a világ egyik legnagyobb színpadán, sok száz ezer ember előtt. Ott vagyok én, mint rocker lány, és mindenki az én dalaimat nyomja. A másik, hogy nem vagyok ismert, és Párizsban, egy füstös kis kocsmában tolom egy jazz-zenekarral. Örömzenélek, majd kimegyek az utcára, mint bárki más, van egy boldog párkapcsolatom, és nem írnak rólam a médiában semmit. A harmadik verzióban nem is énekelek, bármi mást csinálnék... Na, most ezt a hármat így egyszerre szeretném.
Nyilván majd ebből az anyagból is kiragad mondatokat jó pár médium. Ha te lennél egy lap szerkesztője, és eléd kerülne ez az interjú, mit szemléznél belőle? Mi az, amit ritkán mondasz el, de mégis örülnél, ha most minél több emberhez eljuthatna?
Talán azt, hogy sokkal több vagyok, mint amit a legtöbben gondolnak rólam. Sokkal többet megéltem, mint hiszik, sokat gondolkodom, és ahogy a kommentelők írják, hogy mennyire elegük van ebből a nőből, úgy nekem is elegem van a hülye cikkekből, magamból, a zenéből... Aztán a nap végén rájövök, hogy mégsem tudnék zene nélkül élni.
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es szeptemberi lapszámában jelent meg.
Szöveg: Molnár Karesz
Fotó: Ajkai Dávid
Stylist: Csillag Szilvia
Smink: Bényei Bernadett
Haj: Frohner Fecó
