Egy fiatal szabolcsi transznemű történetén keresztül szól a család fontosságáról a nemzetközi érdeklődést kiváltó magyar dokumentumfilm

A filmrendezőt a forgatás négy éve alatt elsősorban az érdekelte, hogy Tobi édesanyja, illetve a szűkebb családja hogyan éli meg és hogyan dolgozza fel, hogy gyermekük elindul a férfivá válás útján. A film világpremierje március 17. és 28. között lesz az angliai BFI Flare-en, a világ legnagyobb LMBTQ témájú fesztiválján.

Transznemű az, akinek a születéskor megállapított biológiai neme nem azonos az általa megélt társadalmi nemével. Miért érezted úgy, hogy épp ezzel a fajsúlyos témával szeretnél foglalkozni?

Volt egy barátom, akiről kiderült, hogy transznemű. Amikor elmondta, nagyon meglepődtem, és rendkívüli módon elkezdett érdekelni a téma. Arról is volt szó, hogy vele fogom leforgatni a diplomafilmem, de időközben ő kiszállt, mert tartott attól, hogy nem lesz kedvező a fogadtatás, és hogy támadni fogják. Én ezt tiszteletben tartottam. Aztán megtaláltam Tóbiást és megismerkedtem a családjával…

Hogyan találtál rájuk?

Az említett barátomon keresztül. Beszédbe elegyedtünk és kiderült, hogy Éváék Szabolcs megyében, egy kis faluban élnek, és a házuk nagyon közel van a nagymamáméhoz. 2016 nyarán leutaztam hozzájuk – ekkor kezdtünk el beszélgetni filmről. Az volt a szerencse, hogy már fontolgatták egy ideje, hogy a nyilvánosság elé állnak, de a bulvártól elzárkóztak. Mélységében szerették volna megmutatni ezt a fajsúlyos témát, akárcsak én. Hamar megtaláltuk a közös hangot, és elkezdődött a közös munka. A filmtervem 2016-ban a Filmintézet Inkubátor Programjának szakmai zsűrije és a közönség szavazatai alapján elnyerte a Filmintézet támogatását. Fejlesztés után a film gyártása hamarosan elkezdődött a Filmfabriq produkciójában. Hálás voltam, hogy profi körülmények közt van lehetőségem dolgozni.

A film főszereplői a legmélyebb titkaikba is beavatnak. Mennyi munka volt kiépíteni egy ilyen erős bizalmi viszonyt?

Négy évig tartott a forgatás. Tobival és Évával rengeteget beszélgettem. Mindig hárman voltunk jelen a stábból a forgatásokon: Táborosi András operatőr, Bohács Tamás hangmérnök és én. Fontos volt, hogy ne változzanak a stábtagok, különben a forgatásokon kialakult intim viszony megtört volna. A filmben nincsenek interjúk – a napi történéseket látjuk, a szereplők egymás közt beszélik meg a problémákat. Az egyik szál Tobiról, a másik a családról szól, vagyis mindenki drámája benne van. Teljesen hétköznapi szituációkba csöppenünk: látunk születésnapot, vasárnapi ebédeket, vagy ahogyan Tobi készül az érettségire. A gimnáziumi éveket is rögzítettük, melyek során Tobi elképesztő mélypontokat él át. Elsősorban az foglalkoztatja, hogy mit kezdjen az életével, emellett ott vannak a szokásos tinidilemmák, és a transzneműség terhe. Töpreng azon, hogy hogyan tudna férfivá válni, hogy mi ennek a jogi oldala, és hogy miféle hormonterápiához, esetleg műtéthez lehetne folyamodni.

Sok szülő hidegül el a gyermekétől, amint megtudja, hogy gyermeke „más”. Tobi családja hogyan reagál?

Tobi családja egy nagyon szerető, támogató közeg, a szülők minden helyzetben empátiával közelítenek a gyermekeikhez, így Tobihoz is. Közben pedig őrlődnek és küzdenek magukkal.

Tobi szerelmi életére is fény derül?

A szerelmi szál rejtve van jelen a filmben, de aki akarja, megtalálja benne.

Milyen képed alakult ki Tobiról a forgatás és a beszélgetések során?

Tobi egy roppant érdekes személyiség, aki nagy amplitúdókkal éli meg a jó és a rossz dolgokat, kicsit zárkózott, jó humorú. Amikor elkezdtünk forgatni, ő volt 16 éves, én 24. Egy húron pendültünk, de eleinte éreztem némi generációs különbséget. Volt, hogy Tobi olyan szavakat használt, vagy olyan weboldalakat említett, amiket én egyáltalán nem ismertem.

Szerinted Tobi és családja életét, az önmagukról alkotott képet befolyásolta a forgatás?

Tisztában vagyok azzal, hogy ha valahova leteszünk egy kamerát, akkor óhatatlanul beavatkozunk az ott élők életébe, de az nagyon nem volt mindegy számomra, hogy milyen céllal és milyen mértékben teszem ezt. Mindig azt mondtam Tobinak és családjának, hogy a film nem lehet fontosabb annál, minthogy ők hogy érzik magukat egy adott helyzetben. Ha valamiről épp nem akarnak beszélni, jelezzék. Néhányszor jelezték is. Olyasmit sosem kértem tőlük, amit egyébként nem tennének, vagy sosem beszéltettem őket olyasmiről, amiről egyébként ne beszéltek volna. Csupán elindítottam a dolgot, de az életük folyt a saját medrében.

Melyik volt számodra a legmeghatóbb pillanat a forgatás során?

A film végén van egy nagy beszélgetés Éva és Tobi között. Annyira megható volt, hogy még én is elsírtam magam a kamera mögött.

Bakony Alexa, a film rendezője/Székely Robert fotója

A filmet élénk nemzetközi érdeklődés övezi: díjat nyert a az HBO-tól a Szarajevói Filmfesztivál dokumentumfilm fejlesztési workshopján, a Sundance Institute is támogatta, és az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál pitchfórumán is vetítették. Magyarország talán még nem elég nyitott a transzneműség témájára. Milyen visszajelzésre számítasz?

Nagyon reménykedem a pozitív fogadtatásban, mert úgy érzem, hogy sikerült ezt a témát rendhagyó szemszögből megközelíteni. Tobi családja semmiben nem különbözik más családoktól: az édesanya otthon süt-főz, mellette dolgozik, az apa is kiveszi a részét a ház körüli teendőkben, szintén sokat dolgozik, három gyereket nevelnek. Aki esetleg nem nyitott a transzneműség témájára, a szülők perspektíváján keresztül szintén tud majd csatlakozni, és megtalálja a kapcsolódási pontokat. Egyébként Éváék története szájról szájra terjed a faluban. Az almaszedők is beszélnek róla, és eljutottak odáig, hogy ha valamelyikük gyermeke meleg lenne, nem tagadná ki.

Számodra mi Tóbiás történetének az üzenete?

Hogy sok szeretettel és türelemmel a legreménytelenebbnek tűnő helyzeteket is meg lehet oldani, illetve hogy ami történik veled, az kihat a környezetedre. Ha egy családtagodnak problémája adódik, abba te akaratlanul is bevonódsz.

Jónás Ágnes