Több mint 400 interaktív hangoskönyv vált ingyenesen elérhetővé a gyerekek számára

2020. március 24.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Samsung és az interaktív hangoskönyvekkel foglalkozó BOOKR Kids együttműködésének köszönhetően március 20-tól egy hónapon keresztül több mint 400 mese válik letölthetővé a koronavírus miatt otthon lévő családok számára tanuláshoz és szórakozáshoz, Android és iOS készülékekre egyaránt.

Az iskolák távoktatásra való átállásával a magyar családoknak kihívást jelent, hogy a gyerekek a megváltozott körülmények ellenére is folytatni tudják a tanulást. A Samsung ezért fogott össze az oktatási szakemberek által is elismert BOOKR Kids programmal, és tették ingyenesen elérhetővé a BOOKR Kids Mesetár több mint 400 interaktív hangoskönyvét egy hónapra.

A Mesetárban olyan klasszikus és modern interaktív történetek találhatók, amelyek különleges keverékei az animált digitális könyveknek és képességfejlesztő játékoknak. A történeteket ismert színészek keltik életre, többek között Molnár Piroska, Szacsvay László és Gálvölgyi János, így azok hangoskönyvként is élvezhetőek. A "Mesék tanuláshoz" polc kifejezetten az alsó és felső tagozatos gyermekek anyanyelvi nevelését segíti, míg az "Angol nyelven" szekcióban nyelvtanulást támogató könyvek jelennek meg, anyanyelvi színészek tolmácsolásában.

"A jelenlegi helyzetben, amikor a kapcsolattartás legbiztonságosabb módját a digitális megoldások nyújtják, kiemelten fontos, hogy hatékonyan tudjunk élni a technológiában rejlő lehetőségekkel. Nagyon örülünk, hogy a Samsung segítségével ilyen kiváló és immáron széles körben elérhető, otthoni tanulást segítő programmal tudjuk segíteni a magyar családokat." - mondta el Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke.

"Egyetemi kutatások bizonyítják, hogy a könyveinkkel olvasók átlagosan 15-20 százalékkal eredményesebben teljesítenek az olvasás és szövegértés különböző részterületein. Óriási öröm számunkra, hogy ebben a kényszerhelyzetben a könyvtárunkat most az egész ország elött megnyithatjuk, és megoldást nyújthatunk a családoknak az otthontanulás nehézségeire" – mondta el Horváth Dorka és Karányi Dani a BOOKR Kids alapítói.

A Mesetárban március 25-től egy különleges mesével is találkozhatnak az olvasók, amely igyekszik a gyermekek számára is érthető módon segíteni a kialakult járványhelyzet kezelését. A kézmosás fontosságáról Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány vezetője írt mesét, amelyet Czuder Tamás illusztrált. A mese egy hónapon túl is ingyenesen elérhető marad a Mesetár polcain, a további tartalmak pedig az ingyenes hónap után egy-, három-, és hat hónapos előfizetéssel érhetők el.

Az együttműködés részleteiről és a Mesetár elérhetőségéről további információ a https://www.samsung.com/hu/samsung-bookr-mesetar/ oldalon érhető el.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)